Jób 3
1 Ezután felnyitotta Jób a száját és megátkozta napját.
After this, Job opened his mouth and cursed the day of his birth.
2 Megszólalt Jób és mondta:
And this is what he said:
3 Vesszen el a nap, melyen születtem, s az éj, mely mondta: fiúgyermek fogantatott.
“May the day of my birth perish, and the night it was said, ‘A boy is conceived.’
4 Az a nap legyen sötétség, ne tartsa számon Isten fölülről s ne tündököljön reája napfény.
If only that day had turned to darkness! May God above disregard it; may no light shine upon it.
5 Váltsák magukhoz sötétség és vakhomály, lakozzék rajta felhőzet, ijesszék nappalnak elborulásai.
May darkness and gloom reclaim it, and a cloud settle over it; may the blackness of the day overwhelm it.
6 Az az éj – vigye el homályosság, ne örvendjen az év napjai között, a hónapok számába ne jusson.
If only darkness had taken that night away! May it not appear among the days of the year; may it never be entered in any of the months.
7 Íme, az az éj legyen meddő, ne jusson belé ujjongás.
Behold, may that night be barren; may no joyful voice come into it.
8 Szidalmazzák a napnak átkozói, kik készek felriasztani a leviatánt.
May it be cursed by those who curse the day — those prepared to rouse Leviathan.
9 Sötétedjenek el szürkületének csillagai, reménykedjenek világosságra, de ne legyen, s ne lássa a hajnal szempilláit.
May its morning stars grow dark; may it wait in vain for daylight; may it not see the breaking of dawn.
10 Mert nem zárta el méhemnek ajtait, hogy elrejtette volna a szenvedést szemeim elől.
For that night did not shut the doors of the womb to hide the sorrow from my eyes.
11 Miért nem haltam el az anyaméhtől fogva, hogy a méhből kijövet kimúltam volna?
Why did I not perish at birth; why did I not die as I came from the womb?
12 Miért jöttek elémbe térdek, s miért emlők, hogy szopjak?
Why were there knees to receive me, and breasts that I should be nursed?
13 Mert most fekünném és pihennék, aludnám, akkor nyugtom volna;
For now I would be lying down in peace; I would be asleep and at rest
14 királyokkal s országtanácsosokkal együtt, a kik romokat építettek maguknak,
with kings and counselors of the earth, who built for themselves cities now in ruins,
15 vagy nagyokkal, kiknek aranyuk van, kik ezüsttel töltötték meg házaikat.
or with princes who had gold, who filled their houses with silver.
16 Vagy úgy, mint az elföldelt idétlen, nem volnék, mint kisdedek, kik világosságot nem láttak!
Or why was I not hidden like a stillborn child, like an infant who never sees daylight?
17 Ott felhagynak a gonoszok a háborgással, s ott nyugosznak a fáradt erejűek.
There the wicked cease from raging, and there the weary find rest.
18 Egyaránt gond nélkül vannak a rabok, nem hallják a robottisztnek hangját.
The captives enjoy their ease; they do not hear the voice of the oppressor.
19 Kicsiny és nagy ott van, s a szolga szabad az urától.
Both small and great are there, and the slave is freed from his master.
20 Miért ad a szenvedőnek világosságot s életet az elkeseredett lelkűeknek?
Why is light given to the miserable, and life to the bitter of soul,
21 Kik várják a halált, de nincs, jobban ásnak utána, mint kincsek után;
who long for death that does not come, and search for it like hidden treasure,
22 kik örülnek ujjongásig, örvendenek, midőn a irt találják.
who rejoice and greatly exult when they can find the grave?
23 A férfinak, kinek útja el van rejtve, a kit az Isten körülkerített?
Why is life given to a man whose way is hidden, whom God has hedged in?
24 Mert kenyerem előtt jön sóhajtásom, és ömlenek, mint a víz, jajdulásaim.
I sigh when food is put before me, and my groans pour out like water.
25 Mert mitől rettegve rettegtem, az utolért, és a mitől féltem, az reám jött.
For the thing I feared has overtaken me, and what I dreaded has befallen me.
26 Nem volt boldogságom, s nem volt pihenésem és nem volt nyugtom, s jött a háborgás.
I am not at ease or quiet; I have no rest, for trouble has come.”
