Jób 4
1 Felelt a Témánbeli Elífáz és mondta:
Så tog Temaniten Elifaz til Orde og sagde:
2 ajjon ha szólni próbálnánk hozzád, terhedre volna-e; de visszatartani a szavakat ki bírja?
Ærgrer det dig, om man taler til dig? Men hvem kan her være tavs?
3 Íme, oktattál sokakat, és lankadt kezeket megerősítettél;
Du har selv talt mange til Rette og styrket de slappe Hænder,
4 a megbotlót fönntartották szavaid és görnyedező térdeket megszilárdítottál.
dine Ord holdt den segnende oppe, vaklende Knæ gav du Kraft.
5 Most hogy reád jött, terhedre van, hozzád ér, és megrémültél?
Men nu det gælder dig selv, så taber du Modet, nu det rammer dig selv, er du slaget af Skræk!
6 Nemde istenfélelmed a te bizodalmad, reményed pedig útjaid gáncstalansága!
Er ikke din Gudsfrygt din Tillid, din fromme Færd dit Håb?
7 Gondolj csak rá: ki az, ki ártatlanul veszett el, és hol semmisültek meg egyenesek?
Tænk efter! Hvem gik uskyldig til Grunde, hvor gik retsindige under?
8 A mint én láttam: kik jogtalanságot szántottak és bajt vetettek, azt aratják is;
Men det har jeg set: Hvo Uret pløjer og sår Fortræd, de høster det selv.
9 Isten leheletétől elvesztek, s haragja fuvallatától elenyésznek.
For Guds Ånd går de til Grunde, for hans Vredes Pust går de til.
10 Oroszlán ordítása, vadállat üvöltése és az oroszlánkölykök fogai kitörettek.
Løvens Brøl og Vilddyrets Glam Ungløvernes Tænder slås ud;
11 Oroszlán elvész ragadmány híján, s a nőstényoroszlán fiai szertezüllenek.
Løven omkommer af Mangel på Rov, og Løveungerne spredes.
12 De én hozzám egy ige lopódzott, és neszt fogott fel fülem belőle.
Der sneg sig til mig et Ord mit Øre opfanged dets Hvisken
13 Képzetek közt az éj látományaitól, mikor mély álom esik az emberekre:
i Nattesynernes Tanker, da Dvale sank over Mennesker;
14 rettegés lepett meg és remegés, és összes csontjaimat megrettentette.
Angst og Skælven kom over mig, alle mine Ledemod skjalv;
15 S egy szellem suhant el arczom mellett, borzadott testemnek hajaszála.
et Pust strøg over mit Ansigt, Hårene rejste sig på min Krop.
16 Ott áll, de nem ismerem meg ábrázatát, egy alak van szemeim előtt; suttogást meg hangot hallok:
Så stod det stille! Jeg sansed ikke, hvordan det så ud; en Skikkelse stod for mit Øje, jeg hørte en hviskende Stemme:
17 Igaznak bizonyul-e halandó az Isten előtt, vagy alkotója előtt tisztának-e a férfi?
"Har et Menneske Ret for Gud, mon en Mand er ren for sin Skaber?
18 Lám, szolgáiban nem hisz és angyalaira vet gáncsot;
End ikke sine Tjenere tror han, hos sine Engle finder han Fejl,
19 hát még kik agyagházakban laknak, a kiknek a porban van alapjuk, összezúzzák őket hamarább molynál.
endsige hos dem, der bor i en Hytte af Ler og har deres Grundvold i Støvet!
20 Reggeltől estig összetöretnek, észrevétlenül elvesznek örökre.
De knuses ligesom Møl, imellem Morgen og Aften, de sønderslås uden at ænses, for evigt går de til Grunde.
21 Nemde megszakad bennök kötelük, meghalnak, de nem bölcsességben!
Rives ej deres Teltreb ud? De dør, men ikke i Visdom."
