Jób 3
1 Ezután felnyitotta Jób a száját és megátkozta napját.
After this Job has opened his mouth, and reviles his day.
2 Megszólalt Jób és mondta:
And Job answers and says:
3 Vesszen el a nap, melyen születtem, s az éj, mely mondta: fiúgyermek fogantatott.
“Let the day perish in which I am born, And the night that has said: A man-child has been conceived.
4 Az a nap legyen sötétség, ne tartsa számon Isten fölülről s ne tündököljön reája napfény.
That day—let it be darkness, Do not let God require it from above, Nor let light shine on it.
5 Váltsák magukhoz sötétség és vakhomály, lakozzék rajta felhőzet, ijesszék nappalnak elborulásai.
Let darkness and death-shade redeem it, Let a cloud dwell on it, Let them terrify it as the most bitter of days.
6 Az az éj – vigye el homályosság, ne örvendjen az év napjai között, a hónapok számába ne jusson.
That night—let thick darkness take it, Let it not be united to days of the year, Let it not come into the number of months.
7 Íme, az az éj legyen meddő, ne jusson belé ujjongás.
Behold! That night—let it be barren, Let no singing come into it.
8 Szidalmazzák a napnak átkozói, kik készek felriasztani a leviatánt.
Let the cursers of day mark it, Who are ready to wake up Leviathan.
9 Sötétedjenek el szürkületének csillagai, reménykedjenek világosságra, de ne legyen, s ne lássa a hajnal szempilláit.
Let the stars of its twilight be dark, Let it wait for light, and there is none, And let it not look on the eyelids of the dawn.
10 Mert nem zárta el méhemnek ajtait, hogy elrejtette volna a szenvedést szemeim elől.
Because it has not shut the doors Of the womb that was mine! And hide misery from my eyes.
11 Miért nem haltam el az anyaméhtől fogva, hogy a méhből kijövet kimúltam volna?
Why do I not die from the womb? I have come forth from the belly and gasp!
12 Miért jöttek elémbe térdek, s miért emlők, hogy szopjak?
Why have knees been before me? And what [are] breasts, that I suck?
13 Mert most fekünném és pihennék, aludnám, akkor nyugtom volna;
For now, I have lain down, and am quiet, I have slept—then there is rest to me,
14 királyokkal s országtanácsosokkal együtt, a kik romokat építettek maguknak,
With kings and counselors of earth, These building ruins for themselves.
15 vagy nagyokkal, kiknek aranyuk van, kik ezüsttel töltötték meg házaikat.
Or with princes—they have gold, They are filling their houses [with] silver.
16 Vagy úgy, mint az elföldelt idétlen, nem volnék, mint kisdedek, kik világosságot nem láttak!
(Or I am not as a hidden abortion, As infants—they have not seen light.)
17 Ott felhagynak a gonoszok a háborgással, s ott nyugosznak a fáradt erejűek.
There the wicked have ceased troubling, And there the wearied rest in power.
18 Egyaránt gond nélkül vannak a rabok, nem hallják a robottisztnek hangját.
Together prisoners have been at ease, They have not heard the voice of an exactor,
19 Kicsiny és nagy ott van, s a szolga szabad az urától.
Small and great [are] the same there. And a servant [is] free from his lord.
20 Miért ad a szenvedőnek világosságot s életet az elkeseredett lelkűeknek?
Why does He give light to the miserable, and life to the bitter soul?
21 Kik várják a halált, de nincs, jobban ásnak utána, mint kincsek után;
Who are waiting for death, and it is not, And they seek it above hid treasures.
22 kik örülnek ujjongásig, örvendenek, midőn a irt találják.
Who are glad—to joy, They rejoice when they find a grave.
23 A férfinak, kinek útja el van rejtve, a kit az Isten körülkerített?
To a man whose way has been hidden, And whom God shuts up?
24 Mert kenyerem előtt jön sóhajtásom, és ömlenek, mint a víz, jajdulásaim.
For before my food, my sighing comes, And my roarings [are] poured out as waters.
25 Mert mitől rettegve rettegtem, az utolért, és a mitől féltem, az reám jött.
For I feared a fear and it meets me, And what I was afraid of comes to me.
26 Nem volt boldogságom, s nem volt pihenésem és nem volt nyugtom, s jött a háborgás.
I was not safe—nor was I quiet—Nor was I at rest—and trouble comes!”
