Jób 30
1 És most kaczagnak rajtam, kik korra fiatalabbak nálam, kiknek atyáit megvetettem, hogy nyájam ebei mellé sem helyeztem volna el.
Nyní pak posmívají se mi mladší mne, jejichž bych otců nechtěl byl postaviti se psy stáda svého.
2 Kezeik ereje is minek nekem? Rájok nézve elveszett erejük telje,
Ač síla rukou jejich k čemu by mi byla? Zmařena jest při nich starost jejich.
3 szűkölködés és éhezés által kiaszva. A kik bekószálják a sivatagot, a puszta és a pusztaság éjjelét;
Nebo chudobou a hladem znuzeni, utíkali na planá, tmavá, soukromná a pustá místa.
4 a kik leszakítanak sós füvet a bokor mellett s rekettye gyökere az ő kenyerük.
Kteříž trhali zeliny po chrastinách, ano i koření, a jalovec za pokrm byl jim.
5 Az emberek köréből kiűzetnek, riadnak rájuk mint a tolvajra.
Z prostřed lidí vyháníni byli; povolávali za nimi, jako za zlodějem,
6 Rettenetes szakadékokban kell lakniok, földi lyukakban és sziklákon.
Tak že musili bydliti v výmolích potoků, v děrách země a skálí.
7 Bokrok között ordítanak, csalánok alatt verődnek össze.
V chrastinách řvali, pod trní se shromažďovali,
8 Alávalónak fiai, meg név nélkül valónak a fiai, kiverettek az országból.
Lidé nejnešlechetnější, nýbrž lidé bez poctivosti, menší váhy i než ta země.
9 De most gúnydaluk vagyok, lettem nekik szóbeszédül.
Nyní, pravím, jsem jejich písničkou, jsa jim učiněn za přísloví.
10 Megutáltak, eltávoztak tőlem, s arczomat nem kímélték a köpéstől.
V ošklivosti mne mají, vzdalují se mne, a na tvář mou nestydí se plvati.
11 Mert inamat megoldotta és elsanyarodott, neki eresztették előttem a gyeplőt.
Nebo Bůh mou vážnost odjal, a ssoužil mne; pročež uzdu před přítomností mou svrhli.
12 Jobbról kél a fajzat, lábaimat ellökték, és feltöltötték ellenem veszedelmes ösvényeiket.
Po pravici mládež povstává, nohy mi podrážejí, tak že šlapáním protřeli ke mně stezky nešlechetnosti své.
13 Lerontották utamat, elősegítik balsorsomat, ők, kiknek nincsen segítőjük.
Mou pak stezku zkazili, k bídě mé přidali, ač jim to nic nepomůže.
14 Mint széles résen át jönnek, rom matt hömpölyögnek tova.
Jako širokou mezerou vskakují, a k vyplénění mému valí se.
15 Rémség fordult rám, üldözi, mint a szél, nemes voltomat, s eltűnt, mint a felhő, segítségem.
Obrátily se na mne hrůzy, stihají jako vítr ochotnost mou, nebo jako oblak pomíjí zdraví mé.
16 És most elomlik bennem a lelkem, elfogtak engem a nyomorúság napjai.
A již ve mně rozlila se duše má, pochytili mne dnové trápení mého,
17 Az éjszaka levájta rólam csontjaimat, és idegeim nem pihennek.
Kteréž v noci vrtá kosti mé ve mně; pročež ani nervové moji neodpočívají.
18 Nagy erő által elváltozott öltözékem, mint köntösöm nyílása szorít engem.
Oděv můj mění se pro násilnou moc bolesti, kteráž mne tak jako obojek sukně mé svírá.
19 Lecsapott a sárba, hogy hasonlóvá lettem porhoz, hamuhoz.
Uvrhl mne do bláta, tak že jsem již podobný prachu a popelu.
20 Fohászkodom hozzád, de nem hallgatsz meg, megálltam és te rám meredtél;
Volám k tobě, ó Bože, a neslyšíš mne; postavuji se, ale nehledíš na mne.
21 kegyetlenre változol irántam, kezed hatalmával gyűlölsz engemet.
Obrátils mi se v ukrutného nepřítele, silou ruky své mi odporuješ.
22 Felkapsz a szélre, hajtatsz engem és elcsüggesztesz engem üdvösségtől.
Vznášíš mne u vítr, sázíš mne na něj, a k rozplynutí mi přivodíš zdravý soud.
23 Mert tudom, halál felé viszel, s minden élőnek találkozó házába.
Nebo vím, že mne k smrti odkážeš, a do domu, do něhož se shromažďuje všeliký živý.
24 Csak rom ellen ne nyújtson ki kezet, ha ugyan dőltében van győzelme!
Jistě žeť nevztáhne Bůh do hrobu ruky, by pak, když je stírá, i volali.
25 Avagy nem sírtam-e a nehéz sorsún, nem bánkódott-e lelkem a szűkölködőn?
Zdaliž jsem neplakal nad tím, kdož okoušel zlých dnů? Duše má kormoutila se nad nuzným.
26 Mert jót reméltem és rossz jött, fényre várakoztam és homály jött.
Když jsem dobrého čekal, přišlo mi zlé; nadál jsem se světla, ale přišla mrákota.
27 Beleim forrnak s nem csillapodnak, elém törtek a nyomor napjai.
Vnitřností mé zevřely, tak že se ještě neupokojily; předstihli mne dnové trápení.
28 Elkomorodva járok, napfény nélkül, felállok a gyűlésben – könyörgök.
Chodím osmahlý, ne od slunce, povstávaje, i mezi mnohými křičím.
29 Testvére lettem a sakáloknak és társa a struczmadaraknak.
Bratrem učiněn jsem draků, a tovaryšem mladých pstrosů.
30 Bőröm lefeketéllett rólam, és csontom ég a hévtől.
Kůže má zčernala na mně, a kosti mé vyprahly od horkosti.
31 Így lett gyásszá a hárfám és lantom síróknak hangjává.
A protož v kvílení obrátila se harfa má, a píšťalka má v hlas plačících.
