Jób 29
1 És továbbá előadta Jób a példázatát és mondta:
Entonces Job respondió:
2 Vajha úgy volnék, mint a múltnak hónapjaiban, mint a napokban, mikor Isten megőrzött engem;
Ojalá volviera a ser como en meses pasados, como en los días cuando ʼElohim me vigilaba,
3 mikor ragyogott fejem fölött a mécsese s világosságánál sötétben jártam!
cuando su lámpara estaba sobre mi cabeza y a su luz yo caminaba en la oscuridad,
4 Mint a hogy voltam férfikorom napjaiban, midőn Isten meghittsége volt sátorom felett;
aquellos días de mi vigor cuando la amistad íntima de ʼElohim velaba sobre mi vivienda,
5 midőn még velem volt a Mindenható, körülöttem gyermekeim;
cuando ʼEL-Shadday aún estaba conmigo, y mis hijos alrededor de mí,
6 midőn lépteim tejfölben fürödtek; s a szikla ontott mellettem olajpatakokat.
cuando mis pasos eran lavados con mantequilla y la roca me derramaba ríos de aceite,
7 Midőn a kapuhoz mentem a városba, a piaczon választottam ülőhelyemet:
cuando iba a la puerta de la ciudad y en la plaza preparaba mi asiento.
8 megláttak ifjak s elbújtak, aggastyánok fölkeltek, megállottak;
Los jóvenes me veían y se escondían. Los ancianos se levantaban y permanecían en pie.
9 vezérek visszatartották beszédjöket és kezüket tették szájukra;
Los magistrados detenían sus palabras y ponían la mano sobre sus bocas.
10 előkelőknek hangja elbújt és nyelvök inyökhöz tapadt.
La voz de los nobles enmudecía y su lengua se les pegaba al paladar.
11 Mert fül, mely hallott, boldognak mondott engem és szem, mely látott, tanúskodott mellettem.
Los oídos que me escuchaban me llamaban bienaventurado, y los ojos que me miraban daban testimonio a mi favor.
12 Mert megmentettem a szegényt, ki esedezett, és az árvát, kinek nem volt segítője.
Porque yo libraba al pobre que clamaba y al huérfano que no tenía ayudador.
13 Bujdosónak áldása reám szállt és özvegynek szívét ujjongtattam.
La bendición del que iba a perecer caía sobre mí, y daba alegría al corazón de la viuda.
14 Igazságot öltöttem fel s az felöltött engem, mint köpeny és süveg volt jogosságom.
Me vestía de rectitud y con ella me cubría. Mi justicia era como un manto y un turbante.
15 Szeme voltam a vaknak és lába én a sántának;
Yo era ojos para el ciego y pies para el cojo.
16 apjuk én a szűkölködőknek, és annak, kit nem ismertem, pörét átkutattam.
Era padre de los menesterosos. Me informaba con diligencia de la causa que no entendía.
17 Összetörtem a jogtalannak zápfogait, és fogai közül vetettem ki a ragadmányt.
Rompía las quijadas del perverso y de sus dientes arrancaba la presa.
18 Mondtam: fészkemmel együtt fogok kimúlni s mint a főnix sokasítom napjaimat;
Me decía: En mi nido moriré, y como la arena multiplicaré mis días.
19 gyökerem nyitva van a víznek, és harmat időz gallyamon;
Mi raíz se extendía hacia las aguas, y el rocío pernoctaba en mi ramaje.
20 dicsőségem szinte új nálam s íjam a kezemben megifjodik.
Mi honra se renovaba en mí, y mi arco se fortalecía en mi mano.
21 Rám hallgattak és várakoztak és csendben figyeltek tanácsomra.
Me escuchaban, esperaban y guardaban silencio ante mi consejo.
22 Szavam után nem szóltak többet, rájuk cseppegett beszédem;
Después de mi palabra no replicaban. Mi razón destilaba sobre ellos.
23 s mint esőre várakoztak: reám, és szájukat tátották tavaszi esőre.
La esperaban como a la lluvia temprana, y abrían su boca como a la lluvia tardía.
24 Mosolyogtam rájuk, nem hitték; de arczom világosságát nem sötétítették el.
Si me reía con ellos, no lo creían, y no tenían en menos la luz de mi semblante.
25 Választottam útjokat s fejtől ültem s ott időztem, mint király a csapatban mint a ki gyászolókat vigasztal.
Yo les escogía el camino, y me sentaba entre ellos como su jefe. Yo vivía como un rey en medio de su tropa, como el que consuela a los que están de duelo.
