Jób 30
1 És most kaczagnak rajtam, kik korra fiatalabbak nálam, kiknek atyáit megvetettem, hogy nyájam ebei mellé sem helyeztem volna el.
Et maintenant!… je suis la risée de plus jeunes que moi, De ceux dont je dédaignais de mettre les pères Parmi les chiens de mon troupeau.
2 Kezeik ereje is minek nekem? Rájok nézve elveszett erejük telje,
Mais à quoi me servirait la force de leurs mains? Ils sont incapables d’atteindre la vieillesse.
3 szűkölködés és éhezés által kiaszva. A kik bekószálják a sivatagot, a puszta és a pusztaság éjjelét;
Desséchés par la misère et la faim, Ils fuient dans les lieux arides, Depuis longtemps abandonnés et déserts;
4 a kik leszakítanak sós füvet a bokor mellett s rekettye gyökere az ő kenyerük.
Ils arrachent près des arbrisseaux les herbes sauvages, Et ils n’ont pour pain que la racine des genêts.
5 Az emberek köréből kiűzetnek, riadnak rájuk mint a tolvajra.
On les chasse du milieu des hommes, On crie après eux comme après des voleurs.
6 Rettenetes szakadékokban kell lakniok, földi lyukakban és sziklákon.
Ils habitent dans d’affreuses vallées, Dans les cavernes de la terre et dans les rochers;
7 Bokrok között ordítanak, csalánok alatt verődnek össze.
Ils hurlent parmi les buissons, Ils se rassemblent sous les ronces.
8 Alávalónak fiai, meg név nélkül valónak a fiai, kiverettek az országból.
Êtres vils et méprisés, On les repousse du pays.
9 De most gúnydaluk vagyok, lettem nekik szóbeszédül.
Et maintenant, je suis l’objet de leurs chansons, Je suis en butte à leurs propos.
10 Megutáltak, eltávoztak tőlem, s arczomat nem kímélték a köpéstől.
Ils ont horreur de moi, ils se détournent, Ils me crachent au visage.
11 Mert inamat megoldotta és elsanyarodott, neki eresztették előttem a gyeplőt.
Ils n’ont plus de retenue et ils m’humilient, Ils rejettent tout frein devant moi.
12 Jobbról kél a fajzat, lábaimat ellökték, és feltöltötték ellenem veszedelmes ösvényeiket.
Ces misérables se lèvent à ma droite et me poussent les pieds, Ils se fraient contre moi des sentiers pour ma ruine;
13 Lerontották utamat, elősegítik balsorsomat, ők, kiknek nincsen segítőjük.
Ils détruisent mon propre sentier et travaillent à ma perte, Eux à qui personne ne viendrait en aide;
14 Mint széles résen át jönnek, rom matt hömpölyögnek tova.
Ils arrivent comme par une large brèche, Ils se précipitent sous les craquements.
15 Rémség fordult rám, üldözi, mint a szél, nemes voltomat, s eltűnt, mint a felhő, segítségem.
Les terreurs m’assiègent; Ma gloire est emportée comme par le vent, Mon bonheur a passé comme un nuage.
16 És most elomlik bennem a lelkem, elfogtak engem a nyomorúság napjai.
Et maintenant, mon âme s’épanche en mon sein, Les jours de la souffrance m’ont saisi.
17 Az éjszaka levájta rólam csontjaimat, és idegeim nem pihennek.
La nuit me perce et m’arrache les os, La douleur qui me ronge ne se donne aucun repos,
18 Nagy erő által elváltozott öltözékem, mint köntösöm nyílása szorít engem.
Par la violence du mal mon vêtement perd sa forme, Il se colle à mon corps comme ma tunique.
19 Lecsapott a sárba, hogy hasonlóvá lettem porhoz, hamuhoz.
Dieu m’a jeté dans la boue, Et je ressemble à la poussière et à la cendre.
20 Fohászkodom hozzád, de nem hallgatsz meg, megálltam és te rám meredtél;
Je crie vers toi, et tu ne me réponds pas; Je me tiens debout, et tu me lances ton regard.
21 kegyetlenre változol irántam, kezed hatalmával gyűlölsz engemet.
Tu deviens cruel contre moi, Tu me combats avec la force de ta main.
22 Felkapsz a szélre, hajtatsz engem és elcsüggesztesz engem üdvösségtől.
Tu me soulèves, tu me fais voler au-dessus du vent, Et tu m’anéantis au bruit de la tempête.
23 Mert tudom, halál felé viszel, s minden élőnek találkozó házába.
Car, je le sais, tu me mènes à la mort, Au rendez-vous de tous les vivants.
24 Csak rom ellen ne nyújtson ki kezet, ha ugyan dőltében van győzelme!
Mais celui qui va périr n’étend-il pas les mains? Celui qui est dans le malheur n’implore-t-il pas du secours?
25 Avagy nem sírtam-e a nehéz sorsún, nem bánkódott-e lelkem a szűkölködőn?
N’avais-je pas des larmes pour l’infortuné? Mon cœur n’avait-il pas pitié de l’indigent?
26 Mert jót reméltem és rossz jött, fényre várakoztam és homály jött.
J’attendais le bonheur, et le malheur est arrivé; J’espérais la lumière, et les ténèbres sont venues.
27 Beleim forrnak s nem csillapodnak, elém törtek a nyomor napjai.
Mes entrailles bouillonnent sans relâche, Les jours de la calamité m’ont surpris.
28 Elkomorodva járok, napfény nélkül, felállok a gyűlésben – könyörgök.
Je marche noirci, mais non par le soleil; Je me lève en pleine assemblée, et je crie.
29 Testvére lettem a sakáloknak és társa a struczmadaraknak.
Je suis devenu le frère des chacals, Le compagnon des autruches.
30 Bőröm lefeketéllett rólam, és csontom ég a hévtől.
Ma peau noircit et tombe, Mes os brûlent et se dessèchent.
31 Így lett gyásszá a hárfám és lantom síróknak hangjává.
Ma harpe n’est plus qu’un instrument de deuil, Et mon chalumeau ne peut rendre que des sons plaintifs.
