< Jób 16 >

1 Felelt Jób és mondta:
Job progovori i reče:
2 Hallottam efféléket sokat, bajt hozó vigasztalók vagytok mindannyian!
“Koliko se takvih naslušah besjeda, kako ste mi svi vi mučni tješioci!
3 Vége van-e a szeles szavaknak, vagy mi késztet téged, hogy felelj?
Ima li kraja tim riječima ispraznim? Što te goni da mi tako odgovaraš?
4 Én is úgy beszélnék, mint ti, ha lelketek volna az én lelkem helyén, összefűznék beszédeket ellenetek, csóválnám fölöttetek fejemet!
I ja bih mogao k'o vi govoriti da vam je duša na mjestu duše moje; i ja bih vas mog'o zasuti riječima i nad sudbom vašom tako kimat' glavom;
5 Szilárdítanálak titeket szájammal, és ajkaim szánalma enyhülést adna.
i ja bih mogao ustima vas hrabrit', i ne bih žalio trud svojih usana.
6 Ha beszélnék, nem enyhű fájdalmam; s ha abbahagynám, mi tűnik el tőlem?
Al' ako govorim, patnja se ne blaži, ako li zašutim, zar će me minuti?
7 Ámde most kifárasztott engem; pusztává tetted egész környezetemet.
Zlopakost me sada shrvala posvema, čitava se rulja oborila na me.
8 Ránczossá tettél, az tanúul tett, soványságom ellenem támadt, szemembe vall.
Ustao je proti meni da svjedoči i u lice mi se baca klevetama.
9 Haragja tépett, gyűlölettel támadt engem, vicsorított reám fogaival, szorongatóm szemeit feni reám.
Jarošću me svojom razdire i goni, škrgućuć' zubima obara se na me. Moji protivnici sijeku me očima,
10 Feltátották ellenem szájukat, gyalázattal verték orczáimat, együttesen összecsődülnek ellenem.
prijeteći, na mene usta razvaljuju, po obrazima me sramotno ćuškaju, u čoporu svi tad navaljuju na me.
11 Álnoknak szolgáltat ki engem Isten és gonoszok kezébe dönt engem.
Da, zloćudnicima Bog me predao, u ruke opakih on me izručio.
12 Boldog voltam és összemorzsolt, nyakszirten fogott és összezúzott és czéltáblául állított engem magának.
Mirno življah dok On ne zadrma mnome, za šiju me ščepa da bi me slomio.
13 Körül fognak engem íjászai, átfúrja veséimet s nem kímél, földre ontja epémet.
Uze me za biljeg i strijelama osu, nemilosrdno mi bubrege probode i mojom žuči zemlju žednu natopi.
14 Rést tör rajtam, rést résre, mint vitéz nekem rohan.
Na tijelu mi ranu do rane otvara, kao bijesan ratnik nasrće na mene.
15 Zsákot varrtam foszló bőrömre és porba dugtam bele szarvamat.
Tijelo sam golo u kostrijet zašio, zario sam čelo svoje u prašinu.
16 Arczom kivörösödött a sírástól, és szempilláimon vakhomály ül:
Zapalilo mi se sve lice od suza, sjena tamna preko vjeđa mi je pala.
17 bár nincs erőszak kezeimben és imádságom tiszta.
A nema nasilja na rukama mojim, molitva je moja bila uvijek čista.
18 Oh föld, ne fedd be véremet, s ne legyen hely kiáltásom számára!
O zemljo, krvi moje nemoj sakriti i kriku mom ne daj nigdje da počine.
19 Most is, íme az égben van tanúm, és bizonyságom a magasságban.
Odsad na nebu imam ja svjedoka, u visini gore moj stoji branitelj.
20 Csúfolóim – barátim: Istenhez könnyezve tekint szemem;
Moja vika moj je odvjetnik kod Boga dok se ispred njega suze moje liju:
21 hogy döntsön a férfi mellett Istennel szemben, és ember fiával szemben a barátja mellett.
o, da me obrani u parbi mojoj s Bogom ko što smrtnik brani svojega bližnjega.
22 Mert még csak kisszámú évek jönnek, és útra, melyről vissza nem térek, megyek el.
No životu mom su odbrojena ljeta, na put bez povratka meni je krenuti.

< Jób 16 >