Jób 30
1 És most kaczagnak rajtam, kik korra fiatalabbak nálam, kiknek atyáit megvetettem, hogy nyájam ebei mellé sem helyeztem volna el.
Men nu ler de av mig, de som er yngre av år enn jeg, hvis fedre jeg aktet så ringe at jeg ikke vilde sette dem blandt mine fehunder.
2 Kezeik ereje is minek nekem? Rájok nézve elveszett erejük telje,
Hvad hjelp kunde jeg også ha av dem, de som har mistet all manndomskraft?
3 szűkölködés és éhezés által kiaszva. A kik bekószálják a sivatagot, a puszta és a pusztaság éjjelét;
De er uttæret av nød og sult; de gnager på den tørre mo, som allerede igår var ørk og øde;
4 a kik leszakítanak sós füvet a bokor mellett s rekettye gyökere az ő kenyerük.
de plukker melde innunder buskene, og gyvelbuskens røtter er deres brød.
5 Az emberek köréből kiűzetnek, riadnak rájuk mint a tolvajra.
Fra menneskenes samfund jages de ut; folk roper efter dem som efter tyver.
6 Rettenetes szakadékokban kell lakniok, földi lyukakban és sziklákon.
I fryktelige kløfter må de bo, i huler i jord og berg.
7 Bokrok között ordítanak, csalánok alatt verődnek össze.
Mellem buskene skriker de, i neslekratt samler de sig,
8 Alávalónak fiai, meg név nélkül valónak a fiai, kiverettek az országból.
barn av dårer og æreløse folk, pisket ut av landet.
9 De most gúnydaluk vagyok, lettem nekik szóbeszédül.
Og nu er jeg blitt til en spottesang og et ordsprog for dem.
10 Megutáltak, eltávoztak tőlem, s arczomat nem kímélték a köpéstől.
De avskyr mig, holder sig langt borte fra mig, og mitt ansikt sparer de ikke for spytt;
11 Mert inamat megoldotta és elsanyarodott, neki eresztették előttem a gyeplőt.
for de har løst sine tøiler og ydmyket mig, og bislet har de kastet av for mine øine.
12 Jobbról kél a fajzat, lábaimat ellökték, és feltöltötték ellenem veszedelmes ösvényeiket.
Ved min høire side reiser deres yngel sig; mine føtter støter de bort og legger sine ulykkesveier mot mig.
13 Lerontották utamat, elősegítik balsorsomat, ők, kiknek nincsen segítőjük.
De bryter op min sti, de gjør hvad de kan for å ødelegge mig, de som selv ingen hjelper har.
14 Mint széles résen át jönnek, rom matt hömpölyögnek tova.
Som gjennem en vid revne kommer de; gjennem nedstyrtende murer velter de sig frem.
15 Rémség fordult rám, üldözi, mint a szél, nemes voltomat, s eltűnt, mint a felhő, segítségem.
Redsler har vendt sig mot mig, som stormen forfølger de min ære, og som en sky er min velferd faret bort.
16 És most elomlik bennem a lelkem, elfogtak engem a nyomorúság napjai.
Og nu utøser min sjel sig i mig; trengsels dager holder mig fast.
17 Az éjszaka levájta rólam csontjaimat, és idegeim nem pihennek.
Natten gjennemborer mine ben, så de faller av, og min verk og pine hviler ikke.
18 Nagy erő által elváltozott öltözékem, mint köntösöm nyílása szorít engem.
Ved Guds store kraft er det blitt slik med mig at min klædning ikke er til å kjenne igjen; den henger tett omkring mig som kraven på min underkjortel.
19 Lecsapott a sárba, hogy hasonlóvá lettem porhoz, hamuhoz.
Han har kastet mig ut i skarnet, så jeg er blitt lik støv og aske.
20 Fohászkodom hozzád, de nem hallgatsz meg, megálltam és te rám meredtél;
Jeg skriker til dig, men du svarer mig ikke; jeg står der, og du bare ser på mig.
21 kegyetlenre változol irántam, kezed hatalmával gyűlölsz engemet.
Du er blitt grusom mot mig, med din sterke hånd forfølger du mig.
22 Felkapsz a szélre, hajtatsz engem és elcsüggesztesz engem üdvösségtől.
Du løfter mig op i stormen, du lar mig fare avsted, og du lar mig forgå i dens brak;
23 Mert tudom, halál felé viszel, s minden élőnek találkozó házába.
for jeg vet at du fører mig til døden, til den bolig hvor alt levende samles.
24 Csak rom ellen ne nyújtson ki kezet, ha ugyan dőltében van győzelme!
Dog, rekker ikke mennesket ut sin hånd når alt synker i grus? Skriker han ikke om hjelp når han er kommet i ulykke?
25 Avagy nem sírtam-e a nehéz sorsún, nem bánkódott-e lelkem a szűkölködőn?
Gråt jeg ikke selv over den som hadde hårde dager? Sørget ikke min sjel over den fattige?
26 Mert jót reméltem és rossz jött, fényre várakoztam és homály jött.
For jeg ventet godt, men det kom ondt; jeg håpet på lys, men det kom mørke.
27 Beleim forrnak s nem csillapodnak, elém törtek a nyomor napjai.
Mine innvoller koker og er ikke stille; trengsels dager er kommet over mig.
28 Elkomorodva járok, napfény nélkül, felállok a gyűlésben – könyörgök.
Sort går jeg omkring, men ikke av solens hete; midt iblandt folk reiser jeg mig og roper om hjelp.
29 Testvére lettem a sakáloknak és társa a struczmadaraknak.
Jeg er blitt en bror av sjakaler og en stallbror av strutser.
30 Bőröm lefeketéllett rólam, és csontom ég a hévtől.
Min hud er sort og faller av mig, og mine ben er brent av hete.
31 Így lett gyásszá a hárfám és lantom síróknak hangjává.
Og min citar er blitt til sorg, og min fløite til gråt og klage.
