Jób 7
1 Nemde szolgálati ideje van a halandónak a földön, és mint a béres napjai olyanok a napjai!
Le sort de l’homme sur la terre est celui d’un soldat, Et ses jours sont ceux d’un mercenaire.
2 Mint rabszolga, ki liheg árnyék után, s mint a zsoldos, ki reményli munkabérét:
Comme l’esclave soupire après l’ombre, Comme l’ouvrier attend son salaire,
3 úgy kaptam én örökbe bajnak hónapjait és szenvedésnek éjszakáit rendelték nekem.
Ainsi j’ai pour partage des mois de douleur, J’ai pour mon lot des nuits de souffrance.
4 Ha lefeküdtem, azt mondom: mikor kelek fel, és nyúlik az este és jóllakom a hánykódással szürkületig.
Je me couche, et je dis: Quand me lèverai-je? Quand finira la nuit? Et je suis rassasié d’agitations jusqu’au point du jour.
5 Magára öltött húsom férget és porgöröngyöt, bőröm felfakadt s megevesedett.
Mon corps se couvre de vers et d’une croûte terreuse, Ma peau se crevasse et se dissout.
6 Napjaim gyorsabbak a vetélőnél, s remény nélkül enyésztek el.
Mes jours sont plus rapides que la navette du tisserand, Ils s’évanouissent: plus d’espérance!
7 Gondolj rá, hogy lehelet az életem, jót nem fog többé látni a szemem;
Souviens-toi que ma vie est un souffle! Mes yeux ne reverront pas le bonheur.
8 nem pillant meg engem nézőm szeme, szemeid rajtam vannak, de nem vagyok.
L’œil qui me regarde ne me regardera plus; Ton œil me cherchera, et je ne serai plus.
Comme la nuée se dissipe et s’en va, Celui qui descend au séjour des morts ne remontera pas; (Sheol h7585)
10 nem tér vissza többé házába és nem ismer rá többé az ő helye.
Il ne reviendra plus dans sa maison, Et le lieu qu’il habitait ne le connaîtra plus.
11 Én sem tartóztatom számat, hadd beszélek lelkem szorultában, hadd panaszkodjam lelkem keservében!
C’est pourquoi je ne retiendrai point ma bouche, Je parlerai dans l’angoisse de mon cœur, Je me plaindrai dans l’amertume de mon âme.
12 Tenger vagyok-e avagy szörnyeteg, hogy őrséget vetsz reám?
Suis-je une mer, ou un monstre marin, Pour que tu établisses des gardes autour de moi?
13 Ha azt mondom: majd megvigasztal ágyam, panaszomat viselnem segít fekvőhelyem:
Quand je dis: Mon lit me soulagera, Ma couche calmera mes douleurs,
14 akkor rémítgetsz engem álmokkal és látomások által ijesztesz engem.
C’est alors que tu m’effraies par des songes, Que tu m’épouvantes par des visions.
15 Választotta lelkem a megfulladást, a, halált inkább csontjaimnál.
Ah! Je voudrais être étranglé! Je voudrais la mort plutôt que ces os!
16 Megvetettem: nem örökké élek; hagyj föl velem, mert lehelet a napjaim!
Je les méprise!… je ne vivrai pas toujours… Laisse-moi, car ma vie n’est qu’un souffle.
17 Mi a halandó, hogy nagyra tartod, s hogy reá fordítod szívedet,
Qu’est-ce que l’homme, pour que tu en fasses tant de cas, Pour que tu daignes prendre garde à lui,
18 és reá gondolsz reggelenként, perczenként megvizsgálod őt?
Pour que tu le visites tous les matins, Pour que tu l’éprouves à tous les instants?
19 Meddig nem tekintesz el tőlem, nem eresztesz el, míg nyálam lenyelhetem?
Quand cesseras-tu d’avoir le regard sur moi? Quand me laisseras-tu le temps d’avaler ma salive?
20 Vétettem: mit cselekszem neked, emberőrző? Miért tettél engem támadásul magadnak, hogy önmagamnak terhére lettem?
Si j’ai péché, qu’ai-je pu te faire, gardien des hommes? Pourquoi me mettre en butte à tes traits? Pourquoi me rendre à charge à moi-même?
21 S mit nem bocsátod meg; bűnömet s nem veszed el vétkemet? Mert most porban feküdném, keresnél engem és nem volnék.
Que ne pardonnes-tu mon péché, Et que n’oublies-tu mon iniquité? Car je vais me coucher dans la poussière; Tu me chercheras, et je ne serai plus.
