Jób 7
1 Nemde szolgálati ideje van a halandónak a földön, és mint a béres napjai olyanok a napjai!
Militia est vita hominis super terram: et sicut dies mercenarii, dies eius.
2 Mint rabszolga, ki liheg árnyék után, s mint a zsoldos, ki reményli munkabérét:
Sicut servus desiderat umbram, et sicut mercenarius præstolatur finem operis sui:
3 úgy kaptam én örökbe bajnak hónapjait és szenvedésnek éjszakáit rendelték nekem.
Sic et ego habui menses vacuos, et noctes laboriosas enumeravi mihi.
4 Ha lefeküdtem, azt mondom: mikor kelek fel, és nyúlik az este és jóllakom a hánykódással szürkületig.
Si dormiero, dicam: Quando consurgam? et rursum expectabo vesperam, et replebor doloribus usque ad tenebras.
5 Magára öltött húsom férget és porgöröngyöt, bőröm felfakadt s megevesedett.
Induta est caro mea putredine et sordibus pulveris, cutis mea aruit, et contracta est.
6 Napjaim gyorsabbak a vetélőnél, s remény nélkül enyésztek el.
Dies mei velocius transierunt quam a texente tela succiditur, et consumpti sunt absque ulla spe.
7 Gondolj rá, hogy lehelet az életem, jót nem fog többé látni a szemem;
Memento quia ventus est vita mea, et non revertetur oculus meus ut videat bona.
8 nem pillant meg engem nézőm szeme, szemeid rajtam vannak, de nem vagyok.
Nec aspiciet me visus hominis: oculi tui in me, et non subsistam.
Sicut consumitur nubes, et pertransit: sic qui descenderit ad inferos, non ascendet. (Sheol h7585)
10 nem tér vissza többé házába és nem ismer rá többé az ő helye.
Nec revertetur ultra in domum suam, neque cognoscet eum amplius locus eius.
11 Én sem tartóztatom számat, hadd beszélek lelkem szorultában, hadd panaszkodjam lelkem keservében!
Quapropter et ego non parcam ori meo, loquar in tribulatione spiritus mei: confabulabor cum amaritudine animæ meæ.
12 Tenger vagyok-e avagy szörnyeteg, hogy őrséget vetsz reám?
Numquid mare ego sum, aut cetus, quia circumdedisti me carcere?
13 Ha azt mondom: majd megvigasztal ágyam, panaszomat viselnem segít fekvőhelyem:
Si dixero: Consolabitur me lectulus meus, et relevabor loquens mecum in strato meo:
14 akkor rémítgetsz engem álmokkal és látomások által ijesztesz engem.
Terrebis me per somnia, et per visiones horrore concuties.
15 Választotta lelkem a megfulladást, a, halált inkább csontjaimnál.
Quam ob rem elegit suspendium anima mea, et mortem ossa mea.
16 Megvetettem: nem örökké élek; hagyj föl velem, mert lehelet a napjaim!
Desperavi, nequaquam ultra iam vivam: parce mihi, nihil enim sunt dies mei.
17 Mi a halandó, hogy nagyra tartod, s hogy reá fordítod szívedet,
Quid est homo, quia magnificas eum? aut quid apponis erga eum cor tuum?
18 és reá gondolsz reggelenként, perczenként megvizsgálod őt?
Visitas eum diluculo, et subito probas illum:
19 Meddig nem tekintesz el tőlem, nem eresztesz el, míg nyálam lenyelhetem?
Usquequo non parcis mihi, nec dimittis me ut glutiam salivam meam?
20 Vétettem: mit cselekszem neked, emberőrző? Miért tettél engem támadásul magadnak, hogy önmagamnak terhére lettem?
Peccavi, quid faciam tibi o custos hominum? quare posuisti me contrarium tibi, et factus sum mihimetipsi gravis?
21 S mit nem bocsátod meg; bűnömet s nem veszed el vétkemet? Mert most porban feküdném, keresnél engem és nem volnék.
Cur non tollis peccatum meum, et quare non aufers iniquitatem meam? ecce, nunc in pulvere dormiam: et si mane me quæsieris, non subsistam.
