Jób 7
1 Nemde szolgálati ideje van a halandónak a földön, és mint a béres napjai olyanok a napjai!
Nije l' vojska život čovjekov na zemlji? Ne provodi l' dane poput najamnika?
2 Mint rabszolga, ki liheg árnyék után, s mint a zsoldos, ki reményli munkabérét:
Kao što trudan rob za hladom žudi, poput nadničara štono plaću čeka,
3 úgy kaptam én örökbe bajnak hónapjait és szenvedésnek éjszakáit rendelték nekem.
mjeseci jada tako me zapadoše i noći su mučne meni dosuđene.
4 Ha lefeküdtem, azt mondom: mikor kelek fel, és nyúlik az este és jóllakom a hánykódással szürkületig.
Liježuć' mislim svagda: 'Kada ću ustati?' A dižuć se: 'Kada večer dočekati!' I tako se kinjim sve dok se ne smrkne.
5 Magára öltött húsom férget és porgöröngyöt, bőröm felfakadt s megevesedett.
PÓut moju crvi i blato odjenuše, koža na meni puca i raščinja se.
6 Napjaim gyorsabbak a vetélőnél, s remény nélkül enyésztek el.
Dani moji brže od čunka prođoše, promakoše hitro bez ikakve nade.
7 Gondolj rá, hogy lehelet az életem, jót nem fog többé látni a szemem;
Spomeni se: život moj je samo lahor i oči mi neće više vidjet' sreće!
8 nem pillant meg engem nézőm szeme, szemeid rajtam vannak, de nem vagyok.
Prijateljsko oko neće me gledati; pogled svoj u mene upro si te sahnem.
Kao što se oblak gubi i raspline, tko u Šeol siđe, više ne izlazi. (Sheol h7585)
10 nem tér vissza többé házába és nem ismer rá többé az ő helye.
Domu svome natrag ne vraća se nikad, njegovo ga mjesto više ne poznaje.
11 Én sem tartóztatom számat, hadd beszélek lelkem szorultában, hadd panaszkodjam lelkem keservében!
Ustima ja svojim stoga branit' neću, u tjeskobi duha govorit ću sada, u gorčini duše ja ću zajecati.
12 Tenger vagyok-e avagy szörnyeteg, hogy őrséget vetsz reám?
Zar sam more ili neman morska, pa si stražu nada mnom stavio?
13 Ha azt mondom: majd megvigasztal ágyam, panaszomat viselnem segít fekvőhelyem:
Kažem li: 'Na logu ću se smirit', ležaj će mi olakšati muke',
14 akkor rémítgetsz engem álmokkal és látomások által ijesztesz engem.
snovima me prestravljuješ tada, prepadaš me viđenjima mučnim.
15 Választotta lelkem a megfulladást, a, halált inkább csontjaimnál.
Kamo sreće da mi se zadavit'! Smrt mi je od patnja mojih draža.
16 Megvetettem: nem örökké élek; hagyj föl velem, mert lehelet a napjaim!
Ja ginem i vječno živjet neću; pusti me, tek dah su dani moji!
17 Mi a halandó, hogy nagyra tartod, s hogy reá fordítod szívedet,
Što je čovjek da ga toliko ti cijeniš, da je srcu tvojem tako prirastao
18 és reá gondolsz reggelenként, perczenként megvizsgálod őt?
i svakoga jutra da njega pohodiš i svakoga trena da ga iskušavaš?
19 Meddig nem tekintesz el tőlem, nem eresztesz el, míg nyálam lenyelhetem?
Kada ćeš svoj pogled skinuti sa mene i dati mi barem pljuvačku progutat'?
20 Vétettem: mit cselekszem neked, emberőrző? Miért tettél engem támadásul magadnak, hogy önmagamnak terhére lettem?
Ako sam zgriješio, što učinih tebi, o ti koji pomno nadzireš čovjeka? Zašto si k'o metu mene ti uzeo, zbog čega sam tebi na teret postao?
21 S mit nem bocsátod meg; bűnömet s nem veszed el vétkemet? Mert most porban feküdném, keresnél engem és nem volnék.
Zar prijestupa moga ne možeš podnijeti i ne možeš prijeći preko krivnje moje? Jer, malo će proći i u prah ću leći, ti ćeš me tražiti, al' me biti neće.”
