Jób 29

1 És továbbá előadta Jób a példázatát és mondta:

En Job ging voort zijn spreuk op te heffen, en zeide:

2 Vajha úgy volnék, mint a múltnak hónapjaiban, mint a napokban, mikor Isten megőrzött engem;

Och, of ik ware, gelijk in de vorige maanden, gelijk in de dagen, toen God mij bewaarde!

3 mikor ragyogott fejem fölött a mécsese s világosságánál sötétben jártam!

Toen Hij Zijn lamp deed schijnen over mijn hoofd, en ik bij Zijn licht de duisternis doorwandelde;

4 Mint a hogy voltam férfikorom napjaiban, midőn Isten meghittsége volt sátorom felett;

Gelijk als ik was in de dagen mijner jonkheid, toen Gods verborgenheid over mijn tent was;

5 midőn még velem volt a Mindenható, körülöttem gyermekeim;

Toen de Almachtige nog met mij was, en mijn jongens rondom mij;

6 midőn lépteim tejfölben fürödtek; s a szikla ontott mellettem olajpatakokat.

Toen ik mijn gangen wies in boter, en de rots bij mij oliebeken uitgoot;

7 Midőn a kapuhoz mentem a városba, a piaczon választottam ülőhelyemet:

Toen ik uitging naar de poort door de stad, toen ik mijn stoel op de straat liet bereiden.

8 megláttak ifjak s elbújtak, aggastyánok fölkeltek, megállottak;

De jongens zagen mij, en verstaken zich, en de stokouden rezen op en stonden.

9 vezérek visszatartották beszédjöket és kezüket tették szájukra;

De oversten hielden de woorden in, en leiden de hand op hun mond.

10 előkelőknek hangja elbújt és nyelvök inyökhöz tapadt.

De stem der vorsten verstak zich, en hun tong kleefde aan hun gehemelte.

11 Mert fül, mely hallott, boldognak mondott engem és szem, mely látott, tanúskodott mellettem.

Als een oor mij hoorde, zo hield het mij gelukzalig; als mij een oog zag, zo getuigde het van mij.

12 Mert megmentettem a szegényt, ki esedezett, és az árvát, kinek nem volt segítője.

Want ik bevrijdde den ellendige, die riep, en den wees, die geen helper had.

13 Bujdosónak áldása reám szállt és özvegynek szívét ujjongtattam.

De zegen desgenen, die verloren ging, kwam op mij; en het hart der weduwe deed ik vrolijk zingen.

14 Igazságot öltöttem fel s az felöltött engem, mint köpeny és süveg volt jogosságom.

Ik bekleedde mij met gerechtigheid, en zij bekleedde mij; mijn oordeel was als een mantel en vorstelijke hoed.

15 Szeme voltam a vaknak és lába én a sántának;

Den blinden was ik tot ogen, en den kreupelen was ik tot voeten.

16 apjuk én a szűkölködőknek, és annak, kit nem ismertem, pörét átkutattam.

Ik was den nooddruftigen een vader; en het geschil, dat ik niet wist, dat onderzocht ik.

17 Összetörtem a jogtalannak zápfogait, és fogai közül vetettem ki a ragadmányt.

En ik verbrak de baktanden des verkeerden, en wierp den roof uit zijn tanden.

18 Mondtam: fészkemmel együtt fogok kimúlni s mint a főnix sokasítom napjaimat;

En ik zeide: Ik zal in mijn nest den geest geven, en ik zal de dagen vermenigvuldigen als het zand.

19 gyökerem nyitva van a víznek, és harmat időz gallyamon;

Mijn wortel was uitgebreid aan het water, en dauw vernachtte op mijn tak.

20 dicsőségem szinte új nálam s íjam a kezemben megifjodik.

Mijn heerlijkheid was nieuw bij mij, en mijn boog veranderde zich in mijn hand.

21 Rám hallgattak és várakoztak és csendben figyeltek tanácsomra.

Zij hoorden mij aan, en wachtten, en zwegen op mijn raad.

22 Szavam után nem szóltak többet, rájuk cseppegett beszédem;

Na mijn woord spraken zij niet weder, en mijn rede drupte op hen.

23 s mint esőre várakoztak: reám, és szájukat tátották tavaszi esőre.

Want zij wachtten naar mij, gelijk naar den regen, en sperden hun mond open, als naar den spaden regen.

24 Mosolyogtam rájuk, nem hitték; de arczom világosságát nem sötétítették el.

Lachte ik hun toe, zij geloofden het niet; en het licht mijns aangezichts deden zij niet nedervallen.

25 Választottam útjokat s fejtől ültem s ott időztem, mint király a csapatban mint a ki gyászolókat vigasztal.

Verkoos ik hun weg, zo zat ik bovenaan, en woonde als een koning onder de benden, als een, die treurigen vertroost.