Jób 16

1 Felelt Jób és mondta:

Da svarede Job og sagde:

2 Hallottam efféléket sokat, bajt hozó vigasztalók vagytok mindannyian!

Jeg har hørt mange Ting som disse: I ere alle sammen besværlige Trøstere.

3 Vége van-e a szeles szavaknak, vagy mi késztet téged, hogy felelj?

Bliver der Ende paa Ord, som kun ere Vind? eller hvad ægger dig, at du svarer?

4 Én is úgy beszélnék, mint ti, ha lelketek volna az én lelkem helyén, összefűznék beszédeket ellenetek, csóválnám fölöttetek fejemet!

Ogsaa jeg kunde tale som I, var kun eders Sjæl i min Sjæls Sted! jeg kunde sætte Ord sammen imod eder og ryste med Hovedet over eder.

5 Szilárdítanálak titeket szájammal, és ajkaim szánalma enyhülést adna.

Jeg kunde styrke eder med min Mund, og mine Læbers Trøst kunde bringe Lindring.

6 Ha beszélnék, nem enyhű fájdalmam; s ha abbahagynám, mi tűnik el tőlem?

Vilde jeg tale, saa lindres min Smerte ikke; og vilde jeg lade være, hvad Lettelse finder jeg?

7 Ámde most kifárasztott engem; pusztává tetted egész környezetemet.

Dog, nu har han gjort mig træt; du har ødelagt min hele Forsamling.

8 Ránczossá tettél, az tanúul tett, soványságom ellenem támadt, szemembe vall.

Du har grebet mig, det blev et Vidne imod mig; og min Magerhed rejste sig imod mig, den taler imod mig.

9 Haragja tépett, gyűlölettel támadt engem, vicsorított reám fogaival, szorongatóm szemeit feni reám.

Hans Vrede har revet mig bort og forfulgte mig, han skar Tænder imod mig, som min Modstander stirrer han med sine Øjne imod mig.

10 Feltátották ellenem szájukat, gyalázattal verték orczáimat, együttesen összecsődülnek ellenem.

De opspilede deres Gab imod mig, de sloge mine Kinder med Forhaanelse, de flokkede sig til Hobe imod mig.

11 Álnoknak szolgáltat ki engem Isten és gonoszok kezébe dönt engem.

Gud overantvordede mig til en uretfærdig og lod mig komme i de ugudeliges Hænder.

12 Boldog voltam és összemorzsolt, nyakszirten fogott és összezúzott és czéltáblául állított engem magának.

Jeg var rolig; men han sønderrev mig og tog mig i Nakken og sønderslog mig og oprejste mig til en Skive for sig.

13 Körül fognak engem íjászai, átfúrja veséimet s nem kímél, földre ontja epémet.

Hans Skytter omringe mig, han sønderskærer mine Nyrer og sparer ikke, han udgyder min Galde paa Jorden.

14 Rést tör rajtam, rést résre, mint vitéz nekem rohan.

Han gennembryder mig med Stød paa Stød, han løber imod mig som en Krigshelt.

15 Zsákot varrtam foszló bőrömre és porba dugtam bele szarvamat.

Jeg syede Sæk omkring min Hud og lagde mit Horn i Støvet.

16 Arczom kivörösödött a sírástól, és szempilláimon vakhomály ül:

Mit Ansigt blusser af Graad, og Dødens Skygge hviler over mine Øjenlaage,

17 bár nincs erőszak kezeimben és imádságom tiszta.

skønt ingen Uret er i mine Hænder, og min Bøn er ren.

18 Oh föld, ne fedd be véremet, s ne legyen hely kiáltásom számára!

O Jord! skjul ikke mit Blod, og ingen Grænse være for mit Raab.

19 Most is, íme az égben van tanúm, és bizonyságom a magasságban.

Alt nu, se, i Himmelen er mit Vidne, og min Talsmand er i det høje.

20 Csúfolóim – barátim: Istenhez könnyezve tekint szemem;

Mine Venner ere blevne mine Bespottere, med Taarer vender mit Øje sig til Gud,

21 hogy döntsön a férfi mellett Istennel szemben, és ember fiával szemben a barátja mellett.

at han vilde skifte Ret mellem Manden og Gud, imellem Menneskets Barn og hans Næste.

22 Mert még csak kisszámú évek jönnek, és útra, melyről vissza nem térek, megyek el.

Thi faa Aar skulle endnu komme, saa gaar jeg bort ad en Vej, ad hvilken jeg ikke kommer tilbage.