Jób 7
1 Nemde szolgálati ideje van a halandónak a földön, és mint a béres napjai olyanok a napjai!
“Isn’t a man forced to labor on earth? Aren’t his days like the days of a hired hand?
2 Mint rabszolga, ki liheg árnyék után, s mint a zsoldos, ki reményli munkabérét:
As a servant who earnestly desires the shadow, as a hireling who looks for his wages,
3 úgy kaptam én örökbe bajnak hónapjait és szenvedésnek éjszakáit rendelték nekem.
so I am made to possess months of misery, wearisome nights are appointed to me.
4 Ha lefeküdtem, azt mondom: mikor kelek fel, és nyúlik az este és jóllakom a hánykódással szürkületig.
When I lie down, I say, ‘When will I arise, and the night be gone?’ I toss and turn until the dawning of the day.
5 Magára öltött húsom férget és porgöröngyöt, bőröm felfakadt s megevesedett.
My flesh is clothed with worms and clods of dust. My skin closes up, and breaks out afresh.
6 Napjaim gyorsabbak a vetélőnél, s remény nélkül enyésztek el.
My days are swifter than a weaver’s shuttle, and are spent without hope.
7 Gondolj rá, hogy lehelet az életem, jót nem fog többé látni a szemem;
Oh remember that my life is a breath. My eye will no more see good.
8 nem pillant meg engem nézőm szeme, szemeid rajtam vannak, de nem vagyok.
The eye of him who sees me will see me no more. Your eyes will be on me, but I will not be.
As the cloud is consumed and vanishes away, so he who goes down to Sheol will come up no more. (Sheol h7585)
10 nem tér vissza többé házába és nem ismer rá többé az ő helye.
He will return no more to his house, neither will his place know him any more.
11 Én sem tartóztatom számat, hadd beszélek lelkem szorultában, hadd panaszkodjam lelkem keservében!
“Therefore I will not keep silent. I will speak in the anguish of my spirit. I will complain in the bitterness of my soul.
12 Tenger vagyok-e avagy szörnyeteg, hogy őrséget vetsz reám?
Am I a sea, or a sea monster, that you put a guard over me?
13 Ha azt mondom: majd megvigasztal ágyam, panaszomat viselnem segít fekvőhelyem:
When I say, ‘My bed will comfort me. My couch will ease my complaint,’
14 akkor rémítgetsz engem álmokkal és látomások által ijesztesz engem.
then you scare me with dreams and terrify me through visions,
15 Választotta lelkem a megfulladást, a, halált inkább csontjaimnál.
so that my soul chooses strangling, death rather than my bones.
16 Megvetettem: nem örökké élek; hagyj föl velem, mert lehelet a napjaim!
I loathe my life. I don’t want to live forever. Leave me alone, for my days are but a breath.
17 Mi a halandó, hogy nagyra tartod, s hogy reá fordítod szívedet,
What is man, that you should magnify him, that you should set your mind on him,
18 és reá gondolsz reggelenként, perczenként megvizsgálod őt?
that you should visit him every morning, and test him every moment?
19 Meddig nem tekintesz el tőlem, nem eresztesz el, míg nyálam lenyelhetem?
How long will you not look away from me, nor leave me alone until I swallow down my spittle?
20 Vétettem: mit cselekszem neked, emberőrző? Miért tettél engem támadásul magadnak, hogy önmagamnak terhére lettem?
If I have sinned, what do I do to you, you watcher of men? Why have you set me as a mark for you, so that I am a burden to myself?
21 S mit nem bocsátod meg; bűnömet s nem veszed el vétkemet? Mert most porban feküdném, keresnél engem és nem volnék.
Why do you not pardon my disobedience, and take away my iniquity? For now will I lie down in the dust. You will seek me diligently, but I will not be.”
