Jób 29
1 És továbbá előadta Jób a példázatát és mondta:
Job prit de nouveau la parole sous forme sentencieuse et dit:
2 Vajha úgy volnék, mint a múltnak hónapjaiban, mint a napokban, mikor Isten megőrzött engem;
Oh! Que ne puis-je être comme aux mois du passé, Comme aux jours où Dieu me gardait,
3 mikor ragyogott fejem fölött a mécsese s világosságánál sötétben jártam!
Quand sa lampe brillait sur ma tête, Et que sa lumière me guidait dans les ténèbres!
4 Mint a hogy voltam férfikorom napjaiban, midőn Isten meghittsége volt sátorom felett;
Que ne suis-je comme aux jours de ma vigueur, Où Dieu veillait en ami sur ma tente,
5 midőn még velem volt a Mindenható, körülöttem gyermekeim;
Quand le Tout-Puissant était encore avec moi, Et que mes enfants m’entouraient;
6 midőn lépteim tejfölben fürödtek; s a szikla ontott mellettem olajpatakokat.
Quand mes pieds se baignaient dans la crème Et que le rocher répandait près de moi des ruisseaux d’huile!
7 Midőn a kapuhoz mentem a városba, a piaczon választottam ülőhelyemet:
Si je sortais pour aller à la porte de la ville, Et si je me faisais préparer un siège dans la place,
8 megláttak ifjak s elbújtak, aggastyánok fölkeltek, megállottak;
Les jeunes gens se retiraient à mon approche, Les vieillards se levaient et se tenaient debout.
9 vezérek visszatartották beszédjöket és kezüket tették szájukra;
Les princes arrêtaient leurs discours, Et mettaient la main sur leur bouche;
10 előkelőknek hangja elbújt és nyelvök inyökhöz tapadt.
La voix des chefs se taisait, Et leur langue s’attachait à leur palais.
11 Mert fül, mely hallott, boldognak mondott engem és szem, mely látott, tanúskodott mellettem.
L’oreille qui m’entendait me disait heureux, L’œil qui me voyait me rendait témoignage;
12 Mert megmentettem a szegényt, ki esedezett, és az árvát, kinek nem volt segítője.
Car je sauvais le pauvre qui implorait du secours, Et l’orphelin qui manquait d’appui.
13 Bujdosónak áldása reám szállt és özvegynek szívét ujjongtattam.
La bénédiction du malheureux venait sur moi; Je remplissais de joie le cœur de la veuve.
14 Igazságot öltöttem fel s az felöltött engem, mint köpeny és süveg volt jogosságom.
Je me revêtais de la justice et je lui servais de vêtement, J’avais ma droiture pour manteau et pour turban.
15 Szeme voltam a vaknak és lába én a sántának;
J’étais l’œil de l’aveugle Et le pied du boiteux.
16 apjuk én a szűkölködőknek, és annak, kit nem ismertem, pörét átkutattam.
J’étais le père des misérables, J’examinais la cause de l’inconnu;
17 Összetörtem a jogtalannak zápfogait, és fogai közül vetettem ki a ragadmányt.
Je brisais la mâchoire de l’injuste, Et j’arrachais de ses dents la proie.
18 Mondtam: fészkemmel együtt fogok kimúlni s mint a főnix sokasítom napjaimat;
Alors je disais: Je mourrai dans mon nid, Mes jours seront abondants comme le sable;
19 gyökerem nyitva van a víznek, és harmat időz gallyamon;
L’eau pénétrera dans mes racines, La rosée passera la nuit sur mes branches;
20 dicsőségem szinte új nálam s íjam a kezemben megifjodik.
Ma gloire reverdira sans cesse, Et mon arc rajeunira dans ma main.
21 Rám hallgattak és várakoztak és csendben figyeltek tanácsomra.
On m’écoutait et l’on restait dans l’attente, On gardait le silence devant mes conseils.
22 Szavam után nem szóltak többet, rájuk cseppegett beszédem;
Après mes discours, nul ne répliquait, Et ma parole était pour tous une bienfaisante rosée;
23 s mint esőre várakoztak: reám, és szájukat tátották tavaszi esőre.
Ils comptaient sur moi comme sur la pluie, Ils ouvraient la bouche comme pour une pluie du printemps.
24 Mosolyogtam rájuk, nem hitték; de arczom világosságát nem sötétítették el.
Je leur souriais quand ils perdaient courage, Et l’on ne pouvait chasser la sérénité de mon front.
25 Választottam útjokat s fejtől ültem s ott időztem, mint király a csapatban mint a ki gyászolókat vigasztal.
J’aimais à aller vers eux, et je m’asseyais à leur tête; J’étais comme un roi au milieu d’une troupe, Comme un consolateur auprès des affligés.
