Jób 30
1 És most kaczagnak rajtam, kik korra fiatalabbak nálam, kiknek atyáit megvetettem, hogy nyájam ebei mellé sem helyeztem volna el.
Nunc autem derident me juniores tempore, quorum non dignabar patres ponere cum canibus gregis mei:
2 Kezeik ereje is minek nekem? Rájok nézve elveszett erejük telje,
quorum virtus manuum mihi erat pro nihilo, et vita ipsa putabantur indigni:
3 szűkölködés és éhezés által kiaszva. A kik bekószálják a sivatagot, a puszta és a pusztaság éjjelét;
egestate et fame steriles, qui rodebant in solitudine, squallentes calamitate et miseria.
4 a kik leszakítanak sós füvet a bokor mellett s rekettye gyökere az ő kenyerük.
Et mandebant herbas, et arborum cortices, et radix juniperorum erat cibus eorum:
5 Az emberek köréből kiűzetnek, riadnak rájuk mint a tolvajra.
qui de convallibus ista rapientes, cum singula reperissent, ad ea cum clamore currebant.
6 Rettenetes szakadékokban kell lakniok, földi lyukakban és sziklákon.
In desertis habitabant torrentium, et in cavernis terræ, vel super glaream:
7 Bokrok között ordítanak, csalánok alatt verődnek össze.
qui inter hujuscemodi lætabantur, et esse sub sentibus delicias computabant:
8 Alávalónak fiai, meg név nélkül valónak a fiai, kiverettek az országból.
filii stultorum et ignobilium, et in terra penitus non parentes.
9 De most gúnydaluk vagyok, lettem nekik szóbeszédül.
Nunc in eorum canticum versus sum, et factus sum eis in proverbium.
10 Megutáltak, eltávoztak tőlem, s arczomat nem kímélték a köpéstől.
Abominantur me, et longe fugiunt a me, et faciem meam conspuere non verentur.
11 Mert inamat megoldotta és elsanyarodott, neki eresztették előttem a gyeplőt.
Pharetram enim suam aperuit, et afflixit me, et frenum posuit in os meum.
12 Jobbról kél a fajzat, lábaimat ellökték, és feltöltötték ellenem veszedelmes ösvényeiket.
Ad dexteram orientis calamitates meæ illico surrexerunt: pedes meos subverterunt, et oppresserunt quasi fluctibus semitis suis.
13 Lerontották utamat, elősegítik balsorsomat, ők, kiknek nincsen segítőjük.
Dissipaverunt itinera mea; insidiati sunt mihi, et prævaluerunt: et non fuit qui ferret auxilium.
14 Mint széles résen át jönnek, rom matt hömpölyögnek tova.
Quasi rupto muro, et aperta janua, irruerunt super me, et ad meas miserias devoluti sunt.
15 Rémség fordult rám, üldözi, mint a szél, nemes voltomat, s eltűnt, mint a felhő, segítségem.
Redactus sum in nihilum: abstulisti quasi ventus desiderium meum, et velut nubes pertransiit salus mea.
16 És most elomlik bennem a lelkem, elfogtak engem a nyomorúság napjai.
Nunc autem in memetipso marcescit anima mea, et possident me dies afflictionis.
17 Az éjszaka levájta rólam csontjaimat, és idegeim nem pihennek.
Nocte os meum perforatur doloribus, et qui me comedunt, non dormiunt.
18 Nagy erő által elváltozott öltözékem, mint köntösöm nyílása szorít engem.
In multitudine eorum consumitur vestimentum meum, et quasi capitio tunicæ succinxerunt me.
19 Lecsapott a sárba, hogy hasonlóvá lettem porhoz, hamuhoz.
Comparatus sum luto, et assimilatus sum favillæ et cineri.
20 Fohászkodom hozzád, de nem hallgatsz meg, megálltam és te rám meredtél;
Clamo ad te, et non exaudis me: sto, et non respicis me.
21 kegyetlenre változol irántam, kezed hatalmával gyűlölsz engemet.
Mutatus es mihi in crudelem, et in duritia manus tuæ adversaris mihi.
22 Felkapsz a szélre, hajtatsz engem és elcsüggesztesz engem üdvösségtől.
Elevasti me, et quasi super ventum ponens; elisisti me valide.
23 Mert tudom, halál felé viszel, s minden élőnek találkozó házába.
Scio quia morti trades me, ubi constituta est domus omni viventi.
24 Csak rom ellen ne nyújtson ki kezet, ha ugyan dőltében van győzelme!
Verumtamen non ad consumptionem eorum emittis manum tuam: et si corruerint, ipse salvabis.
25 Avagy nem sírtam-e a nehéz sorsún, nem bánkódott-e lelkem a szűkölködőn?
Flebam quondam super eo qui afflictus erat, et compatiebatur anima mea pauperi.
26 Mert jót reméltem és rossz jött, fényre várakoztam és homály jött.
Expectabam bona, et venerunt mihi mala: præstolabar lucem, et eruperunt tenebræ.
27 Beleim forrnak s nem csillapodnak, elém törtek a nyomor napjai.
Interiora mea efferbuerunt absque ulla requie: prævenerunt me dies afflictionis.
28 Elkomorodva járok, napfény nélkül, felállok a gyűlésben – könyörgök.
Mœrens incedebam sine furore; consurgens, in turba clamabam.
29 Testvére lettem a sakáloknak és társa a struczmadaraknak.
Frater fui draconum, et socius struthionum.
30 Bőröm lefeketéllett rólam, és csontom ég a hévtől.
Cutis mea denigrata est super me, et ossa mea aruerunt præ caumate.
31 Így lett gyásszá a hárfám és lantom síróknak hangjává.
Versa est in luctum cithara mea, et organum meum in vocem flentium.
