Jób 29
1 És továbbá előadta Jób a példázatát és mondta:
Job vervolgde zijn rede, en sprak
2 Vajha úgy volnék, mint a múltnak hónapjaiban, mint a napokban, mikor Isten megőrzött engem;
Ach, was ik als in vroeger maanden, In de tijd, toen God mij behoedde,
3 mikor ragyogott fejem fölött a mécsese s világosságánál sötétben jártam!
Toen Hij zijn lamp boven mijn hoofd liet stralen, En ik bij zijn licht door de duisternis ging;
4 Mint a hogy voltam férfikorom napjaiban, midőn Isten meghittsége volt sátorom felett;
Zoals ik was in mijn beste dagen Toen God mijn tent nog beschutte!
5 midőn még velem volt a Mindenható, körülöttem gyermekeim;
Toen de Almachtige nog met mij was, Mijn kinderen mij nog omringden;
6 midőn lépteim tejfölben fürödtek; s a szikla ontott mellettem olajpatakokat.
Toen mijn voeten zich baadden in boter, De rots, waar ik stond, beken olie liet stromen;
7 Midőn a kapuhoz mentem a városba, a piaczon választottam ülőhelyemet:
Als ik uitging naar de poort van de stad, En op het plein mijn zetel liet zetten:
8 megláttak ifjak s elbújtak, aggastyánok fölkeltek, megállottak;
Trokken de jongemannen zich terug, zodra ze mij zagen, Rezen de grijsaards op en bleven staan,
9 vezérek visszatartották beszédjöket és kezüket tették szájukra;
Staakten de edelen hun gesprek En legden de hand op hun mond.
10 előkelőknek hangja elbújt és nyelvök inyökhöz tapadt.
De stem der leiders verstomde, Hun tong kleefde aan hun gehemelte vast;
11 Mert fül, mely hallott, boldognak mondott engem és szem, mely látott, tanúskodott mellettem.
Toen het oor, dat het hoorde, mij gelukkig prees En het oog, dat het zag, mij bijval schonk!
12 Mert megmentettem a szegényt, ki esedezett, és az árvát, kinek nem volt segítője.
Want ik hielp den arme, die om bijstand riep, Den wees, die geen helper meer had;
13 Bujdosónak áldása reám szállt és özvegynek szívét ujjongtattam.
Dien de ondergang dreigde, zegende mij, Het hart der weduwe vrolijkte ik op;
14 Igazságot öltöttem fel s az felöltött engem, mint köpeny és süveg volt jogosságom.
Rechtschapenheid trok ik aan als een kleed, Mijn gerechtigheid als een mantel en kroon.
15 Szeme voltam a vaknak és lába én a sántának;
Ik was de ogen voor blinden, De voeten voor kreupelen;
16 apjuk én a szűkölködőknek, és annak, kit nem ismertem, pörét átkutattam.
Voor armen was ik een vader, Voor onbekenden onderzocht ik het pleit.
17 Összetörtem a jogtalannak zápfogait, és fogai közül vetettem ki a ragadmányt.
Maar den boosdoener brak ik de tanden, En rukte hem de prooi uit zijn kaken.
18 Mondtam: fészkemmel együtt fogok kimúlni s mint a főnix sokasítom napjaimat;
Ik dacht bij mijzelf: Oud zal ik sterven Mijn dagen zullen talrijk zijn als het zand;
19 gyökerem nyitva van a víznek, és harmat időz gallyamon;
Mijn wortel zal openstaan voor het water, De dauw op mijn takken vernachten;
20 dicsőségem szinte új nálam s íjam a kezemben megifjodik.
Mijn eer blijft steeds nieuw, Mijn boog wint aan jeugdige kracht in mijn hand!
21 Rám hallgattak és várakoztak és csendben figyeltek tanácsomra.
Ze luisterden zwijgend naar mij En wachtten mijn beslissing af;
22 Szavam után nem szóltak többet, rájuk cseppegett beszédem;
Had ik uitgesproken, dan nam niemand het woord, Maar mijn rede druppelde op hen neer.
23 s mint esőre várakoztak: reám, és szájukat tátották tavaszi esőre.
Ze verlangden naar mij als naar regen, Met open mond als naar een late bui.
24 Mosolyogtam rájuk, nem hitték; de arczom világosságát nem sötétítették el.
Lachte ik hun toe, ze durfden het niet geloven, En vingen het stralen van mijn aangezicht op.
25 Választottam útjokat s fejtől ültem s ott időztem, mint király a csapatban mint a ki gyászolókat vigasztal.
Bezocht ik hen, ik zat bovenaan, Troonde als een vorst bij zijn troepen, als een die treurenden troost.
