< Jób 29 >
1 És továbbá előadta Jób a példázatát és mondta:
2 Vajha úgy volnék, mint a múltnak hónapjaiban, mint a napokban, mikor Isten megőrzött engem;
3 mikor ragyogott fejem fölött a mécsese s világosságánál sötétben jártam!
4 Mint a hogy voltam férfikorom napjaiban, midőn Isten meghittsége volt sátorom felett;
5 midőn még velem volt a Mindenható, körülöttem gyermekeim;
6 midőn lépteim tejfölben fürödtek; s a szikla ontott mellettem olajpatakokat.
7 Midőn a kapuhoz mentem a városba, a piaczon választottam ülőhelyemet:
8 megláttak ifjak s elbújtak, aggastyánok fölkeltek, megállottak;
9 vezérek visszatartották beszédjöket és kezüket tették szájukra;
10 előkelőknek hangja elbújt és nyelvök inyökhöz tapadt.
11 Mert fül, mely hallott, boldognak mondott engem és szem, mely látott, tanúskodott mellettem.
12 Mert megmentettem a szegényt, ki esedezett, és az árvát, kinek nem volt segítője.
13 Bujdosónak áldása reám szállt és özvegynek szívét ujjongtattam.
14 Igazságot öltöttem fel s az felöltött engem, mint köpeny és süveg volt jogosságom.
15 Szeme voltam a vaknak és lába én a sántának;
16 apjuk én a szűkölködőknek, és annak, kit nem ismertem, pörét átkutattam.
17 Összetörtem a jogtalannak zápfogait, és fogai közül vetettem ki a ragadmányt.
18 Mondtam: fészkemmel együtt fogok kimúlni s mint a főnix sokasítom napjaimat;
19 gyökerem nyitva van a víznek, és harmat időz gallyamon;
20 dicsőségem szinte új nálam s íjam a kezemben megifjodik.
21 Rám hallgattak és várakoztak és csendben figyeltek tanácsomra.
22 Szavam után nem szóltak többet, rájuk cseppegett beszédem;
23 s mint esőre várakoztak: reám, és szájukat tátották tavaszi esőre.
24 Mosolyogtam rájuk, nem hitték; de arczom világosságát nem sötétítették el.
25 Választottam útjokat s fejtől ültem s ott időztem, mint király a csapatban mint a ki gyászolókat vigasztal.