Jób 37
1 Igenis, ezért remeg szívem s felszökken helyéből.
Ta, over dette forfærdes mit Hjerte og farer op fra sit Sted.
2 Hallva halljátok hangja háborgását s a morajt, mely szájából kél;
Hører, ja hører hans Røsts Drøn og Bulderet, der udgaar af hans Mund.
3 az egész ég alatt van terjedése és fénye a föld szélein.
Han lader det fare ud under al Himmelen og sit Lys over Jordens Flige.
4 Utána ordít a hang: dörög fenséges hangján, s nem tartja vissza, midőn hallatszik hangja.
Efter ham brøler Røsten, han tordner med sin Højheds Røst; og han holder dem ikke tilbage, naar hans Røst høres.
5 Csodásan dörög Isten a hangján, nagyokat tesz, s nem ismerjük meg.
Gud tordner vidunderligt med sin Røst; han gør store Ting, og vi kunne ikke kende dem.
6 Mert a hónak mondja: szállj a földre, meg a hulló esőnek, hatalmasan hulló esőjének
Thi han siger til Sneen: Fald til Jorden! og ligesaa til Regnskyllene, ja til hans Vældes Regnskyl.
7 Minden ember kezét lepecsételi, hogy megismerje alkotását minden halandó.
Han forsegler hver Mands Haand, at alle Folk, som ere hans Skabning, skulle kende det.
8 S bemegy a vad a leshelyre, és tanyáiban lakozik.
Da gaa de vilde Dyr i Hule og blive i deres Boliger.
9 A kamarából szélvész jő és a szóró szelektől a hideg.
Fra Syden kommer Stormen, og med Nordenvindene kommer Kulden.
10 Isten leheletétől jég keletkezik s a vizek tágassága szilárddá lesz.
Ved Guds Aande kommer Is, og det brede Vand snævres ind.
11 Nedvességgel meg is terheli a felleget, szétterjeszti fényének felhőjét.
Ja, med Fugtighed fylder han Skyen; han udbreder sin lysopfyldte Sky.
12 S az körökben egyre forog, kormányzása által, cselekvésök szerint, bár mire rendeli őket a földkerekség színén;
Og den vender sig i Kredse, alt som han styrer den til dens Gerning, til alt, hvad han byder den, hen over Jordens Kreds:
13 hol ostorul, ha földjének javára van, hol szeretetre nyújtja.
Enten til Revselse eller til hans Lands Bedste eller til Velgerning lader han den ramme.
14 Figyelj erre, Jób, állj meg és vedd észre Isten csodáit!
Job, vend dine Øren til dette; staa stille og agt paa Guds underfulde Ting!
15 Tudsz-e róla, midőn Isten ügyel rájuk, s tündökölteti felhőjének fényét?
Ved du, naar Gud tænker derpaa, og naar han lader sin Skys Lys skinne?
16 Tudsz-e a fellegnek lengéséről, a tökéletes tudásúnak csodáiról?
Ved du hvorledes Skyerne svæve? de underfulde Ting af ham, som er fuldkommen i al Kundskab?
17 Te, kinek melegek a ruhái, midőn a földet pihenteti a déli szél által.
du, hvis Klæder blive varme, naar han gør Landet lummert fra Sønden?
18 Vele boltozod a mennyeket, melyek erősek, mint a szilárd tükör?
Udspænder du med ham de øverste Skyer, der ere faste som et støbt Spejl?
19 Tudasd velünk, mit mondjunk neki! Mit sem hozhatunk fel a sötétség miatt.
Lad os vide, hvad vi skulle sige til ham! vi kunne ikke fremføre noget ud fra Mørket.
20 Jelentetik-e neki, hogy beszélek, avagy szólt-e ember, hogy elpusztíttassék?
Skal det fortælles ham, at jeg taler? eller mon nogen har ønsket, at han maatte blive opslugt?
21 Most ugyan nem látni a fényt, mely ragyogó a mennyekben; de a szél átvonul s megtisztítja azokat.
Og nu, ser man ikke Lyset, som straaler i de øverste Skyer: Saa farer et Vejr frem og renser dem.
22 Észak felől arany jön, Isten mellett félelmes fenség.
Af Norden kommer Guld; over Gud er der forfærdelig Majestæt.
23 A Mindenhatót, nem érjük őt fel, a nagy erejűt, de a jogot és teljes igazságot nem sérti meg.
Den Almægtige, ham kunne vi ikke naa til, ham, som er stor i Kraft; Ret og Retfærdigheds Fylde undertrykker han ikke.
24 Azért félik őt az emberek, nem nézi ő mind a bölcsszívűeket.
Derfor frygte Folkene ham; han ser ikke til nogen, som er viis i Hjertet.
