Jób 7
1 Nemde szolgálati ideje van a halandónak a földön, és mint a béres napjai olyanok a napjai!
Er ikke et menneskes liv på jorden en krigstjeneste, og hans dager som en dagarbeiders dager?
2 Mint rabszolga, ki liheg árnyék után, s mint a zsoldos, ki reményli munkabérét:
Lik en træl som higer efter skygge, og lik en dagarbeider som venter på sin lønn,
3 úgy kaptam én örökbe bajnak hónapjait és szenvedésnek éjszakáit rendelték nekem.
således har jeg fått i eie måneder fulle av nød, og møiefulle netter er falt i min lodd.
4 Ha lefeküdtem, azt mondom: mikor kelek fel, és nyúlik az este és jóllakom a hánykódással szürkületig.
Når jeg legger mig, da sier jeg: Når skal jeg stå op? Og lang blir aftenen, og jeg blir trett av å kaste mig hit og dit inntil morgenlysningen.
5 Magára öltött húsom férget és porgöröngyöt, bőröm felfakadt s megevesedett.
Mitt kjøtt er klædd med makk og med skorper som av jord; min hud skrukner og brister.
6 Napjaim gyorsabbak a vetélőnél, s remény nélkül enyésztek el.
Mine dager farer hurtigere avsted enn en veverskyttel, og de svinner bort uten håp.
7 Gondolj rá, hogy lehelet az életem, jót nem fog többé látni a szemem;
Kom i hu at mitt liv er et pust! Aldri mere skal mitt øie se noget godt.
8 nem pillant meg engem nézőm szeme, szemeid rajtam vannak, de nem vagyok.
Den som nu ser mig, skal ikke mere få øie på mig; når dine øine søker efter mig, er jeg ikke mere.
En sky blir borte og farer avsted; således er det med den som farer ned til dødsriket - han stiger ikke op derfra, (Sheol h7585)
10 nem tér vissza többé házába és nem ismer rá többé az ő helye.
han vender ikke mere tilbake til sitt hus, og hans sted kjenner ham ikke lenger.
11 Én sem tartóztatom számat, hadd beszélek lelkem szorultában, hadd panaszkodjam lelkem keservében!
Så vil da heller ikke jeg legge bånd på min munn; jeg vil tale i min ånds trengsel, jeg vil klage i min sjels bitre smerte.
12 Tenger vagyok-e avagy szörnyeteg, hogy őrséget vetsz reám?
Er jeg et hav eller et havuhyre, siden du setter vakt over mig?
13 Ha azt mondom: majd megvigasztal ágyam, panaszomat viselnem segít fekvőhelyem:
Når jeg sier: Min seng skal trøste mig, mitt leie skal hjelpe mig å bære min sorg,
14 akkor rémítgetsz engem álmokkal és látomások által ijesztesz engem.
da skremmer du mig med drømmer og forferder mig med syner.
15 Választotta lelkem a megfulladást, a, halált inkább csontjaimnál.
Derfor foretrekker min sjel å kveles - heller døden enn disse avmagrede ben!
16 Megvetettem: nem örökké élek; hagyj föl velem, mert lehelet a napjaim!
Jeg er kjed av dette; jeg lever ikke evindelig; la mig være, for mine dager er et pust.
17 Mi a halandó, hogy nagyra tartod, s hogy reá fordítod szívedet,
Hvad er et menneske, at du gir så meget akt på ham og retter dine tanker på ham,
18 és reá gondolsz reggelenként, perczenként megvizsgálod őt?
at du opsøker ham hver morgen og prøver ham hvert øieblikk?
19 Meddig nem tekintesz el tőlem, nem eresztesz el, míg nyálam lenyelhetem?
Hvor lenge skal det vare før du vender dine øine bort fra mig? Vil du ikke slippe mig til jeg får svelget mitt spytt?
20 Vétettem: mit cselekszem neked, emberőrző? Miért tettél engem támadásul magadnak, hogy önmagamnak terhére lettem?
Har jeg syndet, hvad ondt gjorde jeg da mot dig, du menneskevokter? Hvorfor har du gjort mig til skive for dig, så jeg er mig selv til byrde?
21 S mit nem bocsátod meg; bűnömet s nem veszed el vétkemet? Mert most porban feküdném, keresnél engem és nem volnék.
Og hvorfor tilgir du ikke min brøde og forlater mig min misgjerning? For nu må jeg legge mig i støvet; når du søker mig, er jeg ikke mere.
