Jób 7
1 Nemde szolgálati ideje van a halandónak a földön, és mint a béres napjai olyanok a napjai!
Is there not a warfare to man on earth? And as the days of an hireling his days?
2 Mint rabszolga, ki liheg árnyék után, s mint a zsoldos, ki reményli munkabérét:
As a servant desireth the shadow, And as a hireling expecteth his wage,
3 úgy kaptam én örökbe bajnak hónapjait és szenvedésnek éjszakáit rendelték nekem.
So I have been caused to inherit months of vanity, And nights of misery they numbered to me.
4 Ha lefeküdtem, azt mondom: mikor kelek fel, és nyúlik az este és jóllakom a hánykódással szürkületig.
If I lay down then I said, 'When do I rise!' And evening hath been measured, And I have been full of tossings till dawn.
5 Magára öltött húsom férget és porgöröngyöt, bőröm felfakadt s megevesedett.
Clothed hath been my flesh [with] worms, And a clod of dust, My skin hath been shrivelled and is loathsome,
6 Napjaim gyorsabbak a vetélőnél, s remény nélkül enyésztek el.
My days swifter than a weaving machine, And they are consumed without hope.
7 Gondolj rá, hogy lehelet az életem, jót nem fog többé látni a szemem;
Remember Thou that my life [is] a breath, Mine eye turneth not back to see good.
8 nem pillant meg engem nézőm szeme, szemeid rajtam vannak, de nem vagyok.
The eye of my beholder beholdeth me not. Thine eyes [are] upon me — and I am not.
Consumed hath been a cloud, and it goeth, So he who is going down to Sheol cometh not up. (Sheol h7585)
10 nem tér vissza többé házába és nem ismer rá többé az ő helye.
He turneth not again to his house, Nor doth his place discern him again.
11 Én sem tartóztatom számat, hadd beszélek lelkem szorultában, hadd panaszkodjam lelkem keservében!
Also I — I withhold not my mouth — I speak in the distress of my spirit, I talk in the bitterness of my soul.
12 Tenger vagyok-e avagy szörnyeteg, hogy őrséget vetsz reám?
A sea -[monster] am I, or a dragon, That thou settest over me a guard?
13 Ha azt mondom: majd megvigasztal ágyam, panaszomat viselnem segít fekvőhelyem:
When I said, 'My bed doth comfort me,' He taketh away in my talking my couch.
14 akkor rémítgetsz engem álmokkal és látomások által ijesztesz engem.
And thou hast affrighted me with dreams, And from visions thou terrifiest me,
15 Választotta lelkem a megfulladást, a, halált inkább csontjaimnál.
And my soul chooseth strangling, Death rather than my bones.
16 Megvetettem: nem örökké élek; hagyj föl velem, mert lehelet a napjaim!
I have wasted away — not to the age do I live. Cease from me, for my days [are] vanity.
17 Mi a halandó, hogy nagyra tartod, s hogy reá fordítod szívedet,
What [is] man that Thou dost magnify him? And that Thou settest unto him Thy heart?
18 és reá gondolsz reggelenként, perczenként megvizsgálod őt?
And inspectest him in the mornings, In the evenings dost try him?
19 Meddig nem tekintesz el tőlem, nem eresztesz el, míg nyálam lenyelhetem?
How long dost Thou not look from me? Thou dost not desist till I swallow my spittle.
20 Vétettem: mit cselekszem neked, emberőrző? Miért tettél engem támadásul magadnak, hogy önmagamnak terhére lettem?
I have sinned, what do I to Thee, O watcher of man? Why hast Thou set me for a mark to Thee, And I am for a burden to myself — and what?
21 S mit nem bocsátod meg; bűnömet s nem veszed el vétkemet? Mert most porban feküdném, keresnél engem és nem volnék.
Thou dost not take away my transgression, And cause to pass away mine iniquity, Because now, for dust I lie down: And Thou hast sought me — and I am not!
