Jób 3
1 Ezután felnyitotta Jób a száját és megátkozta napját.
After this Job opened his mouth, and cursed his day.
2 Megszólalt Jób és mondta:
And Job spoke, and said,
3 Vesszen el a nap, melyen születtem, s az éj, mely mondta: fiúgyermek fogantatott.
Let the day perish in which I was born, and the night [in which] it was said, There is a man child conceived.
4 Az a nap legyen sötétség, ne tartsa számon Isten fölülről s ne tündököljön reája napfény.
Let that day be darkness; let not God regard it from above, neither let the light shine upon it.
5 Váltsák magukhoz sötétség és vakhomály, lakozzék rajta felhőzet, ijesszék nappalnak elborulásai.
Let darkness and the shades of death stain it; let a cloud dwell upon it; let the blackness of the day terrify it.
6 Az az éj – vigye el homályosság, ne örvendjen az év napjai között, a hónapok számába ne jusson.
As [for] that night, let darkness seize upon it; let it not be joined to the days of the year, let it not come into the number of the months.
7 Íme, az az éj legyen meddő, ne jusson belé ujjongás.
Lo, let that night be solitary, let no joyful voice come therein.
8 Szidalmazzák a napnak átkozói, kik készek felriasztani a leviatánt.
Let them curse it that curse the day, who are ready to raise up their mourning.
9 Sötétedjenek el szürkületének csillagai, reménykedjenek világosságra, de ne legyen, s ne lássa a hajnal szempilláit.
Let the stars of its twilight be dark; let it look for light, but [have] none; neither let it see the dawning of the day:
10 Mert nem zárta el méhemnek ajtait, hogy elrejtette volna a szenvedést szemeim elől.
Because it prevented not my birth, nor hid sorrow from my eyes.
11 Miért nem haltam el az anyaméhtől fogva, hogy a méhből kijövet kimúltam volna?
Why died I not from the womb? [why] did I [not] expire at the time of my birth?
12 Miért jöttek elémbe térdek, s miért emlők, hogy szopjak?
Why did the knees receive me? or why the breasts that I should be nursed?
13 Mert most fekünném és pihennék, aludnám, akkor nyugtom volna;
For now should I have lain still and been quiet, I should have slept: then had I been at rest,
14 királyokkal s országtanácsosokkal együtt, a kik romokat építettek maguknak,
With kings and counselors of the earth, who built desolate places for themselves;
15 vagy nagyokkal, kiknek aranyuk van, kik ezüsttel töltötték meg házaikat.
Or with princes that had gold, who filled their houses with silver:
16 Vagy úgy, mint az elföldelt idétlen, nem volnék, mint kisdedek, kik világosságot nem láttak!
Or as a hidden untimely birth I had not been; as infants [which] never saw light.
17 Ott felhagynak a gonoszok a háborgással, s ott nyugosznak a fáradt erejűek.
There the wicked cease [from] troubling; and there the weary are at rest.
18 Egyaránt gond nélkül vannak a rabok, nem hallják a robottisztnek hangját.
[There] the prisoners rest together; they hear not the voice of the oppressor.
19 Kicsiny és nagy ott van, s a szolga szabad az urától.
The small and great are there; and the servant [is] free from his master.
20 Miért ad a szenvedőnek világosságot s életet az elkeseredett lelkűeknek?
Why is light given to him that is in misery, and life to the bitter [in] soul;
21 Kik várják a halált, de nincs, jobban ásnak utána, mint kincsek után;
Who long for death, but it [cometh] not; and dig for it more than for hid treasures;
22 kik örülnek ujjongásig, örvendenek, midőn a irt találják.
Who rejoice exceedingly, [and] are glad, when they can find the grave?
23 A férfinak, kinek útja el van rejtve, a kit az Isten körülkerített?
[Why is light given] to a man whose way is hid, and whom God hath hedged in?
24 Mert kenyerem előtt jön sóhajtásom, és ömlenek, mint a víz, jajdulásaim.
For my sighing cometh before I eat, and my roarings are poured out like the waters.
25 Mert mitől rettegve rettegtem, az utolért, és a mitől féltem, az reám jött.
For the thing which I greatly feared hath come upon me, and that which I dreaded hath come to me.
26 Nem volt boldogságom, s nem volt pihenésem és nem volt nyugtom, s jött a háborgás.
I was not in safety, neither had I rest, neither was I quiet; yet trouble came.
