Jób 3
1 Ezután felnyitotta Jób a száját és megátkozta napját.
Après cela, Job ouvrit la bouche et maudit le jour de sa naissance.
2 Megszólalt Jób és mondta:
Il prit la parole et dit:
3 Vesszen el a nap, melyen születtem, s az éj, mely mondta: fiúgyermek fogantatott.
Périsse le jour où je suis né, Et la nuit qui dit: Un enfant mâle est conçu!
4 Az a nap legyen sötétség, ne tartsa számon Isten fölülről s ne tündököljön reája napfény.
Ce jour! Qu’il se change en ténèbres, Que Dieu n’en ait point souci dans le ciel, Et que la lumière ne rayonne plus sur lui!
5 Váltsák magukhoz sötétség és vakhomály, lakozzék rajta felhőzet, ijesszék nappalnak elborulásai.
Que l’obscurité et l’ombre de la mort s’en emparent, Que des nuées établissent leur demeure au-dessus de lui, Et que de noirs phénomènes l’épouvantent!
6 Az az éj – vigye el homályosság, ne örvendjen az év napjai között, a hónapok számába ne jusson.
Cette nuit! Que les ténèbres en fassent leur proie, Qu’elle disparaisse de l’année, Qu’elle ne soit plus comptée parmi les mois!
7 Íme, az az éj legyen meddő, ne jusson belé ujjongás.
Que cette nuit devienne stérile, Que l’allégresse en soit bannie!
8 Szidalmazzák a napnak átkozói, kik készek felriasztani a leviatánt.
Qu’elle soit maudite par ceux qui maudissent les jours, Par ceux qui savent exciter le léviathan!
9 Sötétedjenek el szürkületének csillagai, reménykedjenek világosságra, de ne legyen, s ne lássa a hajnal szempilláit.
Que les étoiles de son crépuscule s’obscurcissent, Qu’elle attende en vain la lumière, Et qu’elle ne voie point les paupières de l’aurore!
10 Mert nem zárta el méhemnek ajtait, hogy elrejtette volna a szenvedést szemeim elől.
Car elle n’a pas fermé le sein qui me conçut, Ni dérobé la souffrance à mes regards.
11 Miért nem haltam el az anyaméhtől fogva, hogy a méhből kijövet kimúltam volna?
Pourquoi ne suis-je pas mort dans le ventre de ma mère? Pourquoi n’ai-je pas expiré au sortir de ses entrailles?
12 Miért jöttek elémbe térdek, s miért emlők, hogy szopjak?
Pourquoi ai-je trouvé des genoux pour me recevoir, Et des mamelles pour m’allaiter?
13 Mert most fekünném és pihennék, aludnám, akkor nyugtom volna;
Je serais couché maintenant, je serais tranquille, Je dormirais, je reposerais,
14 királyokkal s országtanácsosokkal együtt, a kik romokat építettek maguknak,
Avec les rois et les grands de la terre, Qui se bâtirent des mausolées,
15 vagy nagyokkal, kiknek aranyuk van, kik ezüsttel töltötték meg házaikat.
Avec les princes qui avaient de l’or, Et qui remplirent d’argent leurs demeures.
16 Vagy úgy, mint az elföldelt idétlen, nem volnék, mint kisdedek, kik világosságot nem láttak!
Ou je n’existerais pas, je serais comme un avorton caché, Comme des enfants qui n’ont pas vu la lumière.
17 Ott felhagynak a gonoszok a háborgással, s ott nyugosznak a fáradt erejűek.
Là ne s’agitent plus les méchants, Et là se reposent ceux qui sont fatigués et sans force;
18 Egyaránt gond nélkül vannak a rabok, nem hallják a robottisztnek hangját.
Les captifs sont tous en paix, Ils n’entendent pas la voix de l’oppresseur;
19 Kicsiny és nagy ott van, s a szolga szabad az urától.
Le petit et le grand sont là, Et l’esclave n’est plus soumis à son maître.
20 Miért ad a szenvedőnek világosságot s életet az elkeseredett lelkűeknek?
Pourquoi donne-t-il la lumière à celui qui souffre, Et la vie à ceux qui ont l’amertume dans l’âme,
21 Kik várják a halált, de nincs, jobban ásnak utána, mint kincsek után;
Qui espèrent en vain la mort, Et qui la convoitent plus qu’un trésor,
22 kik örülnek ujjongásig, örvendenek, midőn a irt találják.
Qui seraient transportés de joie Et saisis d’allégresse, s’ils trouvaient le tombeau?
23 A férfinak, kinek útja el van rejtve, a kit az Isten körülkerített?
A l’homme qui ne sait où aller, Et que Dieu cerne de toutes parts?
24 Mert kenyerem előtt jön sóhajtásom, és ömlenek, mint a víz, jajdulásaim.
Mes soupirs sont ma nourriture, Et mes cris se répandent comme l’eau.
25 Mert mitől rettegve rettegtem, az utolért, és a mitől féltem, az reám jött.
Ce que je crains, c’est ce qui m’arrive; Ce que je redoute, c’est ce qui m’atteint.
26 Nem volt boldogságom, s nem volt pihenésem és nem volt nyugtom, s jött a háborgás.
Je n’ai ni tranquillité, ni paix, ni repos, Et le trouble s’est emparé de moi.
