Jób 3
1 Ezután felnyitotta Jób a száját és megátkozta napját.
After this Job opened his mouth, and cursed the day of his birth.
2 Megszólalt Jób és mondta:
Job answered:
3 Vesszen el a nap, melyen születtem, s az éj, mely mondta: fiúgyermek fogantatott.
“Let the day perish in which I was born, the night which said, ‘There is a boy conceived.’
4 Az a nap legyen sötétség, ne tartsa számon Isten fölülről s ne tündököljön reája napfény.
Let that day be darkness. Don’t let God from above seek for it, neither let the light shine on it.
5 Váltsák magukhoz sötétség és vakhomály, lakozzék rajta felhőzet, ijesszék nappalnak elborulásai.
Let darkness and the shadow of death claim it for their own. Let a cloud dwell on it. Let all that makes the day black terrify it.
6 Az az éj – vigye el homályosság, ne örvendjen az év napjai között, a hónapok számába ne jusson.
As for that night, let thick darkness seize on it. Let it not rejoice among the days of the year. Let it not come into the number of the months.
7 Íme, az az éj legyen meddő, ne jusson belé ujjongás.
Behold, let that night be barren. Let no joyful voice come therein.
8 Szidalmazzák a napnak átkozói, kik készek felriasztani a leviatánt.
Let them curse it who curse the day, who are ready to rouse up leviathan.
9 Sötétedjenek el szürkületének csillagai, reménykedjenek világosságra, de ne legyen, s ne lássa a hajnal szempilláit.
Let the stars of its twilight be dark. Let it look for light, but have none, neither let it see the eyelids of the morning,
10 Mert nem zárta el méhemnek ajtait, hogy elrejtette volna a szenvedést szemeim elől.
because it didn’t shut up the doors of my mother’s womb, nor did it hide trouble from my eyes.
11 Miért nem haltam el az anyaméhtől fogva, hogy a méhből kijövet kimúltam volna?
“Why didn’t I die from the womb? Why didn’t I give up the spirit when my mother bore me?
12 Miért jöttek elémbe térdek, s miért emlők, hogy szopjak?
Why did the knees receive me? Or why the breast, that I should nurse?
13 Mert most fekünném és pihennék, aludnám, akkor nyugtom volna;
For now I should have lain down and been quiet. I should have slept, then I would have been at rest,
14 királyokkal s országtanácsosokkal együtt, a kik romokat építettek maguknak,
with kings and counselors of the earth, who built up waste places for themselves;
15 vagy nagyokkal, kiknek aranyuk van, kik ezüsttel töltötték meg házaikat.
or with princes who had gold, who filled their houses with silver;
16 Vagy úgy, mint az elföldelt idétlen, nem volnék, mint kisdedek, kik világosságot nem láttak!
or as a hidden untimely birth I had not been, as infants who never saw light.
17 Ott felhagynak a gonoszok a háborgással, s ott nyugosznak a fáradt erejűek.
There the wicked cease from troubling. There the weary are at rest.
18 Egyaránt gond nélkül vannak a rabok, nem hallják a robottisztnek hangját.
There the prisoners are at ease together. They don’t hear the voice of the taskmaster.
19 Kicsiny és nagy ott van, s a szolga szabad az urától.
The small and the great are there. The servant is free from his master.
20 Miért ad a szenvedőnek világosságot s életet az elkeseredett lelkűeknek?
“Why is light given to him who is in misery, life to the bitter in soul,
21 Kik várják a halált, de nincs, jobban ásnak utána, mint kincsek után;
who long for death, but it doesn’t come; and dig for it more than for hidden treasures,
22 kik örülnek ujjongásig, örvendenek, midőn a irt találják.
who rejoice exceedingly, and are glad, when they can find the grave?
23 A férfinak, kinek útja el van rejtve, a kit az Isten körülkerített?
Why is light given to a man whose way is hidden, whom God has hedged in?
24 Mert kenyerem előtt jön sóhajtásom, és ömlenek, mint a víz, jajdulásaim.
For my sighing comes before I eat. My groanings are poured out like water.
25 Mert mitől rettegve rettegtem, az utolért, és a mitől féltem, az reám jött.
For the thing which I fear comes on me, that which I am afraid of comes to me.
26 Nem volt boldogságom, s nem volt pihenésem és nem volt nyugtom, s jött a háborgás.
I am not at ease, neither am I quiet, neither do I have rest; but trouble comes.”
