Jób 16
1 Felelt Jób és mondta:
Respondens autem Job, dixit:
2 Hallottam efféléket sokat, bajt hozó vigasztalók vagytok mindannyian!
[Audivi frequenter talia: consolatores onerosi omnes vos estis.
3 Vége van-e a szeles szavaknak, vagy mi késztet téged, hogy felelj?
Numquid habebunt finem verba ventosa? aut aliquid tibi molestum est, si loquaris?
4 Én is úgy beszélnék, mint ti, ha lelketek volna az én lelkem helyén, összefűznék beszédeket ellenetek, csóválnám fölöttetek fejemet!
Poteram et ego similia vestri loqui, atque utinam esset anima vestra pro anima mea: consolarer et ego vos sermonibus, et moverem caput meum super vos;
5 Szilárdítanálak titeket szájammal, és ajkaim szánalma enyhülést adna.
roborarem vos ore meo, et moverem labia mea, quasi parcens vobis.
6 Ha beszélnék, nem enyhű fájdalmam; s ha abbahagynám, mi tűnik el tőlem?
Sed quid agam? Si locutus fuero, non quiescet dolor meus, et si tacuero, non recedet a me.
7 Ámde most kifárasztott engem; pusztává tetted egész környezetemet.
Nunc autem oppressit me dolor meus, et in nihilum redacti sunt omnes artus mei.
8 Ránczossá tettél, az tanúul tett, soványságom ellenem támadt, szemembe vall.
Rugæ meæ testimonium dicunt contra me, et suscitatur falsiloquus adversus faciem meam, contradicens mihi.
9 Haragja tépett, gyűlölettel támadt engem, vicsorított reám fogaival, szorongatóm szemeit feni reám.
Collegit furorem suum in me, et comminans mihi, infremuit contra me dentibus suis: hostis meus terribilibus oculis me intuitus est.
10 Feltátották ellenem szájukat, gyalázattal verték orczáimat, együttesen összecsődülnek ellenem.
Aperuerunt super me ora sua, et exprobrantes percusserunt maxillam meam: satiati sunt pœnis meis.
11 Álnoknak szolgáltat ki engem Isten és gonoszok kezébe dönt engem.
Conclusit me Deus apud iniquum, et manibus impiorum me tradidit.
12 Boldog voltam és összemorzsolt, nyakszirten fogott és összezúzott és czéltáblául állított engem magának.
Ego ille quondam opulentus, repente contritus sum: tenuit cervicem meam, confregit me, et posuit me sibi quasi in signum.
13 Körül fognak engem íjászai, átfúrja veséimet s nem kímél, földre ontja epémet.
Circumdedit me lanceis suis; convulneravit lumbos meos: non pepercit, et effudit in terra viscera mea.
14 Rést tör rajtam, rést résre, mint vitéz nekem rohan.
Concidit me vulnere super vulnus: irruit in me quasi gigas.
15 Zsákot varrtam foszló bőrömre és porba dugtam bele szarvamat.
Saccum consui super cutem meam, et operui cinere carnem meam.
16 Arczom kivörösödött a sírástól, és szempilláimon vakhomály ül:
Facies mea intumuit a fletu, et palpebræ meæ caligaverunt.
17 bár nincs erőszak kezeimben és imádságom tiszta.
Hæc passus sum absque iniquitate manus meæ, cum haberem mundas ad Deum preces.
18 Oh föld, ne fedd be véremet, s ne legyen hely kiáltásom számára!
Terra, ne operias sanguinem meum, neque inveniat in te locum latendi clamor meus:
19 Most is, íme az égben van tanúm, és bizonyságom a magasságban.
ecce enim in cælo testis meus, et conscius meus in excelsis.
20 Csúfolóim – barátim: Istenhez könnyezve tekint szemem;
Verbosi amici mei: ad Deum stillat oculus meus:
21 hogy döntsön a férfi mellett Istennel szemben, és ember fiával szemben a barátja mellett.
atque utinam sic judicaretur vir cum Deo, quomodo judicatur filius hominis cum collega suo.
22 Mert még csak kisszámú évek jönnek, és útra, melyről vissza nem térek, megyek el.
Ecce enim breves anni transeunt, et semitam per quam non revertar ambulo.]
