Jób 3
1 Ezután felnyitotta Jób a száját és megátkozta napját.
Post haec aperuit Iob os suum, et maledixit diei suo,
2 Megszólalt Jób és mondta:
et locutus est.
3 Vesszen el a nap, melyen születtem, s az éj, mely mondta: fiúgyermek fogantatott.
Pereat dies in qua natus sum, et nox in qua dictum est: Conceptus est homo.
4 Az a nap legyen sötétség, ne tartsa számon Isten fölülről s ne tündököljön reája napfény.
Dies ille vertatur in tenebras, non requirat eum Deus desuper, et non illustretur lumine.
5 Váltsák magukhoz sötétség és vakhomály, lakozzék rajta felhőzet, ijesszék nappalnak elborulásai.
Obscurent eum tenebrae et umbra mortis, occupet eum caligo, et involvatur amaritudine.
6 Az az éj – vigye el homályosság, ne örvendjen az év napjai között, a hónapok számába ne jusson.
Noctem illam tenebrosus turbo possideat, non computetur in diebus anni, nec numeretur in mensibus:
7 Íme, az az éj legyen meddő, ne jusson belé ujjongás.
Sit nox illa solitaria, nec laude digna:
8 Szidalmazzák a napnak átkozói, kik készek felriasztani a leviatánt.
Maledicant ei qui maledicunt diei, qui parati sunt suscitare Leviathan:
9 Sötétedjenek el szürkületének csillagai, reménykedjenek világosságra, de ne legyen, s ne lássa a hajnal szempilláit.
Obtenebrentur stellae caligine eius: expectet lucem et non videat, nec ortum surgentis aurorae:
10 Mert nem zárta el méhemnek ajtait, hogy elrejtette volna a szenvedést szemeim elől.
Quia non conclusit ostia ventris, qui portavit me, nec abstulit mala ab oculis meis.
11 Miért nem haltam el az anyaméhtől fogva, hogy a méhből kijövet kimúltam volna?
Quare non in vulva mortuus sum, egressus ex utero non statim perii?
12 Miért jöttek elémbe térdek, s miért emlők, hogy szopjak?
Quare exceptus genibus? cur lactatus uberibus?
13 Mert most fekünném és pihennék, aludnám, akkor nyugtom volna;
Nunc enim dormiens silerem, et somno meo requiescerem:
14 királyokkal s országtanácsosokkal együtt, a kik romokat építettek maguknak,
Cum regibus et consulibus terrae, qui aedificant sibi solitudines:
15 vagy nagyokkal, kiknek aranyuk van, kik ezüsttel töltötték meg házaikat.
Aut cum principibus, qui possident aurum, et replent domos suas argento:
16 Vagy úgy, mint az elföldelt idétlen, nem volnék, mint kisdedek, kik világosságot nem láttak!
Aut sicut abortivum absconditum non subsisterem, vel qui concepti non viderunt lucem.
17 Ott felhagynak a gonoszok a háborgással, s ott nyugosznak a fáradt erejűek.
Ibi impii cessaverunt a tumultu, et ibi requieverunt fessi robore.
18 Egyaránt gond nélkül vannak a rabok, nem hallják a robottisztnek hangját.
Et quondam vincti pariter sine molestia, non audierunt vocem exactoris.
19 Kicsiny és nagy ott van, s a szolga szabad az urától.
Parvus et magnus ibi sunt, et servus liber a domino suo.
20 Miért ad a szenvedőnek világosságot s életet az elkeseredett lelkűeknek?
Quare misero data est lux, et vita his, qui in amaritudine animae sunt?
21 Kik várják a halált, de nincs, jobban ásnak utána, mint kincsek után;
qui expectant mortem, et non venit, quasi effodientes thesaurum:
22 kik örülnek ujjongásig, örvendenek, midőn a irt találják.
Gaudentque vehementer cum invenerint sepulchrum.
23 A férfinak, kinek útja el van rejtve, a kit az Isten körülkerített?
Viro cuius abscondita est via, et circumdedit eum Deus tenebris?
24 Mert kenyerem előtt jön sóhajtásom, és ömlenek, mint a víz, jajdulásaim.
Antequam comedam suspiro: et tamquam inundantes aquae, sic rugitus meus:
25 Mert mitől rettegve rettegtem, az utolért, és a mitől féltem, az reám jött.
Quia timor, quem timebam, evenit mihi: et quod verebar accidit.
26 Nem volt boldogságom, s nem volt pihenésem és nem volt nyugtom, s jött a háborgás.
Nonne dissimulavi? nonne silui? nonne quievi? et venit super me indignatio.
