Jób 29

1 És továbbá előadta Jób a példázatát és mondta:

Då heldt Job fram med talen sin og sagde:

2 Vajha úgy volnék, mint a múltnak hónapjaiban, mint a napokban, mikor Isten megőrzött engem;

«Å, var eg som i fordums måna’r, som den gong Gud mi verja var,

3 mikor ragyogott fejem fölött a mécsese s világosságánál sötétben jártam!

då yver meg hans lampa skein, som lyste meg i myrkret fram,

4 Mint a hogy voltam férfikorom napjaiban, midőn Isten meghittsége volt sátorom felett;

slik som eg var i mogne manndom, då Gud var ven i huset mitt,

5 midőn még velem volt a Mindenható, körülöttem gyermekeim;

då Allvald endå med meg var, og mine born eg kring meg såg,

6 midőn lépteim tejfölben fürödtek; s a szikla ontott mellettem olajpatakokat.

då eg i fløyte foten tvådde, og olje rann av fjellet nær meg,

7 Midőn a kapuhoz mentem a városba, a piaczon választottam ülőhelyemet:

då eg til porten steig i byen, og sessen min på torget tok!

8 megláttak ifjak s elbújtak, aggastyánok fölkeltek, megállottak;

Ungdomen såg meg, løynde seg; dei gamle reiste seg og stod;

9 vezérek visszatartották beszédjöket és kezüket tették szájukra;

hovdingar stogga midt i talen og lagde handi på sin munn;

10 előkelőknek hangja elbújt és nyelvök inyökhöz tapadt.

og røysti tagna hjå dei gjæve, og tunga seg til gomen kleimde;

11 Mert fül, mely hallott, boldognak mondott engem és szem, mely látott, tanúskodott mellettem.

dei som meg høyrde, sælka meg, og dei som såg meg, vitna for meg.

12 Mert megmentettem a szegényt, ki esedezett, és az árvát, kinek nem volt segítője.

Eg berga arming når han ropa, og farlaus som var utan hjelp;

13 Bujdosónak áldása reám szállt és özvegynek szívét ujjongtattam.

velsigning fekk eg frå forkomne, og enkjor fekk eg til å jubla.

14 Igazságot öltöttem fel s az felöltött engem, mint köpeny és süveg volt jogosságom.

Rettferd var min, eg hennar bunad; rett var mi kappa og mi kruna.

15 Szeme voltam a vaknak és lába én a sántának;

Eg for den blinde auga var, og føter var eg for den halte.

16 apjuk én a szűkölködőknek, és annak, kit nem ismertem, pörét átkutattam.

Ein far eg var for fatigfolk; eg for ukjende saki granska.

17 Összetörtem a jogtalannak zápfogait, és fogai közül vetettem ki a ragadmányt.

På brotsmann tennerne eg knekte, reiv fengdi utor gapet hans.

18 Mondtam: fészkemmel együtt fogok kimúlni s mint a főnix sokasítom napjaimat;

Eg sagde: «I reiret skal eg døy, med dagar talrike som sand.

19 gyökerem nyitva van a víznek, és harmat időz gallyamon;

Til roti mi skal vatnet trengja, dogg bu ved natt på greini mi;

20 dicsőségem szinte új nálam s íjam a kezemben megifjodik.

mi æra held seg frisk hjå meg, bogen vert ny handi mi.»

21 Rám hallgattak és várakoztak és csendben figyeltek tanácsomra.

Dei høyrde ventande på meg, og lydde stilt på rådi mi.

22 Szavam után nem szóltak többet, rájuk cseppegett beszédem;

Og ikkje la dei mot mitt ord, min tale draup ned yver deim.

23 s mint esőre várakoztak: reám, és szájukat tátották tavaszi esőre.

På meg dei bia som på regn, ja, som vårregn opna munnen.

24 Mosolyogtam rájuk, nem hitték; de arczom világosságát nem sötétítették el.

Eg smilte til mismodige, mitt andlit fekk dei ikkje myrkt.

25 Választottam útjokat s fejtől ültem s ott időztem, mint király a csapatban mint a ki gyászolókat vigasztal.

Når eg deim vitja, sat eg fremst, sat som ein konge i sin herflokk, lik ein som trøystar syrgjande.