Jób 7
1 Nemde szolgálati ideje van a halandónak a földön, és mint a béres napjai olyanok a napjai!
“Is not man consigned to labor on earth? Are not his days like those of a hired hand?
2 Mint rabszolga, ki liheg árnyék után, s mint a zsoldos, ki reményli munkabérét:
Like a slave he longs for shade; like a hireling he waits for his wages.
3 úgy kaptam én örökbe bajnak hónapjait és szenvedésnek éjszakáit rendelték nekem.
So I am allotted months of futility, and nights of misery are appointed me.
4 Ha lefeküdtem, azt mondom: mikor kelek fel, és nyúlik az este és jóllakom a hánykódással szürkületig.
When I lie down I think: ‘When will I get up?’ But the night drags on, and I toss and turn until dawn.
5 Magára öltött húsom férget és porgöröngyöt, bőröm felfakadt s megevesedett.
My flesh is clothed with worms and encrusted with dirt; my skin is cracked and festering.
6 Napjaim gyorsabbak a vetélőnél, s remény nélkül enyésztek el.
My days are swifter than a weaver’s shuttle; they come to an end without hope.
7 Gondolj rá, hogy lehelet az életem, jót nem fog többé látni a szemem;
Remember that my life is but a breath. My eyes will never again see happiness.
8 nem pillant meg engem nézőm szeme, szemeid rajtam vannak, de nem vagyok.
The eye that beholds me will no longer see me. You will look for me, but I will be no more.
As a cloud vanishes and is gone, so he who goes down to Sheol does not come back up. (Sheol h7585)
10 nem tér vissza többé házába és nem ismer rá többé az ő helye.
He never returns to his house; his place remembers him no more.
11 Én sem tartóztatom számat, hadd beszélek lelkem szorultában, hadd panaszkodjam lelkem keservében!
Therefore I will not restrain my mouth; I will speak in the anguish of my spirit; I will complain in the bitterness of my soul.
12 Tenger vagyok-e avagy szörnyeteg, hogy őrséget vetsz reám?
Am I the sea, or the monster of the deep, that You must keep me under guard?
13 Ha azt mondom: majd megvigasztal ágyam, panaszomat viselnem segít fekvőhelyem:
When I think my bed will comfort me and my couch will ease my complaint,
14 akkor rémítgetsz engem álmokkal és látomások által ijesztesz engem.
then You frighten me with dreams and terrify me with visions,
15 Választotta lelkem a megfulladást, a, halált inkább csontjaimnál.
so that I would prefer strangling and death over my life in this body.
16 Megvetettem: nem örökké élek; hagyj föl velem, mert lehelet a napjaim!
I loathe my life! I would not live forever. Leave me alone, for my days are but a breath.
17 Mi a halandó, hogy nagyra tartod, s hogy reá fordítod szívedet,
What is man that You should exalt him, that You should set Your heart upon him,
18 és reá gondolsz reggelenként, perczenként megvizsgálod őt?
that You attend to him every morning, and test him every moment?
19 Meddig nem tekintesz el tőlem, nem eresztesz el, míg nyálam lenyelhetem?
Will You never look away from me, or leave me alone to swallow my spittle?
20 Vétettem: mit cselekszem neked, emberőrző? Miért tettél engem támadásul magadnak, hogy önmagamnak terhére lettem?
If I have sinned, what have I done to You, O watcher of mankind? Why have You made me Your target, so that I am a burden to You?
21 S mit nem bocsátod meg; bűnömet s nem veszed el vétkemet? Mert most porban feküdném, keresnél engem és nem volnék.
Why do You not pardon my transgression and take away my iniquity? For soon I will lie down in the dust; You will seek me, but I will be no more.”
