Jób 7
1 Nemde szolgálati ideje van a halandónak a földön, és mint a béres napjai olyanok a napjai!
Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az ő napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?
2 Mint rabszolga, ki liheg árnyék után, s mint a zsoldos, ki reményli munkabérét:
A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az ő bérét:
3 úgy kaptam én örökbe bajnak hónapjait és szenvedésnek éjszakáit rendelték nekem.
Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.
4 Ha lefeküdtem, azt mondom: mikor kelek fel, és nyúlik az este és jóllakom a hánykódással szürkületig.
Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással reggeli szürkületig.
5 Magára öltött húsom férget és porgöröngyöt, bőröm felfakadt s megevesedett.
Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bőröm összehúzódik és meggennyed.
6 Napjaim gyorsabbak a vetélőnél, s remény nélkül enyésztek el.
Napjaim gyorsabbak voltak a vetélőnél, és most reménység nélkül tünnek el.
7 Gondolj rá, hogy lehelet az életem, jót nem fog többé látni a szemem;
Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.
8 nem pillant meg engem nézőm szeme, szemeid rajtam vannak, de nem vagyok.
Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám veted szemed, de már nem vagyok!
A felhő eltünik és elmegy, így a ki leszáll a sírba, nem jő fel többé. (Sheol h7585)
10 nem tér vissza többé házába és nem ismer rá többé az ő helye.
Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az ő helye nem ismeri őt többé.
11 Én sem tartóztatom számat, hadd beszélek lelkem szorultában, hadd panaszkodjam lelkem keservében!
Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserűségében.
12 Tenger vagyok-e avagy szörnyeteg, hogy őrséget vetsz reám?
Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy őrt állítasz ellenem?
13 Ha azt mondom: majd megvigasztal ágyam, panaszomat viselnem segít fekvőhelyem:
Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:
14 akkor rémítgetsz engem álmokkal és látomások által ijesztesz engem.
Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;
15 Választotta lelkem a megfulladást, a, halált inkább csontjaimnál.
Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.
16 Megvetettem: nem örökké élek; hagyj föl velem, mert lehelet a napjaim!
Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, mert nyomorúság az én életem.
17 Mi a halandó, hogy nagyra tartod, s hogy reá fordítod szívedet,
Micsoda az ember, hogy őt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?
18 és reá gondolsz reggelenként, perczenként megvizsgálod őt?
Meglátogatod őt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod őt.
19 Meddig nem tekintesz el tőlem, nem eresztesz el, míg nyálam lenyelhetem?
Míglen nem fordítod el tőlem szemedet, nem távozol csak addig is tőlem, a míg nyálamat lenyelem?
20 Vétettem: mit cselekszem neked, emberőrző? Miért tettél engem támadásul magadnak, hogy önmagamnak terhére lettem?
Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek őrizője? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.
21 S mit nem bocsátod meg; bűnömet s nem veszed el vétkemet? Mert most porban feküdném, keresnél engem és nem volnék.
És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bűnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.
