Jób 2
1 S történt egy napon, jöttek az Isten fiai, hogy oda álljanak az Örökkévaló elé, és jött a Vádló is köztük, hogy oda álljon az Örökkévaló elé.
And there came a certain day when the sons of God entered in, to present themselves unto Yahweh—so the accuser also entered in their midst, to present himself unto Yahweh.
2 Szólt az Örökkévaló a Vádlóhoz: Merről jössz? Felelt a Vádló az Örökkévalónak és mondta: Csatangoltam a földön és bejártam azt.
And Yahweh said unto the accuser, Whence comest thou? And the accuser answered Yahweh, and said, From going to and fro in the earth, and from wandering about therein.
3 És szólt az Örökkévaló a Vádlóhoz: Ráfordítottad-e szívedet szolgámra Jóbra, mert nincs olyan mint ő a földön, ember a ki gáncstalan és egyenes, istenfélő és rossztól távozó; és tovább ragaszkodik gáncstalanságához, s fölingereltél engem ellene, hogy ok nélkül megrontsam!
And Yahweh said unto the accuser, Hast thou applied thy heart unto my servant Job, that there is none like him in the earth, a man blameless and upright, one who revereth God, and avoideth evil; and still he is holding fast his integrity, although thou movedst me against him, to swallow him up without cause.
4 S felelt a Vádló az Örökkévalónak és mondta: Bőrt bőrért, és mindenét, a mije az embernek van, oda adja életéért.
Then the accuser answered Yahweh, and said, Skin for skin, and so, all that a man hath, will he give for his life.
5 Azonban nyújtsd csak ki kezedet és nyúlj csontjához és húsához, ha nem arcodba fog-e káromolni téged?
In very deed, put forth, I pray thee thy hand, and smite unto his bone, and unto his flesh, —verily, unto thy face, will he curse thee.
6 Erre szólt az Örökkévaló a Vádlóhoz: Íme kezedben ő, csak az életét őrizd meg!
And Yahweh said unto the accuser, Behold him! in thy hand, —only, his life, preserve thou!
7 S elment a Vádló az Örökkévaló színe elől és megverte Jóbot gonosz fekéllyel lába talpától feje tetejéig.
So the accuser went forth from the presence of Yahweh, —and smote Job with a sore boil, from the sole of his foot, unto his crown.
8 Cserepet vett, hogy vakarja magát vele, és a hamuban ült.
And he took him a potsherd, to scrape himself therewith; he being seated in the midst of ashes.
9 És mondta neki felesége: Tovább is ragaszkodol gáncstalanságodhoz? Áldjad Istent és halj meg!
Then said his wife unto him, Art thou still holding fast thine integrity? Curse God, and die!
10 És szólt hozzá: Ahogy beszél egyike az aljas nőknek, úgy beszélsz te! A jót ugyan elfogadjuk Istentől, és a rosszat ne fogadjuk el? Mind a mellett nem vétkezett Jób ajkaival.
And he said unto her, As one of the base women speaketh, speakest thou? Blessing, shall we accept from God, and, misfortune, shall we not accept? In all this, Job sinned not with his lips.
11 S hallotta Jób három barátja ezt az egész szerencsétlenséget, mely reá jött; akkor jöttek kii helyéből a Témánbeli Elífáz, a Súachbeli Bildád és s Náamabeli Czófár. Összetalálkoztak, hogy oda menjenek, megszánni őt és megvigasztalni.
Now when the three friends of Job heard of all this misfortune which had befallen him, —they came, every man from his own place, Eliphaz the Temanite, and Bildad the Shuhite, and Zophar the Naamathite, —for they had by appointment met together to come to shew sympathy with him, and to comfort him.
12 És fölemelték messziről szemeiket, de nem ismertek rá; ekkor fölemelték hangjukat és sírtak. Megszaggatták ki-ki köntösét és port hintettek fejükre ég felé.
And, when they lifted up their eyes afar off, and knew him not, they lifted up their voice, and wept—and rent, every one his robe, and sprinkled dust upon their heads, toward the heavens.
13 És ültek vele a földön hét nap és hét éjjel, és senki sem szólt hozzá semmit, mert látták, hogy igen nagy volt a fájdalom.
And they sat with him upon the ground, seven days and seven nights, —and none was speaking unto him a word, for they saw that, exceeding great, was the stinging pain.
