Jób 17
1 Szellemem meg van törve, napjaim elenyésztek, sírok várnak rám!
Il mio soffio vitale si spenge, i miei giorni si estinguono, il sepolcro m’aspetta!
2 Bizony csúfolkodással illetnek engem, és zaklatásukon kell időznie szememnek.
Sono attorniato di schernitori e non posso chiuder occhio per via delle lor parole amare.
3 Állj jót, kérlek: kezeskedjél értem tenmagadnál! Ki az, ki kezet csap velem?
O Dio, da’ un pegno, sii tu il mio mallevadore presso di te; se no, chi metterà la sua nella mia mano?
4 Mert az ő szívöket elzártad az eszességtől, azért nem engeded felülkerekedniök.
Poiché tu hai chiuso il cuor di costoro alla ragione, e però non li farai trionfare.
5 Ki osztályrészért elárul barátot, fiainak szemei el fognak epedni.
Chi denunzia un amico sì che diventi preda altrui, vedrà venir meno gli occhi de’ suoi figli.
6 Oda állított engem, hogy példálózzanak népek, s azzá lettem, hogy arczúl köpnek.
Egli m’ha reso la favola dei popoli, e son divenuto un essere a cui si sputa in faccia.
7 Elhomályosúlt bosszúságtól szemem, s tagjaim akár az árnyék mindannyi.
L’occhio mio si oscura pel dolore, tutte le mie membra non son più che un’ombra.
8 Eliszonyodnak e miatt az egyenesek, s az ártatlan fölgerjed az istentelen ellen;
Gli uomini retti ne son colpiti di stupore, e l’innocente insorge contro l’empio;
9 és az igaz ragaszkodik útjához s a tiszta kezű gyarapodik szilárdságban.
ma il giusto si attiene saldo alla sua via, e chi ha le mani pure viepiù si fortifica.
10 Azonban ti mindannyian csak jöjjetek újra, de nem találok köztetek bölcset.
Quanto a voi tutti, tornate pure, fatevi avanti, ma fra voi non troverò alcun savio.
11 Napjaim elmúltak, gondolataim elszakadtak, szívemnek tulajdonai!
I miei giorni passano, i miei disegni, i disegni cari al mio cuore, sono distrutti,
12 Az éjszakát nappallá teszik, a világosságot közelebbé a sötétségnél
e costoro pretendon che la notte sia giorno, che la luce sia vicina, quando tutto è buio!
Se aspetto come casa mia il soggiorno de’ morti, se già mi son fatto il letto nelle tenebre, (Sheol h7585)
14 a veremnek így szóltam: atyám vagy! anyám és testvérem! a féregnek:
se ormai dico al sepolcro “tu sei mio padre” e ai vermi: “siete mia madre e mia sorella”,
15 hol van tehát reménységem, és reménységem – ki látja meg?
dov’è dunque la mia speranza? questa speranza mia chi la può scorgere?
