Jób 30

1 És most kaczagnak rajtam, kik korra fiatalabbak nálam, kiknek atyáit megvetettem, hogy nyájam ebei mellé sem helyeztem volna el.

Men no er eg til spott for deim som yngre er av år enn eg; eg deira feder ikkje fann verdige plass hjå gjætarhunden.

2 Kezeik ereje is minek nekem? Rájok nézve elveszett erejük telje,

Magtlause er og deira hender, og deira saft og kraft er burte;

3 szűkölködés és éhezés által kiaszva. A kik bekószálják a sivatagot, a puszta és a pusztaság éjjelét;

Dei magre er av naud og svolt, dei gneg i turre øydemarki som alt i går var reine audni,

4 a kik leszakítanak sós füvet a bokor mellett s rekettye gyökere az ő kenyerük.

og plukkar melde millom kjørri og hev til føda einerot.

5 Az emberek köréből kiűzetnek, riadnak rájuk mint a tolvajra.

Frå folket vert dei jaga burt, fær tjuvemann slengt etter seg.

6 Rettenetes szakadékokban kell lakniok, földi lyukakban és sziklákon.

Dei gøymer seg i fæle gil, i holor uti jord og fjell;

7 Bokrok között ordítanak, csalánok alatt verődnek össze.

og millom buskor skrålar dei og samlast under netlerunnar;

8 Alávalónak fiai, meg név nélkül valónak a fiai, kiverettek az országból.

ei ætt av dårar og namnlause som ein helst piskar ut or landet.

9 De most gúnydaluk vagyok, lettem nekik szóbeszédül.

No er eg slengjestev for deim, eit ordtak hev for deim eg vorte.

10 Megutáltak, eltávoztak tőlem, s arczomat nem kímélték a köpéstől.

Dei styggjest ved meg, held seg burte og sparer ei å sputta på meg.

11 Mert inamat megoldotta és elsanyarodott, neki eresztették előttem a gyeplőt.

Utan all blygd dei krenkjer meg, hiv av kvart band framfor mi åsyn.

12 Jobbról kél a fajzat, lábaimat ellökték, és feltöltötték ellenem veszedelmes ösvényeiket.

Eit utjo reiser seg til høgre, dei spenner mine føter burt, og legg ulukke-vegar mot meg.

13 Lerontották utamat, elősegítik balsorsomat, ők, kiknek nincsen segítőjük.

Og stigen min den bryt dei upp og hjelper til med mi ulukka, dei som er hjelpelause sjølv.

14 Mint széles résen át jönnek, rom matt hömpölyögnek tova.

Som gjenom vide murbrot kjem dei, velter seg fram med bråk og brak.

15 Rémség fordult rám, üldözi, mint a szél, nemes voltomat, s eltűnt, mint a felhő, segítségem.

Imot meg vender rædslor seg, mi æra elter dei som stormen, mi velferd kvarv som lette sky.

16 És most elomlik bennem a lelkem, elfogtak engem a nyomorúság napjai.

No jamrar seg mi sjæl i meg; usæle dagar held meg fast.

17 Az éjszaka levájta rólam csontjaimat, és idegeim nem pihennek.

Natti gneg mine knokar av meg, min verk, mi pina aldri søv.

18 Nagy erő által elváltozott öltözékem, mint köntösöm nyílása szorít engem.

Ved allmagt vert min klædnad vanstelt, heng tett som skjortekragen kring meg.

19 Lecsapott a sárba, hogy hasonlóvá lettem porhoz, hamuhoz.

Han kasta meg i skarnet ned; og eg ser ut som mold og oska.

20 Fohászkodom hozzád, de nem hallgatsz meg, megálltam és te rám meredtél;

Eg skrik til deg, du svarar ikkje, eg stend der, og du stirer på meg.

21 kegyetlenre változol irántam, kezed hatalmával gyűlölsz engemet.

Hard hev du vorte imot meg, du stri’r mot meg med veldug hand.

22 Felkapsz a szélre, hajtatsz engem és elcsüggesztesz engem üdvösségtől.

Du let meg fara burt i stormen, du let meg tynast i hans brus.

23 Mert tudom, halál felé viszel, s minden élőnek találkozó házába.

Eg veit du fører meg til dauden, der alt som liver samlast lyt.

24 Csak rom ellen ne nyújtson ki kezet, ha ugyan dőltében van győzelme!

Kven kavar ikkje når han søkk? Kven ropar ikkje ut i fåren?

25 Avagy nem sírtam-e a nehéz sorsún, nem bánkódott-e lelkem a szűkölködőn?

Gret eg’kje sjølv med den fortrykte, og syrgde yver fatigmann?

26 Mert jót reméltem és rossz jött, fényre várakoztam és homály jött.

Eg vona godt, men det kom vondt, eg venta ljos, men myrker kom.

27 Beleim forrnak s nem csillapodnak, elém törtek a nyomor napjai.

Det kokar allstødt i mitt indre, ulukkedagen møter meg.

28 Elkomorodva járok, napfény nélkül, felállok a gyűlésben – könyörgök.

Svart gjeng eg kring, men ikkje solbrend, eg ris i flokken, skrik um hjelp.

29 Testvére lettem a sakáloknak és társa a struczmadaraknak.

Bror åt sjakalar hev eg vorte, til strussar eg ein frende er.

30 Bőröm lefeketéllett rólam, és csontom ég a hévtől.

Mi hud er svart og flaknar av; det brenn i mine bein av hite.

31 Így lett gyásszá a hárfám és lantom síróknak hangjává.

Min cither hev eg bytt i sorg, og fløyta mi med gråtar-mål.