Jób 6
1 Felelt Jób és mondta:
Da tok Job til orde og sa:
2 Vajha mérve mérnék bosszúságomat a gyötrelmemet mérlegre vetnék egyaránt!
Gid min gremmelse blev veid, og min ulykke samtidig lagt på vekten!
3 Mert most tengerek fövenyénél nehezebb, azért megzavarodtak szavaim.
For nu er den tyngre enn havets sand; derfor var mine ord tankeløse.
4 Mert a Mindenható nyilai vannak bennem, a melyeknek mérgét lelkem issza; Isten ijedelmei sorakoznak ellenem.
For den Allmektiges piler sitter i mig, og min ånd drikker deres gift; Guds redsler stiller sig op imot mig.
5 Ordít-e a vadszamár a pázsiton, avagy bőg-e az ökör abraka mellett?
Skriker vel et villesel midt i det grønne gress? Eller brøler en okse foran sitt fôr?
6 Ehető-e a mi ízetlen, só nélkül, avagy van-e íz a tojás fehérjében?
Hvem vil ete det som det ingen smak er i, uten salt? Eller er det smak i eggehvite?
7 Vonakodott hozzá nyúlni a lelkem; azok az én kórságos ételem.
Det byr mig imot å røre ved det; det er for mig som utskjemt mat.
8 Bárcsak beteljesednék kérésem s reményemet megadná Isten;
Gid min bønn måtte bli hørt, og Gud vilde opfylle mitt håp!
9 s tetszenék Istennek, hogy összezúzzon engem, megoldaná kezét, hogy véget vessen nekem!
Og måtte det behage Gud å knuse mig, å slippe løs sin hånd og avskjære min livstråd!
10 Akkor volna még vigasztalásom – fölszökném kíméletlen fájdalomban – hogy nem tagadtam meg a Szentnek szavait.
Da hadde jeg ennu en trøst, og jeg skulde springe av glede midt i den skånselløse smerte; for jeg har ikke fornektet den Helliges ord.
11 Mi az erőm, hogy várakozzam, s mi a végem, hogy türtessem magam?
Hvad kraft har jeg, så jeg kunde holde ut, og hvad blir enden med mig, så jeg kunde være tålmodig?
12 Avagy kövek ereje-e az én erőm, vagy ércz az én húsom?
Er da min kraft som stenens kraft? Eller er mitt kjøtt av kobber?
13 Hiszen segítségem nincs bennem, és üdvösségem elutasíttatott tőlem.
Er jeg da ikke aldeles hjelpeløs? Er ikke all utsikt til frelse fratatt mig?
14 Az elcsüggedőt barátjától szeretet illeti, ha el is hagyja a Mindenható félelmét!
Den ulykkelige burde møte kjærlighet hos sin venn, selv om han opgir frykten for den Allmektige.
15 Testvéreim hűtelenek lettek mint a patak, mint a hogy medrükben a patakok eltűnnek.
Men mine brødre har sviktet som en bekk, som strømmer hvis vann skyller over,
16 A melyek sötétlenek a jégtől, bennök rejtőzik el a hó;
som er grumset av is, og som det skjuler sig sne i;
17 mikor hőség éri, megsemmisülnek, midőn meleg van, elenyésznek helyükből.
men på den tid de treffes av solens glød, tørkes de ut; når det blir hett, svinner de bort.
18 Kanyarodnak útjuk ösvényei, elhúzódnak a pusztaságban és elvesznek.
Karavaner som er på veien til dem, bøier av; de drar op i ørkenen og omkommer.
19 Ide tekintettek Téma karavánjai, Sába vándorcsapatai reménykedtek bennük;
Temas karavaner speidet efter dem, Sjebas reisefølger satte sitt håp til dem;
20 megszégyenültek, hogy bíztak, elérkeztek odáig és elpirultak.
de blev til skamme, fordi de stolte på dem; de kom dit og blev skuffet.
21 Mert most az övéi vagytok, láttok rettegést és féltek.
Således er I nu blitt til intet; I ser ulykken og blir redde.
22 Hát mondtam-e: adjatok nékem, és vagyontokból vesztegetést ajáljatok értem,
Har jeg vel bedt eder at I skulde gi mig noget eller bruke noget av eders gods til beste for mig,
23 és szabadítsatok ki szorongatónak kezéből s zsarnokok kezétől váltsatok meg engem?
at I skulde frelse mig av fiendens hånd og løskjøpe mig fra voldsmenn?
24 Tanítsatok engem s én elhallgatok, és ha mit tévedtem, értessétek meg velem.
Lær mig, så skal jeg tie, og vis mig hvori jeg har faret vill!
25 Mi hathatósak az egyenes beszédek, de miképp fedne feddés, minő a tietek?
Hvor kraftige er ikke rettsindige ord! Men hvad gagn er det i en refselse fra eder?
26 Szókat tekintetek-e feddésnek és szélnek az elcsüggedettnek beszédeit?
Tenker I på å refse ord? Ord av en fortvilet mann hører jo vinden til.
27 Még árvának is nekiestek és áskálódtok barátotok ellen.
Endog om en farløs kunde I kaste lodd og kjøpslå om eders venn.
28 Most hát egyezzetek bele, forduljatok felém, arczotokba vajon hazudom-e?
Men gjør nu så vel å se på mig! Skulde jeg vel ville lyve eder midt op i ansiktet?
29 Térjetek meg, kérlek, ne essék jogtalanság, igen, térjetek meg, folyton áll ebben az igazam!
Vend om, la det ikke skje urett! Vend om, jeg har ennu rett i dette.
30 Van-e nyelvemen jogtalanság, avagy ínyem nem érezné-e a gyötrelmeket?
Er det urett på min tunge, eller skulde min gane ikke merke hvad som er ondt?
