Jób 3
1 Ezután felnyitotta Jób a száját és megátkozta napját.
Después de esto abrió Job su boca, y maldijo su día.
2 Megszólalt Jób és mondta:
Y exclamó Job, y dijo:
3 Vesszen el a nap, melyen születtem, s az éj, mely mondta: fiúgyermek fogantatott.
Perezca el día en que yo fui nacido, y la noche que dijo: Concebido es varón.
4 Az a nap legyen sötétség, ne tartsa számon Isten fölülről s ne tündököljön reája napfény.
Aquel día fuera tinieblas, y Dios no curara de él desde arriba, ni claridad resplandeciera sobre él.
5 Váltsák magukhoz sötétség és vakhomály, lakozzék rajta felhőzet, ijesszék nappalnak elborulásai.
Ensuciáranle tinieblas y sombra de muerte; reposara sobre él nublado, que le hiciera horrible como día caluroso.
6 Az az éj – vigye el homályosság, ne örvendjen az év napjai között, a hónapok számába ne jusson.
A aquella noche ocupara oscuridad, ni fuera contada entre los días del año, ni viniera en el número de los meses.
7 Íme, az az éj legyen meddő, ne jusson belé ujjongás.
Oh si fuera aquella noche solitaria, que no viniera en ella canción;
8 Szidalmazzák a napnak átkozói, kik készek felriasztani a leviatánt.
Maldijéranla los que maldicen al día, los que se aparejan para levantar su llanto.
9 Sötétedjenek el szürkületének csillagai, reménykedjenek világosságra, de ne legyen, s ne lássa a hajnal szempilláit.
Las estrellas de su alba fueran oscurecidas; esperara la luz, y no viniera; ni viera los párpados de la mañana.
10 Mert nem zárta el méhemnek ajtait, hogy elrejtette volna a szenvedést szemeim elől.
Porque no cerró las puertas del vientre donde yo estaba, ni escondió de mis ojos la miseria.
11 Miért nem haltam el az anyaméhtől fogva, hogy a méhből kijövet kimúltam volna?
¿Por qué no morí yo desde la matriz, y fui traspasado en saliendo del vientre?
12 Miért jöttek elémbe térdek, s miért emlők, hogy szopjak?
¿Por qué me previnieron las rodillas, y para qué los pechos que mamase?
13 Mert most fekünném és pihennék, aludnám, akkor nyugtom volna;
Porque ahora yaciera y reposara; durmiera, y entonces tuviera reposo,
14 királyokkal s országtanácsosokkal együtt, a kik romokat építettek maguknak,
Con los reyes, y con los consejeros de la tierra, que edifican para sí los desiertos;
15 vagy nagyokkal, kiknek aranyuk van, kik ezüsttel töltötték meg házaikat.
O con los príncipes que poseen el oro, que hinchen sus casas de plata.
16 Vagy úgy, mint az elföldelt idétlen, nem volnék, mint kisdedek, kik világosságot nem láttak!
O ¿ por qué no fui escondido como abortivo, como los pequeñitos que nunca vieron luz?
17 Ott felhagynak a gonoszok a háborgással, s ott nyugosznak a fáradt erejűek.
Allí los impíos dejaron el miedo, y allí descansaron los de cansadas fuerzas.
18 Egyaránt gond nélkül vannak a rabok, nem hallják a robottisztnek hangját.
Allí también reposaron los cautivos, no oyeron la voz del exactor.
19 Kicsiny és nagy ott van, s a szolga szabad az urától.
Allí está el chico y el grande: allí es el siervo libre de su señor.
20 Miért ad a szenvedőnek világosságot s életet az elkeseredett lelkűeknek?
¿Por qué dio luz al trabajado, y vida a los amargos de ánimo?
21 Kik várják a halált, de nincs, jobban ásnak utána, mint kincsek után;
Que esperan la muerte, y no la hay: y la buscan más que tesoros.
22 kik örülnek ujjongásig, örvendenek, midőn a irt találják.
Que se alegran de grande alegría, y se gozan cuando hallan el sepulcro.
23 A férfinak, kinek útja el van rejtve, a kit az Isten körülkerített?
Al hombre que no sabe por donde vaya, y que Dios le encerró.
24 Mert kenyerem előtt jön sóhajtásom, és ömlenek, mint a víz, jajdulásaim.
Porque antes que mi pan, viene mi suspiro: y mis gemidos corren como aguas.
25 Mert mitől rettegve rettegtem, az utolért, és a mitől féltem, az reám jött.
Porque el temor que me espantaba, me ha venido, y háme acontecido lo que temía.
26 Nem volt boldogságom, s nem volt pihenésem és nem volt nyugtom, s jött a háborgás.
Nunca tuve paz, nunca me sosegué, ni nunca me reposé; y vínome turbación.
