Jób 19
1 Felelt Jób és mondta:
Då svara Job og sagde:
2 Meddig búsítjátok lelkemet és összezúztok szavakkal?
«Kor lenge vil mi sjel de harma og krasa meg med dykkar ord?
3 Immár tizedszer pirítottatok reám, nem szégyenlitek durván bánni velem?
Ti gonger hev de no meg spotta; de skjemmest ei å krenkja meg.
4 De ha valóban tévedtem is, magamnál marad tévedésem.
Hev eg i røyndi mistak gjort, dei mistak er mi eigi sak.
5 Ha valóban fennhéjáztok ellenem s rám bizonyítjátok gyalázatomat:
Vil de dykk briska imot meg, som um eg lid mi skam med rette?
6 tudjátok meg tehát, hogy Isten elnyomott engem s körülfogott engem hálójával.
Hugs på at Gud hev bøygt meg ned og spana kringum meg sitt garn.
7 Lám, kiáltok erőszak, de reám hallgattatom meg, fohászkodom, de nincs ítélet.
Eg ropar: «Vald!» - men eg fær’kje svar; eg ropar: «Hjelp!» men fær’kje rett.
8 Utamat elfalazta, reám vonulhatok tova, s ösvényeimre sötétséget vet.
Han stengjer vegen for min fot, og myrker legg han på min stig.
9 Méltóságomat lehúzta rólam s levette fejem koronáját.
Min heidersklædnad drog han av; han frå mitt hovud kransen tok.
10 Leront engem köröskörül, hogy eltűnök, s kirántotta, mint a fát, reményemet.
Mi vern han braut, so eg gjekk under, mi von sleit han lik treet upp.
11 Fellobbantotta ellenem haragját s olyannak tekint engem mint ellenségeit.
Hans vreide logar meg imot, og for ein fiend’ held han meg.
12 Egyaránt jöttek csapatai és feltöltik ellenem útjukat és táboroznak körülötte sátoromnak.
Hans skarar stemner fram mot meg; dei brøyter seg ein veg mot meg og lægrar seg kring tjeldet mitt.
13 Testvéreimet eltávolította tőlem, és ismerőseim bizony elidegenedtek tőlem.
Han dreiv ifrå meg mine frendar, og kjenningar vart framande.
14 Elmaradtak rokonaim, és meghittjeim elfelejtettek.
Skyldfolki held seg burte frå meg, husvenerne hev gløymt meg burt.
15 Házam zsellérei és szolgálóim idegennek tekintenek engem, ismeretlen lettem szemeikben.
For hjon og tenar er eg framand; dei held meg for ein ukjend mann.
16 Szolgámat hívtam s nem felel, szájammal kell könyörögnöm neki.
Ei svarar drengen på mitt rop. Eg må med munnen tigga honom;
17 Leheletem undorító a feleségemnek, és szagom a velem egy méhből valóknak.
min ande byd imot for kona, eg tevjar ilt for mine sambrør.
18 Gyerkőczök is megvetnek engem, a mint felkeltem, beszéltek ellenem.
Jamvel smågutar spottar meg, når eg stend upp, dei talar mot meg.
19 Megutáltak mind a bizalmas embereim, és a kiket szerettem, ellenem fordultak.
Dei styggjest for meg mine vener, og dei eg elska, snur seg mot meg.
20 Bőrömhöz és húsomhoz tapadt csontom, a csak fogaim bőrével menekültem meg?
Min kropp er berre skin og bein, snaudt hev eg endå tannkjøt att.
21 Könyörüljetek, könyörüljetek rajtam ti, én barátaim, mert Isten keze megérintett engem!
Hav medynk, medynk, mine vener! Gud hev meg råka med si hand.
22 Mért üldöztök engem mint Isten s nem laktok jól húsommal?
Kvifor skal de som Gud meg jaga, og vert ei mette av mitt kjøt?
23 Bárha felíratnának szavaim, bárha csak könyvben jegyeztetnének föl;
Å, gjev at mine ord vart skrivne, og i ei bok vart rita inn,
24 vastollal meg ólommal örökre sziklába vésetnének be!
ja, vart med jarnmeitel og bly for ævleg tid i berget hogne!
25 De én tudom, megváltóm él s utolsónak ott fog állni a por fölött.
Eg veit at min utløysar liver, til sist han yver moldi kjem.
26 S bőröm után leverték azt – s húsom nélkül fogom látni Istent!
Og når mi hud er øydelagd, ut frå mitt kjøt då ser eg Gud,
27 A kit én magam fogok látni, és szemeim látják meg s nem idegen: elepednek veséim belsőmben.
eg honom ser som venen min, mitt auga ser det, ingen framand! Å, nyro lengtar i mitt liv!
28 Midőn mondjátok: mennyire üldözzük őt! s hogy a dolog gyökere én bennem találtatik:
De segjer: «Me vil jaga honom!» - som um orsaki låg hjå meg!
29 rettegjetek hát a kardtól, mert harag éri a kardnak való bűnöket, azért hogy tudjátok, hogy ítélet vagyon.
Men de lyt agta dykk for sverdet; for vreide vert ved sverdet straffa. Og de skal vita: domen kjem.»
