Jób 7
1 Nemde szolgálati ideje van a halandónak a földön, és mint a béres napjai olyanok a napjai!
Is there not a time of service to man upon earth? And are not his days like the days of a hireling?
2 Mint rabszolga, ki liheg árnyék után, s mint a zsoldos, ki reményli munkabérét:
As a servant that eagerly longeth for the shadow, and as a hireling that looketh for his wages;
3 úgy kaptam én örökbe bajnak hónapjait és szenvedésnek éjszakáit rendelték nekem.
So am I made to possess — months of vanity, and wearisome nights are appointed to me.
4 Ha lefeküdtem, azt mondom: mikor kelek fel, és nyúlik az este és jóllakom a hánykódással szürkületig.
When I lie down, I say: 'When shall I arise?' But the night is long, and I am full of tossings to and fro unto the dawning of the day.
5 Magára öltött húsom férget és porgöröngyöt, bőröm felfakadt s megevesedett.
My flesh is clothed with worms and clods of dust; my skin closeth up and breaketh out afresh.
6 Napjaim gyorsabbak a vetélőnél, s remény nélkül enyésztek el.
My days are swifter than a weaver's shuttle, and are spent without hope.
7 Gondolj rá, hogy lehelet az életem, jót nem fog többé látni a szemem;
O remember that my life is a breath; mine eye shall no more see good.
8 nem pillant meg engem nézőm szeme, szemeid rajtam vannak, de nem vagyok.
The eye of him that seeth me shall behold me no more; while Thine eyes are upon me, I am gone.
As the cloud is consumed and vanisheth away, so he that goeth down to the grave shall come up no more. (Sheol h7585)
10 nem tér vissza többé házába és nem ismer rá többé az ő helye.
He shall return no more to his house, neither shall his place know him any more.
11 Én sem tartóztatom számat, hadd beszélek lelkem szorultában, hadd panaszkodjam lelkem keservében!
Therefore I will not refrain my mouth; I will speak in the anguish of my spirit; I will complain in the bitterness of my soul.
12 Tenger vagyok-e avagy szörnyeteg, hogy őrséget vetsz reám?
Am I a sea, or a sea-monster, that Thou settest a watch over me?
13 Ha azt mondom: majd megvigasztal ágyam, panaszomat viselnem segít fekvőhelyem:
When I say: 'My bed shall comfort me, my couch shall ease my complaint';
14 akkor rémítgetsz engem álmokkal és látomások által ijesztesz engem.
Then Thou scarest me with dreams, and terrifiest me through visions;
15 Választotta lelkem a megfulladást, a, halált inkább csontjaimnál.
So that my soul chooseth strangling, and death rather than these my bones.
16 Megvetettem: nem örökké élek; hagyj föl velem, mert lehelet a napjaim!
I loathe it; I shall not live alway; let me alone; for my days are vanity.
17 Mi a halandó, hogy nagyra tartod, s hogy reá fordítod szívedet,
What is man, that Thou shouldest magnify him, and that Thou shouldest set Thy heart upon him,
18 és reá gondolsz reggelenként, perczenként megvizsgálod őt?
And that Thou shouldest remember him every morning, and try him every moment?
19 Meddig nem tekintesz el tőlem, nem eresztesz el, míg nyálam lenyelhetem?
How long wilt Thou not look away from me, nor let me alone till I swallow down my spittle?
20 Vétettem: mit cselekszem neked, emberőrző? Miért tettél engem támadásul magadnak, hogy önmagamnak terhére lettem?
If I have sinned, what do I unto Thee, O Thou watcher of men? Why hast Thou set me as a mark for Thee, so that I am a burden to myself?
21 S mit nem bocsátod meg; bűnömet s nem veszed el vétkemet? Mert most porban feküdném, keresnél engem és nem volnék.
And why dost Thou not pardon my transgression, and take away mine iniquity? For now shall I lie down in the dust; and Thou wilt seek me, but I shall not be.
