Jób 14
1 az ember asszony szülöttje, rövid életű és jól lakva háborgással.
Et menneske, født av en kvinne, lever en kort tid og mettes med uro.
2 Mint virág hajtott ki és elfonnyadt, eliramodott mint az árnyék s meg nem áll.
Som en blomst skyter han op og visner, han farer bort som skyggen og holder ikke stand.
3 Erre is fölnyitottad szemedet s engem viszel törvényre magaddal!
Endog over en sådan holder du dine øine åpne, og mig fører du frem for din domstol!
4 Származhat-e tiszta tisztátalanból? Egy sem!
Kunde det bare komme en ren av en uren! Ikke én!
5 Ha kiszabvák napjai, nálad van hónapjainak száma, törvényét megalkottad, melyen túl nem léphet:
Når hans dager er fastsatt, hans måneders tall bestemt hos dig, når du har satt ham en grense som han ikke kan overskride,
6 tekints el tőle, hogy szünete legyen, mígnem lerója, mint béres, a napját.
så vend ditt øie bort fra ham, så han kan ha ro så vidt at han kan glede sig som en dagarbeider ved sin dag!
7 Mert van a fának reménye: ha kivágják, ismét megújul és csemetéje nem szűnik meg.
For treet er det håp; om det hugges, så spirer det igjen, og på nye skudd mangler det ikke;
8 Ha megvénül a földben gyökere és a porban elhal törzsöke:
om dets rot eldes i jorden, og dets stubb dør ut i mulden,
9 víznek illatától felvirul és gallyat hajt mint ültetvény.
så setter det allikevel knopper ved eimen av vannet og skyter grener som et nyplantet tre.
10 De férfi elgyengülvén, meghal, kimúlván az ember, hol van?
Men når en mann dør, så ligger han der, når et menneske opgir ånden, hvor er han da?
11 Kiapadtak a vizek a tengerből, és a folyó elszárad, elszikkad:
Som vannet minker bort i en sjø, og som en elv efterhånden blir grunnere og tørker ut,
12 az ember is lefekszik s föl nem kél; az ég enyésztéig nem ébrednek ők és nem serkennek föl álmukból.
så legger et menneske sig ned og reiser sig ikke igjen; så lenge himmelen er til, våkner de ikke - de vekkes ikke op av sin søvn.
13 Vajha az alvilágba tennél el engem, elrejtenél, míg lecsillapodik haragod, tűznél nekem törvényt s megemlékeznél rólam. (Sheol h7585)
Å om du vilde gjemme mig i dødsriket og skjule mig der til din vrede var over - om du vilde sette mig et tidsmål og så komme mig i hu! (Sheol h7585)
14 Ha elhal férfi, föléled-e? Szolgálati időm minden napjaiban várakoznám, míg nem megjön felváltásom.
Når en mann dør, lever han da op igjen? Alle min krigstjenestes dager skulde jeg da vente, til min avløsning kom;
15 Szólítanál és én felelnék neked, kezeid műve után vágyakoznál.
du skulde da rope, og jeg skulde svare dig; efter dine henders verk skulde du lenges.
16 Mert most lépteimet számlálod, nem is várod be vétkemet!
Men nu teller du mine skritt og akter stadig på min synd.
17 Zacskóba van pecsételve bűntettem, s betapasztottad bűnömet.
Forseglet i en pung ligger min brøde, og du syr til over min misgjerning.
18 Azonban düledező hegy szétomlik, szikla is kimozdul helyéből;
Men som et fjell faller og smuldres bort, og en klippe flyttes fra sitt sted,
19 köveket szétmorzsol a víz, elsodorja áradása a földnek porát: így veszítetted el a halandónak reményét.
som vannet huler ut stener og flommen skyller bort mulden, således gjør du menneskets håp til intet;
20 Lebirod örökre, és eltűnt, eltorzítván arczát, elűzted őt.
du overvelder ham for alltid, og han farer bort; du forvender hans åsyn og lar ham fare.
21 Tiszteletre jutnak fiai – nem tud róluk, csekélyekké válnak, nem veszi őket észre;
Kommer hans barn til ære, da vet han det ikke, og blir de ringeaktet, da blir han det ikke var.
22 csak fájdalmat érez teste ő rajta, és lelke gyászol ő benne.
Bare over ham selv kjenner hans legeme smerte, og bare over ham selv sørger hans sjel.
