Jób 16

1 Felelt Jób és mondta:

2 Hallottam efféléket sokat, bajt hozó vigasztalók vagytok mindannyian!

3 Vége van-e a szeles szavaknak, vagy mi késztet téged, hogy felelj?

4 Én is úgy beszélnék, mint ti, ha lelketek volna az én lelkem helyén, összefűznék beszédeket ellenetek, csóválnám fölöttetek fejemet!

5 Szilárdítanálak titeket szájammal, és ajkaim szánalma enyhülést adna.

6 Ha beszélnék, nem enyhű fájdalmam; s ha abbahagynám, mi tűnik el tőlem?

7 Ámde most kifárasztott engem; pusztává tetted egész környezetemet.

8 Ránczossá tettél, az tanúul tett, soványságom ellenem támadt, szemembe vall.

9 Haragja tépett, gyűlölettel támadt engem, vicsorított reám fogaival, szorongatóm szemeit feni reám.

10 Feltátották ellenem szájukat, gyalázattal verték orczáimat, együttesen összecsődülnek ellenem.

11 Álnoknak szolgáltat ki engem Isten és gonoszok kezébe dönt engem.

12 Boldog voltam és összemorzsolt, nyakszirten fogott és összezúzott és czéltáblául állított engem magának.

13 Körül fognak engem íjászai, átfúrja veséimet s nem kímél, földre ontja epémet.

14 Rést tör rajtam, rést résre, mint vitéz nekem rohan.

15 Zsákot varrtam foszló bőrömre és porba dugtam bele szarvamat.

16 Arczom kivörösödött a sírástól, és szempilláimon vakhomály ül:

17 bár nincs erőszak kezeimben és imádságom tiszta.

18 Oh föld, ne fedd be véremet, s ne legyen hely kiáltásom számára!

19 Most is, íme az égben van tanúm, és bizonyságom a magasságban.

20 Csúfolóim – barátim: Istenhez könnyezve tekint szemem;

21 hogy döntsön a férfi mellett Istennel szemben, és ember fiával szemben a barátja mellett.

22 Mert még csak kisszámú évek jönnek, és útra, melyről vissza nem térek, megyek el.