< Jób 3 >

1 Ezután felnyitotta Jób a száját és megátkozta napját.
Herefter oplod Job sin Mund og forbandede sin Dag.
2 Megszólalt Jób és mondta:
Og Job svarede og sagde:
3 Vesszen el a nap, melyen születtem, s az éj, mely mondta: fiúgyermek fogantatott.
Udslettet vorde den Dag, paa hvilken jeg er født, og den Nat, der man sagde: En Dreng er undfanget!
4 Az a nap legyen sötétség, ne tartsa számon Isten fölülről s ne tündököljön reája napfény.
Den Dag vorde Mørke; Gud fra oven af spørge ikke efter den, og intet Lys skinne over den.
5 Váltsák magukhoz sötétség és vakhomály, lakozzék rajta felhőzet, ijesszék nappalnak elborulásai.
Mørkhed og Dødsskygge besmitte den, en Sky bo over den, den hede Damp om Dagen forfærde den!
6 Az az éj – vigye el homályosság, ne örvendjen az év napjai között, a hónapok számába ne jusson.
Den Nat — Mørkhed indtage den! den glæde sig ikke iblandt Aarets Dage, den komme ikke i Maanedernes Tal!
7 Íme, az az éj legyen meddő, ne jusson belé ujjongás.
Se, den Nat vorde ensom, intet Frydeskrig komme paa den!
8 Szidalmazzák a napnak átkozói, kik készek felriasztani a leviatánt.
De, som besværge Dage, forbande den; de, som ere rede til at opvække Leviathan!
9 Sötétedjenek el szürkületének csillagai, reménykedjenek világosságra, de ne legyen, s ne lássa a hajnal szempilláit.
Dens Dæmrings Stjerner vorde formørkede, den vente paa Lys, og det komme ikke; og ej se den Morgenrødens Øjenlaage,
10 Mert nem zárta el méhemnek ajtait, hogy elrejtette volna a szenvedést szemeim elől.
fordi den ikke lukkede mig Moderlivets Døre og ikke skjulte Møje for mine Øjne.
11 Miért nem haltam el az anyaméhtől fogva, hogy a méhből kijövet kimúltam volna?
Hvorfor døde jeg ikke fra Moders Liv af? hvorfor udkom jeg af Moderskød og opgav ikke straks Aanden?
12 Miért jöttek elémbe térdek, s miért emlők, hogy szopjak?
Hvorfor optoge Knæ mig? og hvorfor er jeg opfostret ved Bryst?
13 Mert most fekünném és pihennék, aludnám, akkor nyugtom volna;
Thi saa havde jeg nu ligget og været stille; jeg havde sovet, jeg havde da hvilet
14 királyokkal s országtanácsosokkal együtt, a kik romokat építettek maguknak,
med Kongerne og Raadsherrerne paa Jorden, som byggede sig de Steder, som nu ere øde,
15 vagy nagyokkal, kiknek aranyuk van, kik ezüsttel töltötték meg házaikat.
eller med Fyrsterne, som havde Guld, som fyldte deres Huse med Sølv;
16 Vagy úgy, mint az elföldelt idétlen, nem volnék, mint kisdedek, kik világosságot nem láttak!
eller og jeg havde ikke været til, som et utidigt Foster, der blev i Skjul, som de spæde Børn, der ikke saa Lyset.
17 Ott felhagynak a gonoszok a háborgással, s ott nyugosznak a fáradt erejűek.
Der have de ugudelige ladet af at gøre Uro, og der hvile de kraftesløse;
18 Egyaránt gond nélkül vannak a rabok, nem hallják a robottisztnek hangját.
der have de bundne Ro med hverandre; de høre ikke Fogedens Røst;
19 Kicsiny és nagy ott van, s a szolga szabad az urától.
der er liden og stor og Tjeneren fri for sin Herre.
20 Miért ad a szenvedőnek világosságot s életet az elkeseredett lelkűeknek?
Hvorfor giver han en ussel Lyset, og dem Livet, som ere beskelig bedrøvede i Sjælen?
21 Kik várják a halált, de nincs, jobban ásnak utána, mint kincsek után;
dem, som bie efter Døden, men den kommer ikke; og som grave efter den mere end efter de skjulte Skatte?
22 kik örülnek ujjongásig, örvendenek, midőn a irt találják.
dem, som glæde sig med Fryd, og som juble, naar de finde Graven?
23 A férfinak, kinek útja el van rejtve, a kit az Isten körülkerített?
den Mand, hvis Vej er skjult, og hvem Gud har spærret for?
24 Mert kenyerem előtt jön sóhajtásom, és ömlenek, mint a víz, jajdulásaim.
Thi før jeg æder mit Brød, kommer mit Suk, og min Hylen bryder frem som Vandet.
25 Mert mitől rettegve rettegtem, az utolért, és a mitől féltem, az reám jött.
Thi det jeg frygtede saare for, det kom over mig, og det jeg gruede for, kom paa mig.
26 Nem volt boldogságom, s nem volt pihenésem és nem volt nyugtom, s jött a háborgás.
Jeg var ikke rolig og var ikke stille og hvilede ikke; men det blev til Uro.

< Jób 3 >