Jób 3
1 Ezután felnyitotta Jób a száját és megátkozta napját.
Po tem je Job odprl svoja usta in preklel svoj dan.
2 Megszólalt Jób és mondta:
Job je spregovoril in rekel:
3 Vesszen el a nap, melyen születtem, s az éj, mely mondta: fiúgyermek fogantatott.
»Naj izgine dan, na katerega sem bil rojen in noč, v kateri je bilo rečeno: ›Tukaj je spočet fantek.‹
4 Az a nap legyen sötétség, ne tartsa számon Isten fölülről s ne tündököljön reája napfény.
Naj bo ta dan tema. Naj ga Bog od zgoraj ne upošteva niti naj svetloba ne sije nad njim.
5 Váltsák magukhoz sötétség és vakhomály, lakozzék rajta felhőzet, ijesszék nappalnak elborulásai.
Naj ga tema in smrtna senca omadežujeta. Naj oblak prebiva nad njim. Naj ga straši črnina dneva.
6 Az az éj – vigye el homályosság, ne örvendjen az év napjai között, a hónapok számába ne jusson.
Glede tiste noči naj se je polasti tema. Naj ta ne bo pridružena dnevom leta, naj ta ne pride v število mesecev.
7 Íme, az az éj legyen meddő, ne jusson belé ujjongás.
Glej, naj bo ta noč osamljena, naj noben radosten glas ne pride vanjo.
8 Szidalmazzák a napnak átkozói, kik készek felriasztani a leviatánt.
Naj jo prekolnejo tisti, ki preklinjajo dan, ki so pripravljeni dvigniti svoje žalovanje.
9 Sötétedjenek el szürkületének csillagai, reménykedjenek világosságra, de ne legyen, s ne lássa a hajnal szempilláit.
Naj bodo zvezde njene polteme temne; naj oprezujejo za svetlobo, toda nimajo nobene niti naj ne zagledajo jutranjega svitanja,
10 Mert nem zárta el méhemnek ajtait, hogy elrejtette volna a szenvedést szemeim elől.
ker ta ni zaprla vrat maternice moje matere niti pred mojimi očmi ni skrila bridkosti.
11 Miért nem haltam el az anyaméhtől fogva, hogy a méhből kijövet kimúltam volna?
Čemu nisem umrl v maternici? Zakaj nisem izročil duha, ko sem prišel iz trebuha?
12 Miért jöttek elémbe térdek, s miért emlők, hogy szopjak?
Zakaj sem bil [vzet na] kolena? Ali zakaj [na] prsi, da bi sesal?
13 Mert most fekünném és pihennék, aludnám, akkor nyugtom volna;
Kajti sedaj bi mirno ležal in bi bil tiho; spal bi. Potem bi počival
14 királyokkal s országtanácsosokkal együtt, a kik romokat építettek maguknak,
s kralji in svetovalci zemlje, ki so zapuščene kraje gradili zase,
15 vagy nagyokkal, kiknek aranyuk van, kik ezüsttel töltötték meg házaikat.
ali s princi, ki so imeli zlato, ki so svoje hiše napolnjevali s srebrom,
16 Vagy úgy, mint az elföldelt idétlen, nem volnék, mint kisdedek, kik világosságot nem láttak!
ali ne bi bil kakor prezgodnji porod, kakor otročiči, ki nikoli niso videli svetlobe.
17 Ott felhagynak a gonoszok a háborgással, s ott nyugosznak a fáradt erejűek.
Tam zlobni odnehajo od nadlegovanja in tam bodo izmučeni pri počitku.
18 Egyaránt gond nélkül vannak a rabok, nem hallják a robottisztnek hangját.
Tam jetniki počivajo skupaj. Oni ne poslušajo glasu zatiralca.
19 Kicsiny és nagy ott van, s a szolga szabad az urától.
Majhni in veliki so tam in služabnik je prost pred svojim gospodarjem.
20 Miért ad a szenvedőnek világosságot s életet az elkeseredett lelkűeknek?
Zakaj je svetloba dana tistemu, ki je v bedi in življenje zagrenjenemu v duši,
21 Kik várják a halált, de nincs, jobban ásnak utána, mint kincsek után;
ki hrepeni po smrti, toda ta ne prihaja in koplje za njo bolj kakor za skritimi zakladi,
22 kik örülnek ujjongásig, örvendenek, midőn a irt találják.
ki se silno razveseljujejo in so veseli, ko lahko najdejo grob?
23 A férfinak, kinek útja el van rejtve, a kit az Isten körülkerített?
Zakaj je svetloba dana možu, čigar pot je skrita in katerega je Bog ogradil?
24 Mert kenyerem előtt jön sóhajtásom, és ömlenek, mint a víz, jajdulásaim.
Kajti moje vzdihovanje prihaja preden jem in moja rjovenja so izlita ven kakor vode.
25 Mert mitől rettegve rettegtem, az utolért, és a mitől féltem, az reám jött.
Kajti stvar, ki sem se je silno bal, je prišla nadme in to, česar sem se bal, je prišlo k meni.
26 Nem volt boldogságom, s nem volt pihenésem és nem volt nyugtom, s jött a háborgás.
Nisem bil na varnem niti nisem imel počitka niti nisem bil tiho, vendar je težava prišla.«
