Jób 37
1 Igenis, ezért remeg szívem s felszökken helyéből.
For dette bivrar hjarta mitt og lyfter seg frå staden sin.
2 Hallva halljátok hangja háborgását s a morajt, mely szájából kél;
Å, høyr på harmen i hans røyst, den dun som dundrar or hans munn!
3 az egész ég alatt van terjedése és fénye a föld szélein.
Det fer burt under himmelkvelv, men elden skin til heimsens endar.
4 Utána ordít a hang: dörög fenséges hangján, s nem tartja vissza, midőn hallatszik hangja.
So burar røysti etterpå, han torar med sitt stolte mod, og ljoni held han ikkje att når røysti si han ljoma let.
5 Csodásan dörög Isten a hangján, nagyokat tesz, s nem ismerjük meg.
Gud torar underfullt med røysti, gjer storverk som me ei kann skyna.
6 Mert a hónak mondja: szállj a földre, meg a hulló esőnek, hatalmasan hulló esőjének
Han snøen byd: «Fall ned til jord!» Til regnet og, sitt sterke silregn.
7 Minden ember kezét lepecsételi, hogy megismerje alkotását minden halandó.
Han stengjer av for mannehand, so all hans skapning læra må.
8 S bemegy a vad a leshelyre, és tanyáiban lakozik.
Villdyri gjeng til sine hi og kvilar på sin legestad.
9 A kamarából szélvész jő és a szóró szelektől a hideg.
Or inste kammer kjem det storm, og kulde ut av vindarne.
10 Isten leheletétől jég keletkezik s a vizek tágassága szilárddá lesz.
Utav Guds ande gustar frost, dei vide vatni kjem i tvang.
11 Nedvességgel meg is terheli a felleget, szétterjeszti fényének felhőjét.
Han lastar skyi og med væta og breider sine elding-skyer,
12 S az körökben egyre forog, kormányzása által, cselekvésök szerint, bár mire rendeli őket a földkerekség színén;
og hit og dit dei hastar fram, og skifter leid som han det vil og set i verk det som han byd, utyver vide jordheims-kringen;
13 hol ostorul, ha földjének javára van, hol szeretetre nyújtja.
anten til ris, når jordi treng det, ell’ og med nåde lyt dei råka.
14 Figyelj erre, Jób, állj meg és vedd észre Isten csodáit!
Job, lyd på dette, statt no still, gjev gaum på undri Gud hev gjort!
15 Tudsz-e róla, midőn Isten ügyel rájuk, s tündökölteti felhőjének fényét?
Veit du når Gud deim segjer fyre, og let sitt ljos or skyi skina?
16 Tudsz-e a fellegnek lengéséről, a tökéletes tudásúnak csodáiról?
Veit du vel korleis skyi sviv, um underi åt den Allvise?
17 Te, kinek melegek a ruhái, midőn a földet pihenteti a déli szél által.
Du som i heite klæde styn, når jordi brenn i sunnanvind?
18 Vele boltozod a mennyeket, melyek erősek, mint a szilárd tükör?
Gjer du med honom himmelkvelven, som er so fast som støypte spegel?
19 Tudasd velünk, mit mondjunk neki! Mit sem hozhatunk fel a sötétség miatt.
Lær oss, kva me skal segja honom! Me tegja lyt for berre myrker.
20 Jelentetik-e neki, hogy beszélek, avagy szólt-e ember, hogy elpusztíttassék?
Skal han få melding at eg talar? Vil nokon ynskja seg å tynast?
21 Most ugyan nem látni a fényt, mely ragyogó a mennyekben; de a szél átvonul s megtisztítja azokat.
No kann ein ikkje ljoset sjå, um enn det klårt på himmeln skin, men vinden sopar skyi burt.
22 Észak felől arany jön, Isten mellett félelmes fenség.
Langt nordanfrå kjem gullet hit, ein fælsleg glans ligg yver Gud.
23 A Mindenhatót, nem érjük őt fel, a nagy erejűt, de a jogot és teljes igazságot nem sérti meg.
Til Allvald kann me ikkje nå, til han som er so stor i magt; men rett og rettferd ei han krenkjer.
24 Azért félik őt az emberek, nem nézi ő mind a bölcsszívűeket.
Difor ber folket age for han, han ansar ingen sjølvklok mann.»
