Jób 30

1 És most kaczagnak rajtam, kik korra fiatalabbak nálam, kiknek atyáit megvetettem, hogy nyájam ebei mellé sem helyeztem volna el.

Ma ora, quelli che son minori d'età di me si ridono di me, I cui padri io non avrei degnato mettere Co' cani della mia graggia.

2 Kezeik ereje is minek nekem? Rájok nézve elveszett erejük telje,

Ed anche, che mi avrebbe giovato la forza delle lor mani? La vecchiezza era perduta per loro.

3 szűkölködés és éhezés által kiaszva. A kik bekószálják a sivatagot, a puszta és a pusztaság éjjelét;

Di bisogno e di fame, [Vivevano] in disparte, e solitari; Fuggivano in luoghi aridi, tenebrosi, desolati, e deserti.

4 a kik leszakítanak sós füvet a bokor mellett s rekettye gyökere az ő kenyerük.

Coglievano la malva presso agli arboscelli, E le radici de' ginepri, per iscaldarsi.

5 Az emberek köréből kiűzetnek, riadnak rájuk mint a tolvajra.

Erano scacciati d'infra [la gente]; Ei si gridava dietro a loro, come [dietro ad] un ladro.

6 Rettenetes szakadékokban kell lakniok, földi lyukakban és sziklákon.

Dimoravano ne' dirupi delle valli, Nelle grotte della terra e delle rocce.

7 Bokrok között ordítanak, csalánok alatt verődnek össze.

Ruggivano fra gli arboscelli; Si adunavano sotto a' cardi.

8 Alávalónak fiai, meg név nélkül valónak a fiai, kiverettek az országból.

[Erano] gente da nulla, senza nome, Scacciata dal paese.

9 De most gúnydaluk vagyok, lettem nekik szóbeszédül.

Ed ora io son la lor canzone, E il soggetto de' lor ragionamenti.

10 Megutáltak, eltávoztak tőlem, s arczomat nem kímélték a köpéstől.

Essi mi abbominano, si allontanano da me, E non si rattengono di sputarmi nel viso.

11 Mert inamat megoldotta és elsanyarodott, neki eresztették előttem a gyeplőt.

Perciocchè [Iddio] ha sciolto il mio legame, e mi ha afflitto; Laonde essi hanno scosso il freno, [per non] riverir [più] la mia faccia.

12 Jobbról kél a fajzat, lábaimat ellökték, és feltöltötték ellenem veszedelmes ösvényeiket.

I giovanetti si levano contro a me dalla [man] destra, mi spingono i piedi, E si appianano le vie contro a me, per [traboccarmi] in ruina;

13 Lerontották utamat, elősegítik balsorsomat, ők, kiknek nincsen segítőjük.

Hanno tagliato il mio cammino, si avanzano alla mia perdizione, Niuno li aiuta;

14 Mint széles résen át jönnek, rom matt hömpölyögnek tova.

Sono entrati come per una larga rottura, Si sono rotolati sotto le ruine.

15 Rémség fordult rám, üldözi, mint a szél, nemes voltomat, s eltűnt, mint a felhő, segítségem.

Spaventi si son volti contro a me, Perseguitano l'anima mia come il vento; E la mia salvezza è passata via come una nuvola.

16 És most elomlik bennem a lelkem, elfogtak engem a nyomorúság napjai.

Ed ora l'anima mia si versa sopra me, I giorni dell'afflizione mi hanno aggiunto.

17 Az éjszaka levájta rólam csontjaimat, és idegeim nem pihennek.

Di notte egli mi trafigge l'ossa addosso; E le mie arterie non hanno alcuna posa.

18 Nagy erő által elváltozott öltözékem, mint köntösöm nyílása szorít engem.

La mia vesta è tutta cangiata, per la quantità della marcia [delle piaghe], E mi stringe come la scollatura del mio saio.

19 Lecsapott a sárba, hogy hasonlóvá lettem porhoz, hamuhoz.

Egli mi ha gittato nel fango, E paio polvere e cenere.

20 Fohászkodom hozzád, de nem hallgatsz meg, megálltam és te rám meredtél;

Io grido a te, e tu non mi rispondi; Io mi presento [davanti a te], e tu non poni mente a me.

21 kegyetlenre változol irántam, kezed hatalmával gyűlölsz engemet.

Tu ti sei mutato in crudele inverso me; Tu mi contrasti con la forza delle tue mani.

22 Felkapsz a szélre, hajtatsz engem és elcsüggesztesz engem üdvösségtől.

Tu mi hai levato ad alto; tu mi fai cavalcar sopra il vento, E fai struggere in me ogni virtù.

23 Mert tudom, halál felé viszel, s minden élőnek találkozó házába.

Io so certamente che tu mi ridurrai alla morte, Ed alla casa assegnata ad ogni vivente.

24 Csak rom ellen ne nyújtson ki kezet, ha ugyan dőltében van győzelme!

Pur non istenderà egli la mano nell'avello; [Quelli che vi son dentro] gridano essi, quando egli distrugge?

25 Avagy nem sírtam-e a nehéz sorsún, nem bánkódott-e lelkem a szűkölködőn?

Non piangeva io per cagion di colui che menava dura vita? L'anima mia non si addolorava ella per i bisognosi?

26 Mert jót reméltem és rossz jött, fényre várakoztam és homály jött.

Perchè, avendo io sperato il bene, il mal sia venuto? Ed avendo aspettata la luce, sia giunta la caligine?

27 Beleim forrnak s nem csillapodnak, elém törtek a nyomor napjai.

Le mie interiora bollono, e non hanno alcuna posa; I giorni dell'afflizione mi hanno incontrato.

28 Elkomorodva járok, napfény nélkül, felállok a gyűlésben – könyörgök.

Io vo bruno attorno, non già del sole; Io mi levo in pien popolo, [e] grido.

29 Testvére lettem a sakáloknak és társa a struczmadaraknak.

Io son diventato fratello degli sciacalli, E compagno delle ulule.

30 Bőröm lefeketéllett rólam, és csontom ég a hévtől.

La mia pelle mi si è imbrunita addosso, E le mie ossa son calcinate d'arsura.

31 Így lett gyásszá a hárfám és lantom síróknak hangjává.

E la mia cetera si è mutata in duolo, E il mio organo in voce di pianto.