< Jób 29 >
1 És továbbá előadta Jób a példázatát és mondta:
Job again took up his parable, and said,
2 Vajha úgy volnék, mint a múltnak hónapjaiban, mint a napokban, mikor Isten megőrzött engem;
"Oh that I were as in the months of old, as in the days when God watched over me;
3 mikor ragyogott fejem fölött a mécsese s világosságánál sötétben jártam!
when his lamp shone on my head, and by his light I walked through darkness,
4 Mint a hogy voltam férfikorom napjaiban, midőn Isten meghittsége volt sátorom felett;
as I was in the ripeness of my days, when the friendship of God was in my tent,
5 midőn még velem volt a Mindenható, körülöttem gyermekeim;
when Shaddai was yet with me, and my children were around me,
6 midőn lépteim tejfölben fürödtek; s a szikla ontott mellettem olajpatakokat.
when my steps were washed with butter, and the rock poured out streams of oil for me,
7 Midőn a kapuhoz mentem a városba, a piaczon választottam ülőhelyemet:
when I went forth to the city gate, when I prepared my seat in the street.
8 megláttak ifjak s elbújtak, aggastyánok fölkeltek, megállottak;
The young men saw me and hid themselves. The aged rose up and stood.
9 vezérek visszatartották beszédjöket és kezüket tették szájukra;
The princes refrained from talking, and laid their hand on their mouth.
10 előkelőknek hangja elbújt és nyelvök inyökhöz tapadt.
The voice of the nobles was hushed, and their tongue stuck to the roof of their mouth.
11 Mert fül, mely hallott, boldognak mondott engem és szem, mely látott, tanúskodott mellettem.
For when the ear heard me, then it blessed me; and when the eye saw me, it commended me:
12 Mert megmentettem a szegényt, ki esedezett, és az árvát, kinek nem volt segítője.
Because I delivered the poor who cried, and the fatherless also, who had none to help him,
13 Bujdosónak áldása reám szállt és özvegynek szívét ujjongtattam.
the blessing of him who was ready to perish came on me, and I caused the widow's heart to sing for joy.
14 Igazságot öltöttem fel s az felöltött engem, mint köpeny és süveg volt jogosságom.
I put on righteousness, and it clothed me. My justice was as a robe and a diadem.
15 Szeme voltam a vaknak és lába én a sántának;
I was eyes to the blind, and feet to the lame.
16 apjuk én a szűkölködőknek, és annak, kit nem ismertem, pörét átkutattam.
I was a father to the needy. The cause of him who I did not know, I searched out.
17 Összetörtem a jogtalannak zápfogait, és fogai közül vetettem ki a ragadmányt.
I broke the jaws of the unrighteous, and plucked the prey out of his teeth.
18 Mondtam: fészkemmel együtt fogok kimúlni s mint a főnix sokasítom napjaimat;
Then I said, 'I shall die in my own house, I shall number my days as the sand.
19 gyökerem nyitva van a víznek, és harmat időz gallyamon;
My root is spread out to the waters. The dew lies all night on my branch.
20 dicsőségem szinte új nálam s íjam a kezemben megifjodik.
My glory is fresh in me. My bow is renewed in my hand.'
21 Rám hallgattak és várakoztak és csendben figyeltek tanácsomra.
"Men listened to me, waited, and kept silence for my counsel.
22 Szavam után nem szóltak többet, rájuk cseppegett beszédem;
After my words they did not speak again. My speech fell on them.
23 s mint esőre várakoztak: reám, és szájukat tátották tavaszi esőre.
They waited for me as for the rain. Their mouths drank as with the spring rain.
24 Mosolyogtam rájuk, nem hitték; de arczom világosságát nem sötétítették el.
I smiled on them when they had no confidence. They did not reject the light of my face.
25 Választottam útjokat s fejtől ültem s ott időztem, mint király a csapatban mint a ki gyászolókat vigasztal.
I chose out their way, and sat as chief. I lived as a king in the army, as one who comforts the mourners.