< Jób 7 >
1 Nemde szolgálati ideje van a halandónak a földön, és mint a béres napjai olyanok a napjai!
2 Mint rabszolga, ki liheg árnyék után, s mint a zsoldos, ki reményli munkabérét:
3 úgy kaptam én örökbe bajnak hónapjait és szenvedésnek éjszakáit rendelték nekem.
4 Ha lefeküdtem, azt mondom: mikor kelek fel, és nyúlik az este és jóllakom a hánykódással szürkületig.
5 Magára öltött húsom férget és porgöröngyöt, bőröm felfakadt s megevesedett.
6 Napjaim gyorsabbak a vetélőnél, s remény nélkül enyésztek el.
7 Gondolj rá, hogy lehelet az életem, jót nem fog többé látni a szemem;
8 nem pillant meg engem nézőm szeme, szemeid rajtam vannak, de nem vagyok.
9 Felhő elenyészett és eltűnt: úgy ki alvilágba száll, nem jöhet fel, (Sheol )
10 nem tér vissza többé házába és nem ismer rá többé az ő helye.
11 Én sem tartóztatom számat, hadd beszélek lelkem szorultában, hadd panaszkodjam lelkem keservében!
12 Tenger vagyok-e avagy szörnyeteg, hogy őrséget vetsz reám?
13 Ha azt mondom: majd megvigasztal ágyam, panaszomat viselnem segít fekvőhelyem:
14 akkor rémítgetsz engem álmokkal és látomások által ijesztesz engem.
15 Választotta lelkem a megfulladást, a, halált inkább csontjaimnál.
16 Megvetettem: nem örökké élek; hagyj föl velem, mert lehelet a napjaim!
17 Mi a halandó, hogy nagyra tartod, s hogy reá fordítod szívedet,
18 és reá gondolsz reggelenként, perczenként megvizsgálod őt?
19 Meddig nem tekintesz el tőlem, nem eresztesz el, míg nyálam lenyelhetem?
20 Vétettem: mit cselekszem neked, emberőrző? Miért tettél engem támadásul magadnak, hogy önmagamnak terhére lettem?
21 S mit nem bocsátod meg; bűnömet s nem veszed el vétkemet? Mert most porban feküdném, keresnél engem és nem volnék.
