Jób 29
1 És továbbá előadta Jób a példázatát és mondta:
E proseguiu Job em proferir o seu dito, e disse:
2 Vajha úgy volnék, mint a múltnak hónapjaiban, mint a napokban, mikor Isten megőrzött engem;
Ah! quem me dera ser como eu fui nos mezes passados! como nos dias em que Deus me guardava!
3 mikor ragyogott fejem fölött a mécsese s világosságánál sötétben jártam!
Quando fazia resplandecer a sua candeia sobre a minha cabeça e quando eu pela sua luz caminhava pelas trevas:
4 Mint a hogy voltam férfikorom napjaiban, midőn Isten meghittsége volt sátorom felett;
Como era nos dias da minha mocidade, quando o segredo de Deus estava sobre a minha tenda:
5 midőn még velem volt a Mindenható, körülöttem gyermekeim;
Quando o Todo-poderoso ainda estava comigo, e os meus meninos em redor de mim.
6 midőn lépteim tejfölben fürödtek; s a szikla ontott mellettem olajpatakokat.
Quando lavava os meus passos na manteiga, e da rocha me corriam ribeiros de azeite:
7 Midőn a kapuhoz mentem a városba, a piaczon választottam ülőhelyemet:
Quando sahia a porta pela cidade, e na praça fazia preparar a minha cadeira:
8 megláttak ifjak s elbújtak, aggastyánok fölkeltek, megállottak;
Os moços me viam, e se escondiam, e até os edosos se levantavam e se punham em pé:
9 vezérek visszatartották beszédjöket és kezüket tették szájukra;
Os principes continham as suas palavras, e punham a mão sobre a sua bocca:
10 előkelőknek hangja elbújt és nyelvök inyökhöz tapadt.
A voz dos chefes se escondia: e a sua lingua se pegava ao seu paladar:
11 Mert fül, mely hallott, boldognak mondott engem és szem, mely látott, tanúskodott mellettem.
Ouvindo-me algum ouvido, me tinha por bemaventurado: vendo-me algum olho, dava testemunho de mim;
12 Mert megmentettem a szegényt, ki esedezett, és az árvát, kinek nem volt segítője.
Porque eu livrava o miseravel, que clamava: como tambem o orfão que não tinha quem o soccoresse.
13 Bujdosónak áldása reám szállt és özvegynek szívét ujjongtattam.
A benção do que ia perecendo vinha sobre mim, e eu fazia que jubilasse o coração da viuva.
14 Igazságot öltöttem fel s az felöltött engem, mint köpeny és süveg volt jogosságom.
Vestia-me da justiça: e ella me servia de vestido: como manto e diadema era o meu juizo.
15 Szeme voltam a vaknak és lába én a sántának;
Eu fui o olho do cego, como tambem os pés do coxo:
16 apjuk én a szűkölködőknek, és annak, kit nem ismertem, pörét átkutattam.
Aos necessitados era pae, e as causas de que eu não tinha conhecimento inquiria com diligencia;
17 Összetörtem a jogtalannak zápfogait, és fogai közül vetettem ki a ragadmányt.
E quebrava os queixaes do perverso, e dos seus dentes tirava a preza.
18 Mondtam: fészkemmel együtt fogok kimúlni s mint a főnix sokasítom napjaimat;
E dizia: No meu ninho expirarei, e multiplicarei os meus dias como a areia.
19 gyökerem nyitva van a víznek, és harmat időz gallyamon;
A minha raiz se estendia junto ás aguas, e o orvalho fazia assento sobre os meus ramos;
20 dicsőségem szinte új nálam s íjam a kezemben megifjodik.
A minha honra se renovava em mim, e o meu arco se reforçava na minha mão.
21 Rám hallgattak és várakoztak és csendben figyeltek tanácsomra.
Ouvindo-me esperavam, e em silencio attendiam ao meu conselho.
22 Szavam után nem szóltak többet, rájuk cseppegett beszédem;
Acabada a minha palavra, não replicavam, e minhas razões distillavam sobre elles;
23 s mint esőre várakoztak: reám, és szájukat tátották tavaszi esőre.
Porque me esperavam, como a chuva; e abriam a sua bocca, como a chuva tardia
24 Mosolyogtam rájuk, nem hitték; de arczom világosságát nem sötétítették el.
Se me ria para elles, não o criam, e não faziam abater a luz do meu rosto;
25 Választottam útjokat s fejtől ültem s ott időztem, mint király a csapatban mint a ki gyászolókat vigasztal.
Eu escolhia o seu caminho, assentava-me como chefe, e habitava como rei entre as tropas: como aquelle que consola os que pranteiam.
