Jób 32

1 S megszűnt ez a három férfi felelni Jóbnak, mert igaz volt a maga szemeiben.

2 Akkor föllobbant haragja Elihúnak, a Búzbeli Barakél fiának a Rám nemzetségből; Jób ellen lobbant föl haragja, mivelhogy igazabbnak vélte magát Istennél,

3 s három barátja ellen lobbant föl haragja, mivelhogy nem találtak feleletet, de Jóbot gonosznak ítélték.

4 Elihú pedig kivárta Jóbot szavaival, mert azok korra öregebbek voltak nálánál.

5 De látta Elíhú, hogy nincsen felelet a. három férfi szájában, akkor föllobbant haragja.

6 S megszólalt Elíhú, a Búzbeli Barakélnek fia és mondta: Fiatal vagyok én korra, ti pedig aggastyánok, azért tartózkodtam és féltem attól, hogy tudásomat közöljem veletek.

7 Azt mondtam: Napok beszéljenek és az évek sokasága tudasson bölcsséget.

8 Ámde a szellem az a halandóban s a Mindenható lehelete, a mi értelmessé teszi őket.

9 Nem a sokévűek bölcsek, s nem a vének értenek ítéletet;

10 azért mondtam: hallgass reám, hadd közöljem én is tudásomat.

11 Lám, várakoztam szavaitokra, figyeltem értelmezéseitekre, míg átkutatnátok a beszédeket.

12 Ügyeltem is reátok, de íme nincs, ki Jóbot megczáfolná, ki közületek mondásaira felelne.

13 Nehogy mondjátok: találtunk bölcsességet; Isten taszítsa őt el, nem ember!

14 De nem én hozzám intézett beszédet, nem is a ti mondásaitokkal válaszolnék neki.

15 Megrettentek, nem feleltek többet, elszakadtak tőlük a szavak.

16 Várakozzam-e, mert ők nem beszélnek, mert elállottak, nem feleltek többé?

17 Hadd felelek: én is a részemmel, hadd közlöm én is tudásomat.

18 Mert tele vagyok szavakkal, szorít engem bensőm szelleme.

19 Íme bensőm olyan, mint nyitatlan bor, mint a mely új tömlőkből kifakad.

20 Hadd beszélek, hogy megkönnyebbüljek, kinyitom ajkaimat és felelek.

21 Nem kell senki személyét tekintenem és embernek nem fogok hízelkedni;

22 mert nem is tudok én hízelkedni; csakhamar elvinne engem alkotóm.