Jób 7
1 Nemde szolgálati ideje van a halandónak a földön, és mint a béres napjai olyanok a napjai!
[Is there] not an appointed time to man upon earth? [are not] his days also like the days of an hireling?
2 Mint rabszolga, ki liheg árnyék után, s mint a zsoldos, ki reményli munkabérét:
As a servant earnestly desireth the shadow, and as an hireling looketh for [the reward of] his work:
3 úgy kaptam én örökbe bajnak hónapjait és szenvedésnek éjszakáit rendelték nekem.
So am I made to possess months of vanity, and wearisome nights are appointed to me.
4 Ha lefeküdtem, azt mondom: mikor kelek fel, és nyúlik az este és jóllakom a hánykódással szürkületig.
When I lie down, I say, When shall I arise, and the night be gone? and I am full of tossings to and fro unto the dawning of the day.
5 Magára öltött húsom férget és porgöröngyöt, bőröm felfakadt s megevesedett.
My flesh is clothed with worms and clods of dust; my skin is broken, and become loathsome.
6 Napjaim gyorsabbak a vetélőnél, s remény nélkül enyésztek el.
My days are swifter than a weaver’s shuttle, and are spent without hope.
7 Gondolj rá, hogy lehelet az életem, jót nem fog többé látni a szemem;
O remember that my life [is] wind: mine eye shall no more see good.
8 nem pillant meg engem nézőm szeme, szemeid rajtam vannak, de nem vagyok.
The eye of him that hath seen me shall see me no [more: ] thine eyes [are] upon me, and I [am] not.
[As] the cloud is consumed and vanisheth away: so he that goeth down to the grave shall come up no [more]. (Sheol h7585)
10 nem tér vissza többé házába és nem ismer rá többé az ő helye.
He shall return no more to his house, neither shall his place know him any more.
11 Én sem tartóztatom számat, hadd beszélek lelkem szorultában, hadd panaszkodjam lelkem keservében!
Therefore I will not refrain my mouth; I will speak in the anguish of my spirit; I will complain in the bitterness of my soul.
12 Tenger vagyok-e avagy szörnyeteg, hogy őrséget vetsz reám?
[Am] I a sea, or a whale, that thou settest a watch over me?
13 Ha azt mondom: majd megvigasztal ágyam, panaszomat viselnem segít fekvőhelyem:
When I say, My bed shall comfort me, my couch shall ease my complaint;
14 akkor rémítgetsz engem álmokkal és látomások által ijesztesz engem.
Then thou scarest me with dreams, and terrifiest me through visions:
15 Választotta lelkem a megfulladást, a, halált inkább csontjaimnál.
So that my soul chooseth strangling, [and] death rather than my life.
16 Megvetettem: nem örökké élek; hagyj föl velem, mert lehelet a napjaim!
I loathe [it; ] I would not live alway: let me alone; for my days [are] vanity.
17 Mi a halandó, hogy nagyra tartod, s hogy reá fordítod szívedet,
What [is] man, that thou shouldest magnify him? and that thou shouldest set thine heart upon him?
18 és reá gondolsz reggelenként, perczenként megvizsgálod őt?
And [that] thou shouldest visit him every morning, [and] try him every moment?
19 Meddig nem tekintesz el tőlem, nem eresztesz el, míg nyálam lenyelhetem?
How long wilt thou not depart from me, nor let me alone till I swallow down my spittle?
20 Vétettem: mit cselekszem neked, emberőrző? Miért tettél engem támadásul magadnak, hogy önmagamnak terhére lettem?
I have sinned; what shall I do unto thee, O thou preserver of men? why hast thou set me as a mark against thee, so that I am a burden to myself?
21 S mit nem bocsátod meg; bűnömet s nem veszed el vétkemet? Mert most porban feküdném, keresnél engem és nem volnék.
And why dost thou not pardon my transgression, and take away mine iniquity? for now shall I sleep in the dust; and thou shalt seek me in the morning, but I [shall] not [be].
