Jób 7
1 Nemde szolgálati ideje van a halandónak a földön, és mint a béres napjai olyanok a napjai!
Har Mennesket på Jord ej Krigerkår? Som en Daglejers er hans Dage.
2 Mint rabszolga, ki liheg árnyék után, s mint a zsoldos, ki reményli munkabérét:
Som Trællen, der higer efter Skygge som Daglejeren, der venter på Løn,
3 úgy kaptam én örökbe bajnak hónapjait és szenvedésnek éjszakáit rendelték nekem.
så fik jeg Skuffelses Måneder i Arv kvalfulde Nætter til Del.
4 Ha lefeküdtem, azt mondom: mikor kelek fel, és nyúlik az este és jóllakom a hánykódással szürkületig.
Når jeg lægger mig, siger jeg: "Hvornår er det Dag, af jeg kan stå op?" og når jeg står op: "Hvornår er det Kvæld?" Jeg mættes af Uro, til Dagen gryr.
5 Magára öltött húsom férget és porgöröngyöt, bőröm felfakadt s megevesedett.
Mit Legeme er klædt med Orme og Skorpe, min Hud skrumper ind og væsker.
6 Napjaim gyorsabbak a vetélőnél, s remény nélkül enyésztek el.
Raskere end Skyttelen flyver mine Dage, de svinder bort uden Håb.
7 Gondolj rá, hogy lehelet az életem, jót nem fog többé látni a szemem;
Kom i Hu, at mit Liv er et Pust, ej mer får mit Øje Lykke at skue!
8 nem pillant meg engem nézőm szeme, szemeid rajtam vannak, de nem vagyok.
Vennens Øje skal ikke se mig, dit Øje søger mig - jeg er ikke mere.
Som Skyen svinder og trækker bort, bliver den, der synker i Døden, borte, (Sheol h7585)
10 nem tér vissza többé házába és nem ismer rá többé az ő helye.
han vender ej atter hjem til sit Hus, hans Sted får ham aldrig at se igen.
11 Én sem tartóztatom számat, hadd beszélek lelkem szorultában, hadd panaszkodjam lelkem keservében!
Så vil jeg da ej lægge Bånd på min Mund, men tale i Åndens Kvide, sukke i bitter Sjælenød.
12 Tenger vagyok-e avagy szörnyeteg, hogy őrséget vetsz reám?
Er jeg et Hav, eller er jeg en Drage, siden du sætter Vagt ved mig?
13 Ha azt mondom: majd megvigasztal ágyam, panaszomat viselnem segít fekvőhelyem:
Når jeg tænker, mit Leje skal lindre mig, Sengen lette mit Suk,
14 akkor rémítgetsz engem álmokkal és látomások által ijesztesz engem.
da ængster du mig med Drømme, skræmmer mig op ved Syner,
15 Választotta lelkem a megfulladást, a, halált inkább csontjaimnál.
så min Sjæl vil hellere kvæles. hellere dø end lide.
16 Megvetettem: nem örökké élek; hagyj föl velem, mert lehelet a napjaim!
Nu nok! Jeg lever ej evigt, slip mig, mit Liv er et Pust!
17 Mi a halandó, hogy nagyra tartod, s hogy reá fordítod szívedet,
Hvad er et Menneske, at du regner ham og lægger Mærke til ham,
18 és reá gondolsz reggelenként, perczenként megvizsgálod őt?
hjemsøger ham hver Morgen, ransager ham hvert Øjeblik?
19 Meddig nem tekintesz el tőlem, nem eresztesz el, míg nyálam lenyelhetem?
Når vender du dog dit Øje fra mig, slipper mig, til jeg har sunket mit Spyt?
20 Vétettem: mit cselekszem neked, emberőrző? Miért tettél engem támadásul magadnak, hogy önmagamnak terhére lettem?
Har jeg syndet, hvad skader det dig, du, som er Menneskets Vogter? Hvi gjorde du mig til Skive, hvorfor blev jeg dig til Byrde?
21 S mit nem bocsátod meg; bűnömet s nem veszed el vétkemet? Mert most porban feküdném, keresnél engem és nem volnék.
Hvorfor tilgiver du ikke min Synd og lader min Brøde uænset? Snart ligger jeg jo under Mulde, du søger mig - og jeg er ikke mere!
