< Jób 14 >
1 az ember asszony szülöttje, rövid életű és jól lakva háborgással.
Sjå - menneskjet, av kvinna født, det liver stutt, av uro mett.
2 Mint virág hajtott ki és elfonnyadt, eliramodott mint az árnyék s meg nem áll.
Som blom det sprett og visnar burt, ja, lik ein skugge burt det fer.
3 Erre is fölnyitottad szemedet s engem viszel törvényre magaddal!
Men du med honom auga held, og meg du dreg for domen din.
4 Származhat-e tiszta tisztátalanból? Egy sem!
Skal tru det av ein urein kjem ein som er rein? Nei, ikkje ein!
5 Ha kiszabvák napjai, nálad van hónapjainak száma, törvényét megalkottad, melyen túl nem léphet:
Når dagetalet hans er sett, hans månads-tal sett fast hjå deg, når du for han ei grensa drog som ei han yverskrida kann,
6 tekints el tőle, hogy szünete legyen, mígnem lerója, mint béres, a napját.
so snu deg frå, lat han få fred og ha sin dag som leigekaren!
7 Mert van a fának reménye: ha kivágják, ismét megújul és csemetéje nem szűnik meg.
For treet er det endå von; um det vert det hogge, sprett det att, på renningar det vantar ikkje.
8 Ha megvénül a földben gyökere és a porban elhal törzsöke:
Når røterne i jordi eldest, og stomnen døyr i turre mold,
9 víznek illatától felvirul és gallyat hajt mint ültetvény.
ved dåm av vatnet skyt det knupp, fær som ein stikling grøne greiner.
10 De férfi elgyengülvén, meghal, kimúlván az ember, hol van?
Men døyr ein mann, då ligg han der; han andast, og kvar er han då?
11 Kiapadtak a vizek a tengerből, és a folyó elszárad, elszikkad:
Som vatnet renn ut or ein sjø, som elvi minkar, turkast ut,
12 az ember is lefekszik s föl nem kél; az ég enyésztéig nem ébrednek ők és nem serkennek föl álmukból.
so ligg ein mann, ris ikkje upp; til himmeln kverv, dei vaknar ikkje; ein kann’kje vekkja deim or svevnen.
13 Vajha az alvilágba tennél el engem, elrejtenél, míg lecsillapodik haragod, tűznél nekem törvényt s megemlékeznél rólam. (Sheol )
Å, gjev du gøymde meg i helheim, løynde meg, til din vreide gav seg, gav meg ein frest, og so meg hugsa! (Sheol )
14 Ha elhal férfi, föléled-e? Szolgálati időm minden napjaiban várakoznám, míg nem megjön felváltásom.
Tru mannen døyr og livnar att? I all min strid eg skulde vona og venta til avløysing kom.
15 Szólítanál és én felelnék neked, kezeid műve után vágyakoznál.
Eg skulde svara, når du ropa og lengta mot dine eige verk.
16 Mert most lépteimet számlálod, nem is várod be vétkemet!
Men no du tel kvart stig eg tek og agtar vel på syndi mi;
17 Zacskóba van pecsételve bűntettem, s betapasztottad bűnömet.
mi synd er læst i pungen inn, og på mi skuld du gøymer vel!
18 Azonban düledező hegy szétomlik, szikla is kimozdul helyéből;
Som fjellet fell og smuldrast burt, og berget frå sin stad vert flutt,
19 köveket szétmorzsol a víz, elsodorja áradása a földnek porát: így veszítetted el a halandónak reményét.
Som vatnet holar steinen ut, og flaumen skolar moldi burt, so tek du ifrå mannen voni
20 Lebirod örökre, és eltűnt, eltorzítván arczát, elűzted őt.
og tyngjer honom ned for alltid. Han fer av stad; med åsyn rengd du sender honom burt frå deg.
21 Tiszteletre jutnak fiai – nem tud róluk, csekélyekké válnak, nem veszi őket észre;
Han veit’kje um hans born vert heidra; han merkar ikkje um dei armast;
22 csak fájdalmat érez teste ő rajta, és lelke gyászol ő benne.
Hans eigen kropp hans liding valdar, og sjæli græt for eigi sorg.»