Jób 37
1 Igenis, ezért remeg szívem s felszökken helyéből.
I od toga drkæe srce moje, i otskaèe sa svojega mjesta.
2 Hallva halljátok hangja háborgását s a morajt, mely szájából kél;
Slušajte dobro gromovni glas njegov i govor što izlazi iz usta njegovijeh.
3 az egész ég alatt van terjedése és fénye a föld szélein.
Pod sva nebesa pušta ga, i svjetlost svoju do krajeva zemaljskih.
4 Utána ordít a hang: dörög fenséges hangján, s nem tartja vissza, midőn hallatszik hangja.
Za njom rièe grom, grmi glasom velièanstva svojega, niti što odgaða kad se èuje glas njegov.
5 Csodásan dörög Isten a hangján, nagyokat tesz, s nem ismerjük meg.
Divno Bog grmi glasom svojim, èini stvari velike, da ih ne možemo razumjeti.
6 Mert a hónak mondja: szállj a földre, meg a hulló esőnek, hatalmasan hulló esőjének
Govori snijegu: padni na zemlju; i daždu sitnome i daždu silnome.
7 Minden ember kezét lepecsételi, hogy megismerje alkotását minden halandó.
Zapeèaæava ruku svakom èovjeku, da pozna sve poslenike svoje.
8 S bemegy a vad a leshelyre, és tanyáiban lakozik.
Tada zvijer ulazi u jamu, i ostaje na svojoj loži.
9 A kamarából szélvész jő és a szóró szelektől a hideg.
S juga dolazi oluja, i sa sjevera zima.
10 Isten leheletétől jég keletkezik s a vizek tágassága szilárddá lesz.
Od dihanja Božijega postaje led, i široke vode stiskuju se.
11 Nedvességgel meg is terheli a felleget, szétterjeszti fényének felhőjét.
I da se natapa zemlja, natjeruje oblak, i rasipa oblak svjetlošæu svojom.
12 S az körökben egyre forog, kormányzása által, cselekvésök szerint, bár mire rendeli őket a földkerekség színén;
I on se obræe i tamo i amo po volji njegovoj da èini sve što mu zapovjedi po vasiljenoj.
13 hol ostorul, ha földjének javára van, hol szeretetre nyújtja.
Èini da se naðe ili za kar ili za zemlju ili za dobroèinstvo.
14 Figyelj erre, Jób, állj meg és vedd észre Isten csodáit!
Èuj to, Jove, stani i gledaj èudesa Božija.
15 Tudsz-e róla, midőn Isten ügyel rájuk, s tündökölteti felhőjének fényét?
Znaš li kako ih Bog ureðuje i kako sija svjetlošæu iz oblaka svojega?
16 Tudsz-e a fellegnek lengéséről, a tökéletes tudásúnak csodáiról?
Znaš li kako vise oblaci? Znaš li èudesa onoga koji je savršen u svakom znanju?
17 Te, kinek melegek a ruhái, midőn a földet pihenteti a déli szél által.
Kako ti se haljine ugriju kad umiri zemlju od juga?
18 Vele boltozod a mennyeket, melyek erősek, mint a szilárd tükör?
Jesi li ti s njim razapinjao nebesa, koja stoje tvrdo kao saliveno ogledalo?
19 Tudasd velünk, mit mondjunk neki! Mit sem hozhatunk fel a sötétség miatt.
Nauèi nas šta æemo mu reæi; ne možemo od tame govoriti po redu.
20 Jelentetik-e neki, hogy beszélek, avagy szólt-e ember, hogy elpusztíttassék?
Hoæe li mu ko pripovjediti što bih ja govorio? Ako li bi ko govorio, zaista, bio bih proždrt.
21 Most ugyan nem látni a fényt, mely ragyogó a mennyekben; de a szél átvonul s megtisztítja azokat.
Ali sada ne mogu ljudi gledati u svjetlost kad sjaje na nebu, pošto vjetar proðe i oèisti ga;
22 Észak felől arany jön, Isten mellett félelmes fenség.
Sa sjevera dolazi kao zlato; ali je u Bogu strašnija slava.
23 A Mindenhatót, nem érjük őt fel, a nagy erejűt, de a jogot és teljes igazságot nem sérti meg.
Svemoguæ je, ne možemo ga stignuti; velike je sile, ali sudom i velikom pravdom nikoga ne muèi.
24 Azért félik őt az emberek, nem nézi ő mind a bölcsszívűeket.
Zato ga se boje ljudi: ne može ga vidjeti nikakav mudarac.
